Eszter 
„Te is olyan vagy, mint Jézus Krisztus. Az is mindig mondani akart valamit az embereknek” – hangzik el a Tűz van, babám! (Hoří, má panenko, 1967) című filmben, amelynek elemi ereje részben az ilyen mondatokban, ebből kifolyólag pedig a forgatókönyvben rejlik. A forgatókönyvben, amelyet a csehszlovák új hullám és az egyetemes filmtörténet egyik kiemelkedő és feledhetetlen alakja, Ivan Passer írt. Akit nem olyan régen, 2020 januárjában veszítettünk el, s aki épp tegnap, július 10-én töltötte volna be 87. életévét. Szóval ma rá emlékezem, így a csehszlovák új hullámról mesélek nektek, s Ivan Passer kiváló rendezését, az Intim megvilágításban (Intimní osvětlení, 1966) című szatírát teszem kötelezővé.
A csehszlovák új hullám tulajdonképpen egy korszakmegnevezés, amely a ’60-as évek elején Csehszlovákiában fellépő új filmes nemzedék alkotásait jelöli. A korszak előkészítőjének Jan Kadár és Elmar Klos tekinthető, valamint az ő filmjeik: az 1959-es Három kívánság (Tři přání) és az 1962-es Engelchen. A csehszlovák új hullám alkotói közé többek között Miloš Forman, Jiří Menzel, Věra Chytilová, Jan Němec, Evald Schorm, Jaroslav Papoušek és – végül, de határozottan nem utolsó sorban – Ivan Passer sorolható, akiket a hétköznapi valóság korábban kevéssé reprezentált rétegeinek bemutatása kapcsol össze. Vagyis – ahogy a Film- és médiafogalmak kisszótára igen pontosan megfogalmazza – „annak a kiáltó ellentétnek pontos és kritikus, sokszor humorral teli ábrázolása, mely a hazug, patetikus szocialista elvek, ideák és a cseh, illetve szlovák kisemberek mindennapjai közt feszült”. Ezen alkotók filmjei hitelesen, egyszerűen, lényegre törőn, a cinéma vérité, a dokumentarista eszköztár, a vígjáték, a szatíra, néhány esetben pedig a szürrealista vagy a szimbolikus ábrázolás jellemzőinek felhasználásával nyújtanak bepillantást a szocialista kispolgárok kisszerű világába.
Ha a formai szempontokra koncentrálunk, akkor azt mondhatjuk: a korabeli cseh filmekben a francia új hullám, a cinéma vérité (az ’50-es, ’60-as évek fordulóján kialakuló dokumentumfilmes irányzat Franciaországban, az USA-ban és Kanadában) és a neorealizmus műveinek hatása egyaránt érzékelhető. De, ami a leginkább és a legszembetűnőbben közös a csehszlovák új hullám alkotóinak filmjeiben, az a cseh irodalomra, kivált Bohumil Hrabal és Jaroslav Hašek műveire jellemző groteszk látásmód, illetve az együttérző humor. „A hašeki örökség érhető tetten Ivan Passer Intim megvilágításban, Jaroslav Papoušek Ecce Homo, Homolka (1969) című remekeiben és Miloš Forman három korszakalkotó filmjében”, a Fekete Péter (Černý Petr, 1963), az Egy szöszi szerelme (Lásky jedné plavovlásky, 1965) és a Tűz van, babám! című művekben is.
De nézzük meg egy kicsit jobban ezeket az alkotókat! Mindenekelőtt Miloš Formant, akinek filmjei olykor klasszikus vígjátéki helyzetekre épülnek, de ami ennél is fontosabb: aki minden egyes filmjében árnyaltan, hitelesen, továbbá kritikusan, mégis humorral és melegséggel ábrázolja hőseit, legyenek akár tűzoltók, gyári munkások vagy kisvárosi kamaszok. „Formant mély szemléleti rokonság köti össze a színészként is kiváló Jiří Menzellel, aki számos Hrabal-művet adaptált”, nem is akárhogyan! A Szigorúan ellenőrzött vonatok (Ostře sledované vlaky, 1966), a Gyöngyök a mélyben (Perličky na dně, 1965), valamint a Sörgyári capriccio (Postřižiny, 1980) személyes kedvenceim, és ha már ezt kiemeltem, akkor hangsúlyozom azt is: Menzel nyers humora, poétikus hangvétele s deheroizáló ember- és korábrázolása igen közel áll a szívemhez.
Akárcsak Ivan Passer művészete, amely alatt én részben Miloš Forman művészetét is értem, hiszen Passer írta a legjelentősebbek közé tartozó Forman-művek: az Egy szöszi szerelme és a Tűz van, babám! című filmek forgatókönyvét. Ugyanakkor nem csak forgatókönyvíróként és nem csak neves kollégája oldalán alkotott maradandót! Bár a csehszlovák új hullámot mindenestől elmosta a Varsói Szerződés csapatainak 1968-as prágai bevonulása, így Ivan Passer (is) Amerikába emigrált, a filmezéssel nem hagyott fel: egyetlen hazai földön készült nagyjátékfilmjét számos másik követte. Például a Cutter útja (Cutter’s Way, 1981), a Sztálin (Stalin, 1992) vagy A kívánság fája (The Wishing Tree, 1999), amelyet én szívből szeretek.
Most azonban nem ezt teszem kötelezővé, hanem Passer legjobb rendezését, a csehszlovák új hullám fontos és feledhetetlen darabját, ami nem más, mint az Intim megvilágításban. A korszak minden jellemzője visszaköszön ebben az alkotásban, amely egy kispolgári otthon ajtaját nyitja ki a néző előtt, s két egykori konzervatóriumi évfolyamtárs találkozását helyezi intim megvilágításba. A történetről nem is árulok el többet, inkább azt mondom: nézzétek meg, s fedezzétek fel, miként keveredik benne irodalmi örökség, hiteles, emberi valóságábrázolás, valamint húsba vágó, tragikummal átitatott humor…
Miért kötelező megnézni? Mert a csehszlovák új hullám korszakának jellemzőit teljes mértékben magán viselő alkotás, amely amellett, hogy megnevettet, el is gondolkodtat minket az egykori valóságról, azon keresztül pedig arról a valóságról is, amely jelen pillanatban körülvesz minket.
Forrás: Oxford Filmenciklopédia/Film- és médiafogalmak kisszótára
