Cannes után végre Magyarországon is - Képriport a Jupiter holdja díszbemutatójáról - Corn & Soda

Cannes után végre Magyarországon is – Képriport a Jupiter holdja díszbemutatójáról

Fotó: InterCom

Mundruczó Kornél filmje hatalmas sikert aratott a franciaországi filmfesztiválon, június 8-ától pedig már a hazai közönség is megismerheti a Jéger Zsombor által alakított menekült fiú történetét, melyben terítékre kerül a csoda, a hit és a megváltás kérdése is. Az egyedülálló látványvilágú mozi főszerepeit Merab Ninidze, Balsai Móni és Cserhalmi György játsszák, az események helyszínéül pedig Budapestet választották az alkotók.

Fotó: Dancs Enikő Bianka

A díszbemutatón megjelentek a film készítői, Mundruczó Kornél, Petrányi Viktória és Wéber Kata, továbbá a szereplői, Jéger Zsombor, Merab Ninidze, Balsai Móni, Nagy Zsolt és Mucsi Zoltán is. A stábon kívül a művész világ számos tagja helyet foglalt a közönség soraiban és hatalmas tapssal jutalmazta a Fehér Isten rendezőjének legújabb alkotását Eszenyi Enikő, Lang Györgyi, Vajda Pierre, Mácsai Pál, Kecskés Karina és Pokorny Lia is.

A Jupiter holdja egy különös barátság története, mely Aryan és az őt bújtató megkeseredett orvos között szövődik. A határnál meglőtt fiú varázslatos módon túléli sérüléseit, és új képességre tesz szert, a levitálásra. Dr. Stern, a racionalitás embereként azonnal észreveszi az Aryanban rejtőző üzleti lehetőséget, ezért útlevélért cserébe szövetségkötésre bíztatja a csodagyermeket. Ez a kapcsolat mindkettőjük életére nagy hatással lesz, Dr. Stern kénytelen szembenézni azzal, hogy újra kell fogalmaznia magában mindent, amiben eddig hitt.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

A díszbemutató fotóit Dancs Enikő Bianka készítette.

stáblista
rendező – Mundruczó Kornél
forgatókönyv – Wéber Kata
producer – Petrányi Viktória
operatőr – Rév Marcell
vágó – Jancsó Dávid
zene – Jed Kurzel
látványtervező – Ágh Márton
executive producer – Gyárfás Eszter // Berkes Júlia // Sós Judit

szereplők
Stern – Merab Ninidze
Stern magyar hangja – Bálint András
Aryan – Jéger Zsombor
László – Cserhalmi György
Vera – Balsai Móni
mentős – Mészáros Máté
rendőr – Bede-Fazekas Szabolcs
Musi – Valázsik Lajos
Zentai – Haumann Péter
Pincér – Mucsi Zoltán
György – Birkás Ákos
Bárándy – Terhes Sándor

Ez is tetszeni fog...