Kötelező filmek - Kizárólag öttől hétig (5 to 7, 2014)

Kötelező filmek – Kizárólag öttől hétig (5 to 7, 2014)

Ahogy az általában lenni szokott, alaposan megterveztem, mely kötelező filmet választom a végtelen listámról, ám egy hirtelen ötlet felülírt mindent. Épp tegnap olvastam egy cikket, melynek írója a Porto (2016) című, 35 mm-re forgatott filmről áradozott, szinte csodának nevezte, sőt. Mivel nekem még nem volt alkalmam megtekinteni ezt a filmet, ezért most nem ezt ajánlom, hanem egy másikat, melyben szintén a nemrégiben igen fiatalon elhunyt Anton Yelchin játszik, méghozzá rendkívül jól. S hogy legyen valami „kötelező” is a dologban, kalandozunk egyet a klasszikus, valamint a művészfilmes elbeszélésmód világában, hogy aztán mindenki maga dönthesse el, hova sorolja a Kizárólag öttől hétig (5 to 7, 2014) című alkotást.

Kalandunk kezdetén tisztáznunk kell, mi is az az elbeszélés (a filmben). A fogalom a film sajátos meseszövésének, tagolásának, előadási módjának együttesét jelenti. „A filmelbeszélésben elkülöníthető mindaz, aminek megtörténtét az elbeszélés leírja (cselekmény), az a mód, ahogyan az elbeszélés ezt a leírást megvalósítja (stílus), s ami ennek nyomán a néző fejében a filmnézés folyamatában történetté áll össze.” Valamely filmelbeszélés jellege a cselekményre vonatkozó információk elrendezésében ragadható meg: abban, hogyan épül ki a cselekmény időrendje, miként fűzi össze az elbeszélő a cselekmény különböző szálait, van-e narrátor, s ha van, mikor, mit közöl velünk, továbbá, milyen viszonyban vannak egymással az elbeszélés szerkezeti elemei, vagyis az expozíció, a fordulatok és a megoldás.

„A filmtörténet során a filmelbeszélések számos szerkezeti megoldása rögzült, sémává lett. A filmelbeszélés legáltalánosabb sémája szerint az expozícióval indul, melyben megismerjük a helyszínt, a szereplőket, valamint azt az alapkonfliktust, amely a hősöket mozgatja.” A bonyodalomban egyre jobban kiéleződnek a konfliktusok, mígnem az elbeszélés eléri a tetőpontját, amit a lezárás követ, melyben az elbeszélő eljuttatja a szereplőket a konfliktusok valamiféle megoldásáig. Épp ilyen szerkezet jellemzi a Casablancát (Casablanca, 1942), ahogy sok más mozgóképet, ám a filmek elbeszélő szerkezete nem mindig követi ezt a sémát. Előfordul, hogy hiányzik az expozíció, a cselekmény azonnal az események közepébe vágva indul, vagy nincs, nem egyértelmű a lezárás (=cliffhanger), esetleg nem a megszokott, lineáris időrendben szerzünk tudomást a történetet építő eseményekről. Különösen a szerzői filmek kísérleteznek szívesen a megszokott filmelbeszéléstől eltérő szerkezetekkel.

Most, hogy itt tartunk, jöhet is a klasszikus elbeszélésmód, vagyis a hollywoodi minta: a kanonikus elbeszélés. Ebben az esetben lélektanilag meghatározott egyének világosan megfogalmazott kérdések megoldásáért küzdenek. A hősök konfliktusba kerülnek másokkal vagy a környezetükkel, a film pedig döntő győzelemmel/vereséggel, vagyis a probléma valamiféle megoldásával végződik. A kanonikus történetet hősközpontú okozatiság jellemzi, ez szervezi az időrendet is, a cselekmény pedig egy cél elérésére irányuló kísérlet. (Olyan nincs, hogy nincs cél.) A kanonikus szüzsé bemutatja a dolgok állását, ezeket bonyodalmakkal összezavarja, végül pedig így vagy úgy, de helyreállítja. És hogy mit tesz ezzel szemben a művészfilmes elbeszélés? Felrúg mindent, de tényleg! Azért mégis kezdjünk vele valamit azonkívül, hogy megállapítjuk: ha nem a klasszikus elbeszélésmódot alkalmazzák egy filmben, akkor szinte bármi megtörténhet.

A művészfilmes elbeszélést (a hetedik államvizsga tételem szerint) két sémára bonthatjuk. Az objektivitás sémáját az ok-okozatiság lazítása, véletlenszerűség, epizodikusság – vagyis leíró jellegű jelenetek alkalmazása –, a nagyobb kauzális hézagok tolerálása és bizonytalan időkezelés jellemzi; míg a szubjektivitás sémáját a pontosan körvonalazott jellemvonások, valamint a lélektani motiváció kidolgozatlansága vagy hiánya, a szereplők cselekedeteinek kauzális többértelműsége (nem körvonalazott a cél, az indíték, de a jelentéktelen tettek ki vannak emelve), párhuzamos szerkesztés, szubjektív epizódok használata, időmanipuláció, irónia, továbbá a nézői tudás behatárolása. A kalandnak – melyet amúgy még oldalakig tudnék húzni – ezennel vége, szóval nincs más hátra, mint hogy egy csodás filmet ajánljak és jól eltitkoljam, melyik csoportba lehet sorolni.

Victor Levin forgatókönyvíró 2014-ben debütált rendezőként a Kizárólag öttől hétig című filmmel, mely egy igencsak különleges örökké tartó szerelem története. Főszereplője Brian, a fiatal író, aki próbálja megvetni a lábát az irodalom világában, ám folyton csak elutasító leveleket kap. Egy napon épp a városban sétál, mikor megpillant egy nőt, akiről nem bírja levenni a tekintetét. Oda is lép hozzá, ez a tette pedig megváltoztatja az egész életét. Szinte azonnal egymásba szeretnek, de a nő házas. És lehet kapaszkodni: ez nem jelent gondot, hiszen a fiúnál tíz évvel idősebb Arielle nyitott kapcsolatban él férjével, aki hagyján, hogy nem haragszik, kimondottan örül párja új kedvesének. A baj csak annyi: ha az ember szerelmes, ha tiszta szívből szeret valakit, nem elég neki, hogy kizárólag öttől hétig láthatja.

A Kizárólag öttől hétig könnyen megfejthető filmnek tűnik körvonalazható célokkal és motivációkkal, Victor Levin azonban nem elégedett meg ennyivel. Néhány helyen ügyesen megcsavarta a történetet, hogy végül már ne tudjunk és akarjunk befejezést tervezgetni, csak hagyjuk, hogy a gyönyörű Bérénice Marlohe és – még inkább – Anton Yelchin játéka által megelevenedjen előttünk egy történet, mely talán nem is olyan mesebeli, mint gondolnánk.

Miért kötelező megnézni? Azért mindenképpen, hogy eldönthessétek, milyen elbeszélést használ a rendező. Meg azért is, mert igen-igen érzékletesen mutatja be egy (szerelmes) regényíró fiatal életét, aki közhelyesnek tűnő, ám cseppet sem légből kapott bölcsességgel zárja a filmet: „A kedvenc történetük – legyen az bármi – egyetlen olvasónak íródott.”.

Forrás: Film- és médiafogalmak kisszótára

Ez is tetszeni fog...

Hozzászólások

  1. […] Kötelező filmek – Kizárólag öttől hétig (5 to 7, 2014) […]