Kötelező filmek - A nagy nap (The Big Wedding, 2013) - Corn & Soda

Kötelező filmek – A nagy nap (The Big Wedding, 2013)

Sokat törtem a fejem, hogy mi is lehetne a következő cikk témája, amely nem csak aktualitásában hordoz igazi tartalmat. A válasz azonban szinte kibökte a szemem. A koronavírus okozta szigorításokból ocsúdva megkezdődött az esküvői szezon, melynek köszönhetően vendégként vagy tanúként az utóbbi tíz napban kettőn is részt vettem, s jelenleg is egy közelgő legénybúcsúra s az azt követő menyegzőre készülök. Ez már önmagában is megérne egy misét, de ezzel dettó egy külön filmes műfaj bemutatására is lehetőséget ad. Az esküvői filmek ugyanis valóban egy külön stílust fednek le, még akkor is, ha egy-egy produkció neve alatt ezt

Konkrét sajátosságokkal, jellemzőkkel ugyan nem lehet definiálni, mint például korábban a thrillert, amiben megegyeznek, az kézenfekvően a központi téma. A stílus korántsem a modern filmgyártás terméke, már a ’40-es években is készültek hasonlók, elég csak a még fekete-fehér Palm Beach történetre (The Palm Beach story, 1942) gondolni. Emellett Hollywood sem mondhatja édesgyermekének, az európai, sőt a távol-keleti filmipar is bővelkedik benne.  Ezen túlmenően műfajilag is igen széles skálán mozognak. Többnyire persze a romantikus vígjátékok „falják” a témát, de számos drámai darabot, mint Melankólia (Melancholia, 2011) vagy a Másnaposok-féle  (The Hangover,2009) kissé beteges komédiát is találunk köztük hiába keressük.  

A zsáner egyik tipikus darabja A nagy nap (Big Wedding, 2014), amely az esküvői filmek szinte minden jellemzőjét magán viseli. A „Bakancslistás” Justin Zackham produkciója ugyan még a műfajon belül sem mondható kiemelkedő alkotásnak, hozzám mégis igen közel áll, így a héten ezt kötelező megnézni.

Azt, hogy A nagy nap nem egy kiemelkedő film, a mozipénztárak kicsit sem tülekedő sora, s a szélsőséges kritikák is alátámasztják. Úgy is lehetne fogalmazni, hogy a végletek mozija. Egyesek imádták, mások kínosan feszengve ülték végig azt a másfél órát. Ehhez minden bizonnyal hozzájárult, hogy Zackham rengeteg cselekményszálat zsúfolt össze a filmben, amelyekből akár egyenként is ki lehetne tölteni egy korrekt kis mozit. Számomra ugyanakkor pont ezért volt különleges, kikerekedett egy olyan alkotás, amit talán a félreértések vígjátékaként aposztrofálhatnánk, megspékelve egy parádés szereposztással. Zackham annyi Oscar – szobrocskát nyert meg produkciójához, amelyből kis túlzással egy focicsapatot ki lehetne állítani.

A rengeteg cselekményszálból kifolyólag film sztoriját borzasztóan nehéz tömören összefoglalni. A Robert de Niro által alakított hedonista Don Griffin örökbeadott fia (Ben Narnes) épp esküvőjére készül, amire természetesen az egész család hivatalos. Megjelenik az ex-feleség, a két gyermek (Topher Grace, Katherine Heigl) s ennek tetejébe ellátogat a vőlegény mélyen vallásos kolumbiai édesanyja egyszem lányával. Ehhez adjuk hozzá a menyasszony (Amanda Seyfried) közel sem százas szüleit, a vizet prédikáló, s a szó szoros értelemben vett bort ivó papot (Robin Williams) s egy olyan koktélt kapunk képtelenek vagyunk egy hajtásra lehúzni.

Ráadásul minden szereplőhöz kapcsolódik egy-egy külön szál, amelyek egymást keresztezve s végül összefutva igazi káoszt okoznak.  Ennek azonban megvan az átka is. Ezek a kereszteződések számos vicces szituációba torkollnak, ugyanakkor senkit sem hagynak igazán kibontakozni. Talán egyedül de Niro tud sziporkázni, aki a Vejedre ütök (Meet the Fockers, 2004) után egy újabb hasonszőrű mozival próbált szerencsét. Benne nem is csalódunk. Hatalmasat alakít, karakteréből mindent kihoz, amit csak lehet, Robin Williams-szel közös jeleneteik pedig felejthetetlenek. A többiek -leginkább a „fiatalabb generáció”- viszont elég kidolgozatlanok maradtak. Amanda Seyfried is csak, hol üdén, hol haragosan mosolyog, de Diane Keatonék is mintha csak újrajátszanák figurájukat.  

Kis csapongás is megfigyelhető a moziban. Egy közös reggeli, a próbavacsora, kényszerű templomlátogatás s persze a filmet betetőző esküvő rengeteg vidám pillanatot tartogat, azonban néhol nagyon leül a film – amolyan üresjáratok keletkeznek. Mindent összevetve A nagy nap több, mint egy korrekt mozi, aki kedveli a zsánerfilmeket az biztosan nagyon jól fog szórakozni s egy újabb bizonyítéka egy korábbi kötelező filmben, miszerint egy remake felül tudja múlni elődjét.   

Miért kötelező megnézni? Mert A nagy nap nemcsak zsánerének tipikus darabja, de helyzetkomikumokkal fűszerezett kesze-kusza történetével rengeteg vidám pillanatot tartogat.

Ez is tetszeni fog...