Kötelező filmek - Délidő (High Noon, 1952), vagyis western

Kötelező filmek – Délidő (High Noon, 1952), vagyis western

Poster-High-Noon_01

Legutóbb a horror világában kalandoztunk, ezért úgy döntöttem, következzen egy nem kevésbé izgalmas műfaj, a western. Bevallom, sosem volt igazán a kedvencem, szóval, ha választani kellene, hogy a Hullámtörést (Breaking the Waves, 1996) vagy a Délidőt (High Noon, 1952) nézem meg, akkor nyilván az előbbit választom, azt a megkérdőjelezhetetlen igazságot viszont nem szabad elhallgatni, hogy a legtöbb western jó. Még akkor is, ha a műfaj nem a legjobb barátom.

De akkor nézzük is, mit mond a Film- és médiafogalmak kisszótára magáról a műfajról: „A western a filmtörténet egyik legrégebbi műfaja, mely a ’60-as évekig szinte töretlenül népszerű a film világpiacán. Műfaji ismérve szerint a western az amerikai vadnyugaton játszódó kalandfilm.” Nos, most megismerkedhetnénk a kalandfilm hasonló definíciójával, de inkább nézzük meg közelebbről a western történetét. A filmtörténészek szerint az első western az 1903-as A nagy vonatrablás (Great Train Robbery, 1903), melyet Edwin S. Porter készített. A műfaj történetei azonban messze nem a filmek világában születtek. Jóval a mozgókép feltalálása előtt füzetes regények, valamint utazó vadnyugati showk kezdték feldolgozni az amerikai történelmet: a polgárháborúban kettészakadt Észak és Dél viszályát, a nyugati partvidék meghódítását, valamint a telepesek és az indiánok küzdelmét – természetesen mitizálva, kiszínezve. A filmes világ azonban kétségtelenül az 1900-as évek legelején fedezte fel magának a westernt. 1908 körül pedig már létezett olyan stúdió – a Bison Company –, mely szinte kizárólag e műfajban gyártott mozgóképet, méghozzá olyan sztárok részvételével, mint Gilbert M. Anderson vagy Tom Mix.

high-noon-original

A műfaj fénykora a ’30-as, ’40-es, ’50-es évek időszaka. Jól példázza ezt, hogy a ’40-es években Hollywoodban mintegy 140 western készült. Épp ekkoriban született meg egy jelentős rendező, Fred Zinnemann Délidő című filmje is, mely – ahogy Király Jenő Apropó western című tanulmányából megtudhatjuk – valójában sur-western. A különös elnevezést André Bazin találta ki, és az ötvenes évek filozofikus, öntudatos remekműveit jelöli vele. Ezen alkotások megkérdőjelezik a klasszikus western világképét, felismerik, és fel is használják annak ellentmondásosságát. Itt már az ember és az ő tragikuma áll a középpontban, tehát egészen másféle hősökről beszélhetünk, mint Buffalo Bill, Bronco Billy vagy Jesse James.

High-Noon

Zinnemann filmje nemcsak az ötvenes évek, hanem az egész westerntörténet egyik legkiemelkedőbb műve. Főszereplőnk Will Kane, aki a nősülés mellett arra készül, hogy végleg megváljon jelvényétől, és soha többé ne legyen Hadleyville seriffje. Ám ekkor a kisváros egyik lakója figyelmezteti: a Miller banda – melynek vezérét régebben még Kane tartóztatta le – a déli vonattal érkezik a városba, hogy bosszút álljon. Kane természetesen nem is gondol a menekülésre, inkább megpróbálja meggyőzni a kisváros lakóit, hogy álljanak ki mellette. Sikertelenül. A vonat azonban megérkezik, így a férfi kénytelen szembeszállni a bandával. A történet már önmagában épp elég izgalmas ahhoz, hogy egy remek western kerekedjen ki belőle, Zinnemann viszont nem elégedett meg ennyivel. A jobb átélhetőség érdekében a cselekmény épp annyi idő alatt játszódik le, mint maga a film, a rendező pedig mesterien uralja a feszültséget. A városlakók karakterei pazarul kidolgozottak, és nincs ez másként a magányos főhőssel sem: kétségtelen, hogy a Kane szerepében brillírozó Gary Cooper uralja a filmet érzelmekkel teli, megható alakításával.

Poster - High Noon_23

Talán nem is kell tovább sorolni a Délidő erényeit és talán nem is szükséges továbbhaladni a western történetében. Álljunk meg az ötvenes éveknél és időzzünk el másfél órát Hadleyville városában. Azért, mert megéri. Még akkor is, ha a western nem a legjobb barátunk.

Miért kötelező megnézni? Mert a műfaj és Fred Zinnemann életművének legjobbja. Azt hiszem, nem is kell más indok.

Ez is tetszeni fog...

Hozzászólások

  1. […] januárban azt írtam nektek a western műfajáról, hogy nem a legjobb barátom. Tulajdonképpen nem állíthatok mást […]