Kötelező filmek - Fotográfia (1973) - Corn & Soda

Kötelező filmek – Fotográfia (1973)

fotografia

„Ha így fordítjátok a telefont, akkor automatikusan kiretusálja a képet, és utólag már nem kell vele kínlódni.” – hangzott a mondat egy igencsak feminin fiú szájából a táncparkett szélén, én meg igyekeztem természetesen mosolyogni a vaku villanásáig, mintha cseppet sem döbbentene meg a dolog. Pedig valami olyasmire gondoltam, ami egyáltalán nem igazolja az azonnali retusálás, s mindenféle, hibákat elfedő szűrő és effekt használatát. Aztán néhány nappal később nézegettem a közösségi oldalra feltöltött, módosítás ellenére valóság-közeli képet, s az este emlékei mellé bekúszott egy filmélmény, a Fotofráfia (1973).

A Fotográfia című film alapötlete igazán különleges: a rendező, Zolnay Pál az 1970-es évek elején dokumentumfilmet készített egy árvízi pusztításról. Egy idős asszony beszámolt arról, mi mindene veszett oda, majd lelkesen megmutatta az épségben maradt esküvői fényképét. Zolnay számára (s bizonyára nem volt ezzel egyedül) a fotó a giccs egy tökéletes példája volt, ám felvillanyozva tapasztalta, hogy a hölgy számára a valóságot jótékonyan elferdítő pillanatfelvétel mérhetetlen kincs. Hozzáteszem, az is kiderült, hogy a néni egy vagyont fizetett érte. Ez a szituáció olyannyira megragadta a rendezőt, hogy rövidfilm lett belőle, ennek nyomán pedig elkészítette a Fotográfia című drámát.

Fotografia-1972-Film-Kepek-1

Rendhagyó, példa nélkül álló filmről beszélünk, főleg az akkori magyar filmgyártás világát tekintve. A Fotográfia ugyanis improvizatív módszerrel készült, tehát nem volt forgatókönyve. Ez már önmagában is rendkívülinek számított, s arról még nem is ejtettem szót, hogy az alkotók mintegy negyvenezer méternyi nyersanyagot rögzítettek, ami egy átlagos mű hosszúságának körülbelül a tízszerese. Ebből állt végül össze a valóban rendkívüli alkotás.

Egy fotós, egy retusőr, vagy ha úgy tetszik, az üzletkötő, s egy énekmondó alkotja a szereplőgárda vázát, ami kiegészül a meglepően őszinte falusiakkal, akik egytől egyig önmagukat alakítják. A történet 1971. szilveszter éjjel indul a Blaha Lujza téri aluljáróban, ahol egy fotós rendületlenül kattintgat, s felajánlja a lencsevégre kapott alanyoknak, hogy a kész képeket házhoz viszi, s csak abban az esetben kell őket kifizetni, ha elégedettek a végeredménnyel. A három főszereplő is épp ezzel a céllal indul vidékre, ahol házalásba kezdenek, és felkínálják a lehetőséget a falusiaknak, hogy fényképet készítenek róluk, vagy felújítják a régi fotókat. Természetesen, tekintve a retusőr meggyőző képességét, sikerrel járnak, s a fizetségen kívül még különleges, olykor megrendítő történeteket is kapnak.

bscap0042

A régi fotókat nézegetve az emberek felidézik a múltat, s döbbenetes őszinteséggel mesélnek. Egy idős házaspár erőszakos fiukról beszél, aki megverte az apját, egy asszony visszaemlékezéséből pedig tudomást szerzünk egy nőről, aki borotvával megölte a lányait. A film során vele is megismerkedünk, s meghallgathatjuk a megrázó történetet.

Fotografia-1972-Film-Kepek-9

A fotózás tehát sikeres üzletnek bizonyul, annak ellenére, hogy a legtöbb falubeli nincs megelégedve a fotós által készített, realista képekkel, ami nem csoda, hiszen a pásztázó kamera megmutatja, milyen agyonretusált, messzemenőkig idealizált képek sorakoznak a falakon. A fényképész a valóságot akarja megragadni, amin aztán a retusőr változtat, így végül minden egyes megrendelő azt kapja, amire igazából vágyott: a valóság jó irányba elferdített, megszépített lenyomatát, mely pont úgy rejti el a nemkívánatos emlékeket, mint a ráncokat.

42111_zolnay_pal_fotografia

A Fotográfia egy felkavaróan őszinte és valóságos alkotás, melyből nem is kifejezetten Zala Márk és Iglódi István személyét, Sebő Ferenc történetet mozgásban tartó zenéjét, vagy Ragályi Elemér operatőr kellemesen realista, lágy képeit kell kiemelni, hanem az ötlet nagyszerűségét. Zolnay Pál díjnyertes filmje úgy ragadja meg a valóságot, hogy közben rá is mutat megváltoztathatatlan mivoltára, ezáltal pedig felhívja a figyelmet arra, milyen felesleges átszínezni ahelyett, hogy szembenéznénk vele. Hiszen hiába az automatikus retusálás, mindaz, ami velünk történik, nem változik meg.

Miért kötelező megnézni? Azon kívül, hogy a magyar filmtörténet egyik ikonikus darabja, meglepő történetekkel és jóleső fekete-fehér képi világgal, még arra is rávilágít, amiről manapság egyre kevésbé akarunk tudomást venni, ez pedig nem más, mint az olykor mindenki számára rideg valóság.

Ez is tetszeni fog...