Könyvesbolt a tengerparton (The Bookshop, 2017) - Kritika - Corn & Soda

Könyvesbolt a tengerparton (The Bookshop, 2017) – Kritika

Ha valaki azt mondja nekem, hogy menjek el, nézzem meg a nemrégiben bemutatott Könyvesbolt a tengerparton (The Bookshop,2017) című filmet, alapvetően sem egy eszeveszett tempójú filmre számítok. Ebben az esetben azonban még az ilyen jóslat is barokkos túlzás lett volna. Az enyhén melankolikus film cselekménye annyira folyik csak, mint egy apró kis erecske az erdő mélyén, amely szinte észrevétlenül csörgedezik a kövek között, majd egyszer csak kikerekedett szemmel konstatáljuk, hogy valahol vége szakadt. A könyvesboltot nyitó Florence Green történetét is valahogy így jellemezném. Ez persze nem azt jelenti, hogy a film rossz lenne.

Isabel Coixet (Elégia, 2008, Tokiói légyottok, 2009) spanyol filmrendező tizenkettedik rendezése Penelope Fitzgerald azonos című regényéből készült film, amely az ötvenes évek varázslatos Észak-Angliájába repít minket,  végeláthatatlan víz mellé, tradicionális házak közé, kastélyokkal barázdált angol dombokra. Ezek mind garantálják a moziba látogatóknak, hogy lélekemelő felvételeken gyönyörködhet az esős, de annál zöldebb táj megannyi szépségében.

Forrás:mafab.hu

A történet lényege, hogy a negyvenes éveit taposó, megözvegyült Florence Green (Emily Mortimer) könyvesboltot szándékozik nyitni a Harborough megyei település egyik évek óta üresen álló, patkányok lakta épületében, az Öreg Házban. A nyitást nem nézi jó szemmel a környék arisztokrata krémjének egy prominens tagja, Mrs. Violet Gamart (Patricia Clarkson), a sakálszemű, szőke démon, aki talán irigységből, talán csak merő rosszindulatból (az ok mindvégig rejtve marad a filmben) meg akarja ebben akadályozni, és kapcsolatai révén igyekszik a virágzó üzletet minden módon tönkre tenni. Jelentős befolyása a környéken lakók felett ebben nagyban segíti, ám van valaki, aki főhősünk mellett szintén nem retten meg tőle, ez a Bill Nighy által játszott Mr. Edmond Brundish. Ő próbál az irreálisan prűdnek ábrázolt, inkább ezernyolcszáz-, mint ezerkilencszázötvenkilencben élő Florence mellett harcba szállni a könyvesboltért, és egyben új barátja érdekeit képviselni.

Forrás: mafab.hu

Ezzel egy időben kibontakozni látszik némi románc is a két ember között, amely ugyancsak meglehetősen archaikusra sikeredett. A történet azt kell mondjam, tulajdonképpen rendkívül életszerű (akárcsak az unatkozó, művészpártoló Violet Gamart gonoszsága) és nem baj, ha nem olyan a vége, ahogy egy mozifilmtől elvárjuk. Azonban a néző ez esetben úgy érezheti, hogy a történet nincs befejezve. Elindul ugyanis a cselekmény, következik azonnal a bonyodalom, és a mű a tetőponton lezuhan, majd jönnek is a betűk. Ez persze az életben is könnyen megtörténhet egy történés során: na, de ezért nem megyünk el moziba.

Forrás: mafab.hu

Mindezek mellett vannak jó oldalai is a filmnek. Például, a dialógusok és persze a narráció során is elképesztően szép angollal beszélnek a filmben. Valódi eufórikus élményt nyújt a kacifántos, szofisztikált kifejezések, szóhasználatok láncolata. Azért szigorú kritikusként mégis megjegyezném, hogy az ún. Queen’s English (a legelitebb brit nyelvhasználat), amelyet a regény írója vagy netalán a forgatókönyvíró a szereplők szájába adott, kissé eltúlzottan magasröptű. Nehezen tudom elképzelni, hogy az 1959. év Angliájában könyvesboltot nyitó, átlagos nő és a BBC egy dolgozója (Milo North – James Lance) úgy beszélgetnének, mintha a Brontë nővérek írták volna meg a szövegkönyvet. A narrátor, aki kisgyermekként a történet szereplője és felnőttkori hangját halljuk, szintén gyönyörűen beszél, de ez mondjuk, legalább hihető. Azonban Mr. Brundish karaktere, egyben beszédstílusa félelmetesen hasonlít Jane Eyre Mr. Rochesterére.

Forrás: mafab.hu

A film elejéről számomra hiányzott valami utalás az évre, amikor a történet játszódik. A cselekmény folyamán az öltözékekből, autókból némi támpontot kaptunk ugyan, de ezen kívül utólag tudtam csak informálódni, mikor is játszódott a film (1959). Ráadásul félrevezetés volt néhány adat a filmben: Ray Bradbury Fahrenheit 451 című könyvének megjelenése a történet elején történik (valójában 1953-ban jelent meg a könyv); és a Nescafé újdonság Angliában (az egyik jelenetben utalnak rá), amely valójában az 1940-es évek elején volt. Még egy dramaturgiai hiányosságot éreztem a filmmel kapcsolatban: a történet elején hiányzott, hogy statikailag elhelyezzem az Emily Mortimer által játszott karaktert az Egyesült Királyság provinciális társadalmában. Úgy látszik, ebben a városkában élt eddig is, hiszen az utcán megszólítják, mindenki ismeri. De akkor eddig mivel foglalkozott? Miért csak most nyitotta meg a könyvesboltját, ha férje tizenhat éve halott és a könyvek az ő emlékeit idézik? És hogyan lehetséges, hogy eddig nem ismerte senki a környéken lakó arisztokráciából, ugyanis a bálon mindenkinek be kellett mutatkoznia.

Forrás: mafab.hu

A film hangulata ettől függetlenül rendkívül kellemes mind a szemnek, mind a fülnek. A karakterek finoman kidolgozott megjelenése és beszédstílusa, a lágy zene és az ezt kitöltő környezet egyaránt vonzóvá teszik az alkotást. Az elbűvölő Öreg Ház megjelenésében, a könyvesbolt enteriőrjében egyébiránt egyedülálló: szinte érezni a ház dohos szagát, a szélben szálló vízcseppeket, a könyvek illatát, a boltocska nyugalmát, és nem csodálkoznék, ha mozi után hozzám hasonlóan másnak is az első útja egy könyvesboltba vezetne. Noha a történet irtózatosan lassú folyásúnak (nem véletlenül 113 percig altatják a nézőt), és enyhén vontatottnak igen, de unalmasnak nem mondható. És ha az embert nem zavarja, hogy mozinézés közben gondolataiba férkőznek aznapi vagy másnapi tennivalói, akkor különösen hasznos időtöltés. Perceket kihagyni ugyanis a filmből és kizárólag szemünket legeltetni a vásznon lévő tehenekkel együtt, abszolút lehetséges a film nézése közben.

Forrás: mafab.hu

A film egyébként jó néhány díjat nyert eddig. Forgatókönyve elnyerte a Legjobb nemzetközi irodalmi adaptáció díját a 2017-es Frankfurti Book Fair-en, 2018 januárjában elnyerte a Legjobb művészi rendezés és a Legjobb filmzene díját a Gaudí Awards-on, továbbá február 3-án három kategóriában győzedelmeskedett a Goya Awards-on: Legjobb film, Legjobb rendezés, Legjobb adaptált forgatókönyv.

Értékelés: 60/100

Mafab: 7,3/10

IMDb: 6,5/10

You may also like...

hu_HUHungarian
hu_HUHungarian
%d blogger ezt szereti: