Kötelező filmek – Kamerales (Peeping Tom, 1960)

Utólagos engedelmetekkel úgy döntöttem, ideje visszaeveznünk a sötétebb vizekre. Szóval: ezúttal a horror egyik alműfajának méltatlanul elfelejtett/mellőzött nagy klasszikusát, Michael Powell Kamerales (Peeping Tom, 1960) című alkotását ajánlom nektek. Hogy miért? Mert kötelező megnézni. És pont.

Jó szokásunkhoz híven azonban kezdjünk az elmélettel! A slasher (jelentése durva fordításban behasító, felmetsző) a horror egyik alműfaja, melynek legjellemzőbb formai jegye, hogy a történet pszichotikus hőse valamely szúró- vagy vágószerszámmal öli meg áldozatait. „Kultúrtörténeti ősforrása minden bizonnyal Hasfelmetsző Jack története.” A slasherben a gyilkos eszköz lehet kés, csavarhúzó, láncfűrész, fúrógép, de ha a szükség úgy hozza, egy hegyesre fent ceruza is megteszi – a műfaj sorozatgyilkosai igen találékonyak. „A slasher tartalmi, szerkezeti jellemzője a repetitivitás: az epizodikusan szerkesztett történet elővezetése során a rendező úgy tartja szinten, illetve úgy növeli a feszültséget, hogy az újabb és újabb gyilkosságokat – melyek kivitelezése amúgy igen hasonlít egymásra – mind vérfagyasztóbb tálalásban adja elő. A slasher a gore-hoz hasonlóan legtöbbször nem fantasztikus film, mivel ahhoz, hogy az emberi psziché árnyékos oldalát bemutassa, nincs szüksége fantasztikumra.”

A műfaj első darabjai között olyan filmeket találunk, mint André De Toth 1953-as Panoptikuma (House of Wax, 1953), Alfred Hitchcock 1960-ban bemutatott Psychója, továbbá a brit Michael Powell ugyanebben az évben készült Kameralese. „Nagy lökést jelentett a slasher népszerűvé válásához az a felszabadult társadalmi és moziközeg, mely a ’60-as évek tabusértő ellenkultúramozgalmainak hatásaként kialakult, s melynek nyomán az egész horrorműfaj nagy lendületet vett.” A slasher a ’70-es években élte virágkorát – ebben az időszakban született meg A texasi láncfűrészes mészárlás (The Texas Chain Saw Massacre, 1974), valamint John Carpenter Halloween (1978) című filmje is –, de a zsáner (többnyire más műfajokkal beoltva) manapság is igen népszerű; különösen az amerikai mainstreamben; gondoljunk csak a Sikoly-trilógiára, a Motel-filmekre vagy a Fűrész isten tudja hány részére…

A slasher tehát köszöni szépen, megvan, mi viszont most ne a jelenkor fúrógépes vagy láncfűrészes gyilkosaira koncentráljunk, hanem arra a finoman szólva félelmetes főhősre, akit úgy hívnak: Mark Lewis. A férfi egyébként első ránézésre teljesen rendben van: szimpatikus külsejű, jó modorú fiatalember, akinek még jó állása is van; egy filmstúdióban dolgozik, mint kamera asszisztens. Szabadidejében azonban aktfotókat készít. Most persze lehet mondani, hogy ezzel semmi baj nincs, ami igaz is, ám az, hogy éjszakánként prostituáltakat gyilkol, ezt pedig rögzíti kézikamerájával, már egyáltalán nincs rendben.

Mark Lewis tehát munka után öléssel tölti az idejét, beteges videógyűjteménye pedig napról napra gyarapszik. Egy napon azonban némiképp megváltozik az élete: megismerkedik a vele egy házban lakó Helennel, akit egyik pillanatról a másikra bizalmába fogad. Úgy érzi, a fiatal lány előtt felvállalhatja önmagát, ezért megmutatja neki azokat a felvételeket, melyeket tudós apja gyermekkorában készített róla, mikor különféle pszichológiai kísérleteknek vetette alá. Így kapunk magyarázatot a viselkedésére, ám az, hogy megismerjük és megértjük őt, azt is eredményezi, hogy egyre jobban és jobban aggódunk Helenért. Ez az érzésünk pedig valljuk be, egyáltalán nem megalapozatlan. Épp elég, ha csak ennyit árulok el a történetről, sőt. De azért azt még hozzáteszem: Michael Powell filmje a slasher egyik kihagyhatatlan darabja. Legalább annyira kihagyhatatlan, mint a Psycho.

Sokan azt mondják, hogy a slasherek az öncélú és túlontúl naturalisztikus erőszakon kívül nem mutatnak semmit, de hogy őszinte legyek, azoknak, akik ezt állítják, nincs igazuk. Az emberi kegyetlenség megjelenítése által ugyanis a psziché olyan defektusait ismerhetjük meg, amelyek sokkal inkább létezők és kézzelfoghatók, mint mondjuk egy kopogó szellem.

Miért kötelező megnézni? Mert a horror egyik legnépszerűbb alműfajának egyik legelső és legjobb darabja. Olyan film, mely nemcsak félelmet kelt bennünk, de arra is rávesz minket, hogy elgondolkozzunk azon, mi az, amitől igazán „érdemes” félni.

Forrás: Film- és médiafogalmak kisszótára