Kisvárosi gyilkosok (Dræberne fra Nibe, 2017) - kritika - Corn & Soda

Kisvárosi gyilkosok (Dræberne fra Nibe, 2017) – kritika

Forrás: muveszmozi.hu

Mi jut eszünkbe, ha a dán filmekre gondolunk? Úgy van: degenerált főhősök, idegtépő közönyösség, a pátosz teljes hiánya, némi fekete humor és a mélylélektan tökéletes kihasználása az emberi lét legeslegfeszítőbb kérdéseinek boncolgatására. De vajon sikerült-e ez Ole Bornedal legújabb rendezésében, a Kisvárosi gyilkosokban (Dræberne fra Nibe, 2017)?

Forrás: kino.dk

A történet szerint a két jó barát, Ib és Edward mindketten ugyanattól a problémától szenvednek: házaséletük korántsem kielégítő. Feleségeik igazi alkoholista hárpiák és enyhén szólva sem hajlandóak eleget tenni házastársi kötelezettségeiknek a hálószobában. Persze a botnak két vége van. Ib és Edward unalmas és sekélyes átlag- vagy inkább átlag alatti emberek, akik mellett lehet, hogy gondtalan az élet – köszönhetően kisstílű adócsalásaiknak –, ugyanakkor mértéktelenül unalmas is. A két barát ezért úgy dönt, egyszerre válnak el kolonccá vált feleségeiktől. Felbontani egy házasságot viszont nem olyan egyszerű, és pláne nem olcsó manapság. Lerészegedve és összeomolva, egy bárpultra támaszkodva végül felcsillan a vodkától átitatott végső megoldás: minden könnyebb lenne, ha a nők egyszerűen eltűnnének. S mi mást is tehetne két félnótás, minthogy az interneten felbérel egy orosz bérgyilkost?

Forrás: misofilm.dk

A kérdés persze gúnyos és költői. Ez egy nívós film, amely cselekményében és humorában, nem utolsó sorban pedig rendezésében is teljes mértékben felér a dán filmipar nagyjaihoz. Az északi mozik igazi ereje a mardosó abszurditásban és a mély európaiságban rejlik – emiatt hat nekünk, magyaroknak olyan szívfájdítóan ismerősnek minden történetük –, ahol a legképtelenebb dolgok válnak valóra és a legkevésbé indokolt döntéseket hozzák meg a főhősök, unalmas hétköznapiassággal. Ez a sötét és arcpirító degeneráltság egyszerre alkalmas véres drámák feszegetésére és a rekeszizmok megdolgozására is. A Kisvárosi gyilkosok főként utóbbira helyezi a hangsúlyt. Ebben a történetben a dán – és még azt hiszem, sok egyéb – társadalom tudattalanja kerül felszínre, legfőképp a karakterekben. Egy kifordult világot ábrázol, amelyben mindenki gond nélkül kimondja vagy megteszi azokat a dolgokat, amelyeket egy civilizált emberi lény többnyire elméjének legsötétebb és legjobban elzárt rekeszébe tuszkol. A főhősök gondolkodás nélkül bérgyilkosokat rendelnek, az öregasszonyok perverz csábítókként viselkednek, a rendőrök meg nem a bűnt üldözik, hanem irigy és szánalmas módra csorgatják a nyálukat mások tulajdonaira. S ha ez nem volna elég, kiderül, hogy minden sztereotípia igaz. Az oroszok egytől egyig agresszívek és részegesek, az arabok mind terroristák, az angolok kimért, precíz, karót nyelt alakok, a salsa tánctanárok melegek, míg az ügyvédek kapzsik és persze visszataszítóak. Igen, ez a film nem éppen korrekt sem politikailag, sem szociológiailag.

Forrás: kino.dk

De korrekt lett-e drámailag? Azt hiszem, Ole Bornedal forgatókönyve ezen a ponton csúszott el leginkább. Rengeteg a potenciál ebben az önmagából kivetkőzött, tudathasadásos világban, amelyet felvázol. Számtalan remek és ténylegesen vicces jelenet fűződik hozzá, amivel az elvárások felének sikerül is eleget tennie. Viszont a boncasztalra terített problémák és kérdések meglehetősen egyszerűek, megoldásuk, kielemzésük pedig, ha lehet, még silányabb. A kisvárosi élet, a beszűkült élettér témája nem éppen eredeti, s valójában mellékszereplője a történetnek, míg a fő téma, vagyis a nemiség, a szexualitás szerepe egy megposhadt házasságban ugyan képezheti alapját egy filmnek, de azt véleményem szerint nem így kellene kifejteni. Már amennyiben ki lett itt fejtve, hisz a végső tanulság, az üzenet, a mondanivaló – vagy ahogy tetszik – nem nyújt többet, mint amire egy 20 perces Dokik rész is képes egyébként. A történet unalmas, érdektelen, és a film végignézése nélkül is belátható következtetéseket von le, s így kissé belefullad saját degeneráltságába. Ha megmenteni nem is, de ezt egy kicsit feledtetni tudja legalább a két parádés színészteljesítmény. A varázslatos Ulrich Thomsen és Nicolas Bro nem egyszer bizonyították már, hogy napjaink legkiválóbb színészei közt kell számon tartanunk őket, s ezt újfent megtették. Már csak kettejük miatt is érdemes megnézni a filmet

Forrás: kino.dk

Összességében tehát azt gondolom: a Kisvárosi gyilkosok egy szerethető, vicces dráma, amit jó eséllyel élvezni fog a nézője. Sajnálatos módon azonban ennél sokkal többet nem szabad elvárni tőle, s ezért igazán kár. Remek képet fest a társadalom tudattalanjáról – és ha ez másra nem is, elrettentésre mégiscsak tökéletes.

Értékelés: 62/100

Mafab: N/A

IMDb: 5.2/10

You may also like...

hu_HUHungarian
hu_HUHungarian
%d blogger ezt szereti: