Kötelező filmek – A vihar kapujában (Rashômon, 1950) - Corn & Soda

Kötelező filmek – A vihar kapujában (Rashômon, 1950)

Forrás: imdb.com

El kell árulnom valamit: az aktuális kötelező film kiválasztása néha tovább tart, mintha megnéznék néhány klasszikust… És néha olyan rumli kerekedik közben a szobámban, mintha nem is cikket írni, hanem költözni készülnék… Ma viszont nem volt órákig tartó kutatgatás meg a jegyzeteim bújása, ugyanis évforduló van: 109 éve született a japán filmművészet legismertebb rendezője, Akira Kurosawa. Ezért most A vihar kapujában (Rashômon, 1950) kötelező, vagyis az az alkotás, amely hatására az ötvenes években megnyíltak a nyugati művészmozik kapui a japán film előtt.

„A nyugati közönséget is megszólította”

Mielőtt azonban kötelezővé tenném ezt a filmet, mesélek kicsit az alkotójáról. Akira Kurosawa 1910. március 23-án született Tokióban. Apja testnevelést tanított egy iskolában, de ami ennél jóval fontosabb: kedvelte a nyugati kultúrát, többek között a filmeket. Ez az érdeklődés a fiára is átragadt, akit a tanárai arra biztattak, hogy rajzoljon, fessen, hogy művészi módokon fejezze ki magát. A bátorításnak meg is lett az eredménye! Kurosawa 1936-ban bekerült a Nikkatsu filmstúdióhoz, ahol rendezést tanult, közben pedig asszisztenseként dolgozott, forgatókönyveket írt, és a vágást is igyekezett elsajátítani. Korai filmjeiben nacionalista témákkal foglalkozott, s a háborús tematikát részesítette előnyben, egy szerencsétlen eset – egy sztrájkban való részvétel miatt elbocsátották a Nikkatsu filmstúdiótól – viszont mondhatni, meghozta számára az áttörést. Nem sírom vissza az ifjúságomat (Waga seishun ni kuinashi, 1946) című filmje már a régi japán állam kritikáját fogalmazza meg, ezt pedig az az alkotás követte, amelyben kirajzolódott Kurosawa egyéni hangja – s amely óriási nemzetközi sikert aratott.

Forrás: imdb.com

Ez az alkotás A vihar kapujában, amely 1951-ben elnyerte a velencei filmfesztivál Arany Oroszlán-díját, és feltette a nyugati világ térképére a japán filmet. A film „ugyanazon esemény – egy nemesembert bandita támad meg – négy különböző változatából áll, és japán környezete ellenére nagyon is nyugati témára, az igazság viszonylagosságára épül”. A japán és a nyugati hatások effajta kombinációja jellegzetes vonása Kurosawa filmjeinek – és ez a vonás nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a japán rendező munkáit hangos szakmai és nézői siker övezze.

Kurosawa olyan módon tudott képeken keresztül elmesélni történeteket, ahogy kevesen, a választott témához pedig mindig humanista megközelítéssel nyúlt. A társadalmi problémák és az emberi természet kérdése foglalkoztatta, s páratlan erővel teremtett fiktív világokat és karaktereket. Ráadásul olyanokat, amelyek nemcsak a japán, de a nyugati közönséget is képesek voltak megszólítani, s megragadni. Filmjeiben a realista leírás és az alkalmi romantikus pillanatok kombinációján keresztül halad a tetőpont felé – „ezt a klasszikus formát a nyugati stílus – az európai és a hollywoodi módszerek elegye – hozza létre”. Ez azt jelenti, hogy Kurosawa filmjei nem nehezen emészthető vagy követhető művészfilmek, esetleg csak egy adott kultúrában működő mozgóképek, hanem a nagyközönség igényeit és megszokásait figyelembe vevő alkotások, amelyek azzal a nemes céllal készültek, hogy elgondolkoztassák, ne adj’ Isten megváltoztassák a nézőket.

Forrás: imdb.com

„Témáinak középpontjában az emberség állt”

Mindezek után ideje kijelentenünk, hogy Kurosawa erősen érdeklődött a nyugati kultúra, s úgy általában a nem-japán témák iránt. Ezen érdeklődése szembeötlő európai irodalmi forrásokból készült adaptációiban – a szerzők közt olyan írók szerepelnek, mint Dosztojevszkij, Gorkij és Shakespeare. „Kurosawa azonban többet akart az európai irodalom intellektuális világnézeténél. A filmet szórakoztató formaként továbbfejlesztette.” Nagy hatással volt rá a hollywoodi filmgyártás, különösen John Ford filmjei. Amit Ford a westernnel fejezett ki, az Kurosawánál az úgynevezett jidaigeki, vagyis kosztümös filmek formájában jelent meg. Ide sorolhatjuk A hét szamuráj (Shichinin no samurai, 1954), a Rejtett erőd (Kakushi toride no san akunin, 1958), A testőr (Yojinbo, 1961) és a Tsubai Sanjurô (1962) című műveit. A testőr és A hét szamuráj egyébként ihletet adott Sergio Leonénak az Egy maréknyi dollárért (Per un pugno di dollari, 1964), John Surgesnek pedig A hét mesterlövész (The Magnificent Seven, 1960) elkészítéséhez; ez is bizonyítéka, hogy Kurosawa alkotásai hatottak az amerikai zsánerfilmek és az európai művészfilm közti kölcsönös megtermékenyítésre.

Kurosawa különleges, de akár azt is bátran mondhatom, hogy kimondottan jó szándékú filmes volt, hiszen témáinak középpontjában az emberség állt, s ez a megközelítés alkotta világnézete alapját korai filmjeitől fogva. Az emberség egyetemesnek szánt koncepciója filmtémaként azonban kissé anakronisztikusnak tűnt a ’60-as évek végén kialakult zavaros társadalmi helyzetben, amikor újító alkotásokkal jelentkeztek új japán rendezők, és az új generáció sok külföldi filmjét is importálták Japánba. Ebben az időszakban Kurosawa művészetére valamiféle régimódi dologként kezdtek tekinteni, ami elbizonytalanította a rendezőt: úgy tűnt, alkotói válságba került, s bár tanácstalanságát igyekezett feldolgozni a Dodeskaden (Dodesukaden, 1970) című filmben, nem sikerült megbékélnie; 1971-ben öngyilkosságot kísérelt meg. Szerencsére nem járt sikerrel, s később művészi munkáját is folytatta: 1975-ben a Szovjetunióban leforgatta a Derszu Uzala (Dersu Uzala, 1974) című eposzt, amellyel felülkerekedett a problémáin, és továbbfejlesztette stílusát. Ezután készült filmjei, az Árnyéklovas (Kagemusha, 1980) és a Káosz (Ran, 1985) „hosszuk, témájuk és látványviláguk tekintetében is igen nagyszabású produkciók, és Kurosawa leghatásosabb alkotásai közé tartoznak”. Akárcsak a ’90-es években készült munkái, az Álmok (Dreams, 1990) és a Még nem! (Madadayo, 1993), amelyekkel személyesebb vízióit közvetítette.

Forrás: imdb.com

„Az igazság viszonylagossága”

Kurosawát ugyan nem kerülte el a nehézség, de végtére is megkapta azt a sikert, amit megérdemelt: ahogy már említettem, az ő művének forgatókönyvéből készült a kultikussá vált A hét mesterlövész, a Derszu Uzala című filmje pedig elnyerte a legjobb külföldi filmnek járó Oscar-díjat. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy neve és munkássága halhatatlan, filmjeinek üzenete pedig ma is érvényes. Különösen A vihar kapujában címűé, amelynek cselekménye a XII. századi polgárháborúk sújtotta Kiotóban játszódik. A címadó romos kapu alatt várja az eső elálltát egy buddhista pap, egy közember és egy szamurájgyilkosság tanújaként kihallgatott favágó. A szamuráj halálának és felesége megerőszakolásának esetét mindenki különbözőképpen meséli el, a különféle történetek pedig flashbackek formájában elevenednek meg. Minden szereplő más mesével áll elő, így a film egymástól eltérő visszaemlékezések sorozata, amely végső soron arra mutat rá: attól függ, mi az igazság, hogy ki mondja, hogy mit mond, s hogy mi azt elhisszük-e.

Miért kötelező megnézni? Mert a japán filmművészet legfontosabb darabja, amely arra mutat rá, hogy az igazság nagyon viszonylagos. És ez olyan téma, amellyel minden korban érdemes foglalkozni; különösen úgy, ahogy Kurosawa tette.

Forrás: Oxford Filmenciklopédia

Ez is tetszeni fog...