Könyvajánló: Quo vadis - Corn & Soda

Könyvajánló: Quo vadis

 

Mai könyvajánlónkba egy lengyel író, Henryk Sienkiewicz Nobel-díjas regényére, a Quo vadis-ra (1896) hívom fel a figyelmeteket. Olyan alap mű, melyet minden “könyvmolynak” életében egyszer olvasnia kell.

forrás: moly.hu

“Quo vadis, Domine?” azaz “hová mész, uram” – kérdezi Péter apostol Rómából menekülve a vele szembe jövő Jézust. Jézus azt válaszolja volt tanítványának, hogy megy Péter helyett vértanúhalált halni, mivel ő elmenekül..  E köré a legenda köré építi Sienkiewicz a Néró korában játszódó történetét.

A regény bemutatja Néró tébolyult és vérgőzös uralkodásának utolsó éveit, az első keresztények üldöztetését, vértanúságát, hitük megtörhetetlen erejét, s az új hit megállíthatatlan terjedését és győzelmét.

Mindeközben megismerjük egy szerelmespár, Lygia és Vinicius történetét, akiknek önmagukat és a környező világ romlottságát és gonoszságát kell legyőzniük ahhoz, hogy szerelmük ebben a világban is beteljesedhessen.

Vajon sikerül nekik?

Szeretni nem elég, szeretni tudni kell, s tudni kell másokat is megtanítani a szerelemre. Hiszen a kéjt érzi a plebs is, sőt az állat is, az igazi ember azonban éppen abban különbözik tőlük, hogy a kéjt mintegy nemes művészetté alakítja, s ennek tudatában élvezi, teljes isteni értékét tudatossá teszi magában, s ezáltal nemcsak teste, hanem lelke is megtelik vele.”

Ezzel az idézettel ajánlom még egyszer figyelmetekbe Sienkiewicz regényét, melynek gondolatai és üzenete még ma is az ember lelkéig hatol, s nem hagyja érintetlenül.

 

 

Ez is tetszeni fog...