Bíró Szabolcs: Anjouk - Liliom és vér (könyvrecenzió)

Károly Róbert újratöltve – Bíró Szabolcs: Anjouk / Liliom és Vér (regényrecenzió)

Bíró Szabolcs nagyobb utat tett meg az utóbbi években, mint legújabb, Anjouk: Liliom és vér című könyvének főhőse, aki pedig végigjárja a történelmi Magyarország minden sarkát.

Szabi dedikálásA Felvidéken, azon belül a Csalló-közben található Dunaszerdahelyen élő fiatal író, ahogy e sorok írójának adott, régebbi interjújában fogalmazott, kezdetben „strandregényeket” dobott könyvpiacra, akkor még Francis W. Scott álnéven.  Amikor elolvasta Umberto Eco regényét, A rózsa nevét, pályája száznyolcvan fokos fordulatot vett. Ennek jeleként adta ki – sokat sejtet, hogy végre saját neve alatt – a Sub rosát, melyben már kacérkodik a történelmi regényírással.

Az én figyelmemet ekkor hívta fel rá, hogy vigyázat, valami sokkal érettebb mű fog következni (ha szerényebb szavakkal mondta is), és ez lett a Non nobis, Domine. Kicsit fura volt ezek után vikinges fantasyt olvasni Szabolcs mester tollából, de hát milyen hegedűs az, aki folyton ugyanazon húron játszik, így hát jött a Ragnarök.

Most meg az Anjou dinasztia történetét ismerhetjük meg elsőként a Liliom és vér elnevezést kapott kötet által. (Végre egy Bíró Szabolcs könyvcím, amit értek!) Máris azonban Grétsy tanár urat idézve meg kell állnunk egy szóra, mielőtt a Bíró Szabolcs munkásságát nem ismerők ezen a ponton abbahagynák új könyvével való ismerkedést. Szabi (remélem, nem zavaró, ha így emlegetem) nem iskolai tankönyveket ír, még csak nem is hagyományos értelemben vett történelmi regényeket, inkább kalandregényeket.

Vehetjük akár a címszereplőt, Károly Róbert királyunkat, akit személy szerint én is „harmadik államalapítóként” (Szent István és IV. Béla után) tisztelek. Szabolcs könyvében is országlásra termett ember, nagyobb stratéga, mint maga Dárdai Pál. 🙂 Viszont az Anjou király mindenen képes uralkodni, csak éppen saját indulatain, érzelmein nem.

Ki tudja, ilyen volt-e, az írók meglepően sokszor beletrafálnak…Azonban Bátor Attila teljességgel kitalált szereplő. Őt a Non nobis, Domine olvasói régi ismerősként köszönthetik. Abból a könyvből megismerhették előtörténetét, szörnyű gyermekkorától kezdve első szerelmén át az akkor még ifjú király udvari lovagjává, sőt, fogadott testvérévé válásáig.

Aki pedig nem olvasta említett regényt, annak sem kell zavarba jönnie, mert a Liliom és vér legelején egy képzeletbeli krónikás elregéli az eddig történteket.

Azután Attilát már egy birtokon találjuk, ahol legnagyobb gondja a búza sarjadása. Azonban a király visszahívja őt seregei élére, hiszen történelmi feladat van. Zajlik az élet a csatamezőn, a trónteremben, a birtokon, sőt, még a Non nobisból megismert egyik szereplő új, züllött életébe is betekintést nyerünk.

Mindez egy nagyon hangulatos háttér előtt, amikor még hazánk területének nagy részét erdők fedték – olvasás közben az ember érzi a kor jóval üdítőbb levegőjét.  Azt már meggondolnánk, innánk-e olyan kocsmában, amit a földbe vájtak, de a harmadik pohár bor után az se érdekelne senkit.  A wi-fit azért hiányolnánk, mert ha szeretteinkkel történik valami, arról későn szereznénk tudomást. Túl későn… No de itt álljunk le, még csak véletlenül se spoilerezzünk!

Szabi lovagMás kérdés, hogy izgalom még a következő kötetre is marad, mert Szabolcs több elvarratlan szálat hagy. Mint a tv krimijében a tíz perces szünet előtt, de itt hónapokat kell várnunk egyes rejtélyek megoldására (bár sejtéseink lehetnek). Lehetne ezen puffogni, de ez is olyan jó stratégia, mintha Károly Róbert találta volna ki.

Itt a cikk vége felé kérek elnézést az olvasóktól, és persze Szabolcstól, de az eddigiekből ki lehet találni, hogy az író úrral több éves ismeretség fűz minket össze, és emiatt próbálom a piár-tevékenység látszatát is elkerülni. Ez vicces, hiszen attól tartok, senki sem szólt be itt-ott annyit a szerzőnek, mint e sorok írója – amit az áldozat óriási toleranciával viselt. No de csak azért is próbálok valami negatívumot feltárni!

Ami már a könyv elején, a krónikás monológjánál eszembe ötlött az az, hogy milyen hangulatos lett volna a könyv cselekményét archaikusabb szövegbe ágyazni. De lehet, hogy akkor meg abba kötnék bele, hogy nehéz vele haladni?

Bevallom azt is, hogy nekem a Non nobis.. egy fokkal nagyobb élvezetet okozott, de hát úgy látszik, az számomra az etalon. Annyival azonban nem maradt el mögötte a Liliom és vér, hogy csalódottan tettem volna vissza a polcra. (Illetve nem tettem vissza, hanem bevittem nagymamámnak a kórházba, hátha új erőre kap a történet dinamizmusa által.)

Kötözködés befejezve. Sőt, olvasói életem talán legkülönösebb esetét éltem meg, amikor azon kaptam magam, hogy teljes szívemből szurkolok egy aljadék gyilkos megmenekülésének, csak mert Szabi olyan színesen ecsetelte bújdoklását. Kedves barátom, jól megtréfáltál!

Ez is tetszeni fog...