Kötelező filmek – Csak egy csók (Un baiser s’il vous plaît, 2007)

Kötelező filmek – Csak egy csók (Un baiser s’il vous plaît, 2007)

Forrás: imdb.com

Mivel itt a húsvét, és mi a családommal ilyenkor is meg szoktuk ajándékozni egymást, úgy döntöttem, nektek is adok valamit – méghozzá az egyik legkedvesebb filmem, amelyet egyetemistaként vagy százszor láttam, s azóta is minden évben újranézek. Azt hiszem, ha csak tíz mozgóképet vihetnék magammal egy lakatlan szigetre, akkor a bőröndbe Almodóvar, Tarr, Jancsó, Bergman, Bresson, Pasolini, Varda, Trier és Nolan mellé Emmanuel Mouret első filmjét, a Csak egy csókot (Un baiser s’il vous plaît, 2007) pakolnám… Most viszont szerencsére jobb helyzetben vagyok, így pakolás helyett egyszerűen csak kötelezővé teszem, pontosabban ajándékba adom nektek ezt a művet. És megjegyzem: csodálatos, úgyhogy nagyon jó szívvel ajánlom!

Mikor eldöntöttem, hogy ezt a humoros-romantikus-húsba vágó filmet ajánlom nektek, hosszasan gondolkoztam: „Na, de mi legyen hozzá az elmélet?” Aztán – a további gondolkozás helyett – ismét újranéztem, és beugrott: „A happy end!” Nem mintha a Csak egy csóknak kimondottan boldog vége lenne, sőt… Ugyanakkor, immár a cirka több századik megtekintés után ráeszméltem: én személy szerint pont azért szeretem annyira, mert nincs könnyen kiszámítható, kielégítő, boldogsággal teli lezárása. Sokkal inkább olyan, mint a valóság, mint az élet. De ha már itt tartunk, akkor elárulom: én épp ezeket a fajta lezárásokat, nem pedig a happy endet szeretem.

Forrás: port.hu

Mi is az a boldog vég?

De most ne rólam beszéljünk! Hanem arról, mit is jelent a kifejezés, amelyet valójában mindenki ismer. Száraz definíciója így hangzik: „Valamely filmelbeszélés jellegzetes lezárása, amikor az elbeszélő a film végén minden konfliktust felold, s a dramaturgiai tetőpont után minden jóra fordul.” És bizony az emberek többsége – olykor én is közéjük tartozom – szereti a happy endet. Nem meglepő tehát, hogy a filmtörténet során a filmek többségében a happy end jellegű befejezés rögzült – ennek kapcsán azért nem árt megjegyezni, hogy ez nem független attól a ténytől, hogy a filmek jó része „nagyipari tömegtermékként készül mind a mai napig, a kereskedelmi haszon reményében, s milliók igényeit szeretné szolgálni azzal, hogy gyors és egyszerű feloldást nyújt”.

Ám míg a tömegfilmek – általában – előnyben részesítik, addig a szerzői alkotások kerülik a happy end típusú befejezéseket; a játékidő végéhez közeledve gyakran teljesen hátat fordítanak a boldogságnak, vagy nyitva hagyják az elbeszélést, s a nézőre bízzák a történet lezárását. A mélyebb narratológiai elemzés persze, minden esetben felfedi a „turpisságot”: „sokszor a happy enddel végződő műfajfilmekről is kiderítheti, hogy a boldog vég csak felületi, felszíni megoldás, a film által felvetett problémák valójában nem oldódtak meg”. Hát igen, most például azokra horror-szériákra gondolok, amelyek esetén a boldog vég valóban igencsak látszólagos, hiszen a következő részben újra támad a cápa, a pszichotikus őrült pedig csodával határos módon kiszabadul a börtönből, s újra öl… E két példa jól mutatja, hogy a műfajfilmek sorozatelve, illetve többnyire happy enddel záródó megoldása milyen nagyon ellentmond egymásnak.

Forrás: port.hu

Ennek ellenére viszont sokszor döntenek a happy end mellett – kivált, ha úgy látják: a közönség attól csak még jobban fogja szeretni a filmet. Mellesleg a hollywoodi stúdiórendszerben – ahonnan egyébként a happy end kifejezés származik – gyakori, hogy egy filmhez többféle befejezést is forgatnak, és a próbaközönség reakciói alapján döntik el, hogy a filmforgalmazásba végül melyik verzió kerül.

Egy film arról, hová vezethet egyetlen csók…

Nos, mindezek után nem tudok másféle mondattal áttérni a választott filmre, csak azzal: ehhez viszont, hála az égnek, csak egy lezárást forgattak. Ráadásul egy kiválót! Erről természetesen nem árulok el többet, a történetet viszont elmesélem. Egy Gabriel nevű férfi és egy Emilie nevű nő találkozik az utcán. Ahogy egymásba botlanak, azonnal felizzik köztük a vonzalom. Hamarosan már egy bárban beszélgetnek, majd egy hotelszobában, de amikor a férfi búcsúzóul megcsókolná a nőt, ő elutasítja, s elmesél egy történetet arról, hová vezethet egyetlen csók. A nő történetének főhőse Judith, aki boldog – vagy legalábbis láthatóan kellemes – házasságban él Claudióval – mindaddig, amíg a legjobb barátja, Nicolas arra nem kéri, hogy segítsen feloldani benne a másik nemmel kapcsolatos gátakat. Judith, jó barát lévén örömmel segít a férfinak, ám az érzelemmentes segítségnyújtás hamar túláradó szerelemmé változik, Judith és Nicolas pedig azon gondolkoznak, miként tudnának véget vetni mindennek – úgy, hogy senkinek se fájjon.

Forrás: port.hu

Emmanuel Mouret Csak egy csók című filmjéről már így a cselekményismertető után azonnal is túlzás nélkül állíthatom, hogy remekbe szabott alkotás. Egyszerre humoros és könnyed, de fájóan életszagú és a lélek legmélyéig hatoló történet – pontosabban fogalmazva: egy történet a történetben, melynek minden rétege aranyat ér. A francia rendező a párhuzamos elbeszélés alkalmazásával erőteljesen felhívja a figyelmet a film médiumának történetmesélő mivoltára, és az általa – valamint a főhősnője által – elmondott történet érzékenyen, szórakoztatóan, ugyanakkor némiképp fájóan őszintén világít rá arra, hogy olykor bizony igen nehéz szembesülni a saját vágyainkkal, érzéseinkkel. És hogy olykor nincs olyan, hogy boldog vég – vagy van, ám az adott pillanatban talán egyáltalán nem tűnik annak…

Miért kötelező megnézni? Most az egyszer legyen elég annyi, hogy azért, mert az egyik kedvenc filmem.

Forrás: Film- és médiafogalmak kisszótára

Ez is tetszeni fog...