Kötelező filmek – Kávé és cigaretta (Coffee and Cigarettes, 2003)

Kötelező filmek – Kávé és cigaretta (Coffee and Cigarettes, 2003)

Azért nem sokan mondhatják el magukról, hogy egy kultuszfilm egyik főszereplőjének (szoros) társaságában indítják minden napjukat – én elmondhatom. Úgyhogy most, a reggeli kávé mellől a filmtörténet egyik legkiválóbb és ami még ennél is sokkal fontosabb, legmerészebb rendezőjének azt az alkotását ajánlom – egy kis műfajelméleti háttérrel –, melynek főhősei nemcsak az én mindennapjaimban, hanem mindannyiunk életében jelen vannak. Jó, bevallom, nem dohányzom, de a kávé iránti szeretetem képes ezt kioltani. S hogy ezt honnan tudom? Mert így is imádom Jim Jarmusch Kávé és cigaretta (Coffee and Cigarettes, 2003) című filmjét. Ha még nem láttátok, tegyetek egy próbát, hátha veletek se lesz másként.

„Semmi sem eredeti. Lopj bárhonnan, ami inspirál, vagy felkelti a fantáziádat. Fogadj be régi filmeket, új filmeket, zenét, könyveket, festményeket, fényképeket, verseket, álmokat, véletlen beszélgetéseket, építészetet, hidakat, utcai feliratokat, fákat, felhőket, vízformákat, fényeket és árnyékokat. Viszont csak azokat nyúld le, amik tényleg közel állnak hozzád. Ha így csinálod, az egész (amit összelopsz) hiteles lesz. A hitelesség felbecsülhetetlen; eredetiség meg nem létezik. Azzal ne is törődj, hogy eltitkold, honnan loptad – inkább örülj neki, és hirdesd, ha gondolod. Mindenesetre mindig emlékezz, mit mondott Jean-Luc Godard: »Nem az a fontos, honnan, hanem hogy hová használsz dolgokat.«”

Kávé és cigaretta

Forrás: pinterest.com

Így hangzik Jim Jarmusch sokak által ismert, különleges kiáltványa, mely annyira belém égett az egyetemen, hogy valószínűleg sose fogom elfelejteni. És most, hogy újra néztem a Kávé és cigarettát a kedvetekért, azon gondolkoztam, ehhez mégis honnan lopott az a rendező, akinek minden műve iskolapéldája annak, hogyan is kell filmet készíteni – úgy, hogy közben teszünk a filmmel szemben támasztott nézői és/vagy egyéb elvárásokra. Nos, ez esetben Jarmusch csupán az életet, illetve néhány korábbi rövidfilmjét vette alapul, ám ezek segítségével is olyan kultuszfilmet készített, melyet lehetetlen nem imádni. Mielőtt azonban jönne a megtekintésre csábítás, nézzük az elméletet, ez a mozgókép ugyanis (természetesen) vígjáték, de sokkal inkább filmetűd.

Kávé és cigaretta

Forrás: mubi.com

A filmetűd – a zenei műfaj nyomán – a hagyományos játékfilmnél jóval rövidebb (ez a kitétel nem mindig teljesül, mert például a Kávé és cigaretta 93 perces), „formai, elbeszéléstani értelemben szabadabb, kötetlenebb filmtípus, mely gyakran személyes tartalmak keretéül szolgál. Filmfőiskolások, kezdő filmesek – mielőtt nagyobb lélegzetvételű filmalkotásokba fognának – sokszor filmetűdökben próbálják ki egy-egy új stílusalkotó elem vagy egy-egy téma vizuális megjelenítésének lehetőségeit. A filmetűd ezért gyakran alig elválasztható a kísérleti filmtől.” A filmtörténet jelentős stílusművészeinek – Peter Greenaway, Jim Jarmusch, François Truffaut, Szabó István, Bódy Gábor – korai munkái, filmetűdjei igen érdekes adalékok játékfilmjeik, sőt egész életművük feldolgozásához, értelmezéséhez.

Kávé és cigaretta

Forrás: intertitles.com

Most, hogy megtudtuk, milyen szabad műfaji forma a filmetűd, jöhet is a megtekintésre buzdítás. A Kávé és cigaretta játékfilmként tálalt filmetűd, de úgy is mondhatjuk: rövidfilmek sorozata. Az alkotás tizenegy különálló epizódból áll, melyeket a kávé és cigaretta motívuma köt össze. És persze ott vannak a szereplők is, akik életünk apró, jelentéktelen momentumairól beszélgetnek, miközben szürcsölik a kávét és egymás után gyújtanak újabb cigarettákra. Hallhatunk eszmecserét például a koffeines nyalókáról, Nikola Tesla találmányairól, az Elvis-féle összeesküvés elméletről, de még az angol tea helyes elkészítési módjáról is. És ezek a súlytalannak tűnő, pontosabban valóban súlytalan beszélgetések talán mit sem érnének, ha nem Jarmusch vitte volna vászonra őket, s nem olyan kultikus és tehetséges figurákat választott volna „játszótársnak”, mint többek között Roberto Benigni, Cate Blanchett, Iggy Pop, Steve Buscemi, Tom Waits vagy Bill Murray. Ők azonban úgy improvizálnak, s viszik hátukon a filmet, hogy félrenézni se merünk…

Bár ez már nyilván kiderült, azért hangsúlyozom még egyszer: olyan filmről beszélünk, melynek nincs összefüggő története. De hogy őszinte legyek, itt nincs is szükség rá. Épp elég a két állandó főszereplő, s a rendezőre oly jellemző minimalizmus – így nincs, ami elvonhatná a figyelmünket a lényegről. Arról, hogy bizony a semmi is valami. Olyannyira valami, hogy még le is filmezhető. És néha a semmi is épp elég ahhoz, hogy kultuszfilm szülessen. Persze nem mindegy, hova használják. S az sem, hogy ki lopja el.

Miért kötelező megnézni? Mert Jim Jarmusch filmje. Pont. És mert nem hiszem el, hogy nem akarjátok látni, ahogy Iggy Pop és Tom Waits beszélget…

Forrás: Film- és médiafogalmak kisszótára

Ezek is tetszhetnek...

hu_HUHungarian
hu_HUHungarian