Kötelező filmek – A nagy ábránd (La grande illusion, 1937)

Kötelező filmek – A nagy ábránd (La grande illusion, 1937)

Jelenleg épp tömegeket mozgat meg Christopher Nolan legújabb, Dunkirk (2017) című filmje, mely a II. világháború egyik legkülönlegesebb momentumát tárja a néző elé, emellett pedig rámutat: a történelmi, vagy háborús film – szerencsére – sosem megy ki a divatból. A rendezők újra és újra visszanyúlnak a történelmi múlthoz, hogy olyasmiről beszéljenek az embereknek, amit nem szabad elfelejteniük. Pontosan így tesz (az én kedvenc háborús filmem) A nagy ábránd (La grande illusion, 1937) is. Most ezt ajánlom nektek.

Jean Renoir A nagy ábránd című filmje az úgynevezett fekete poézis egyik legkiemelkedőbb műve. Nézzük, mit takar a kifejezés! A franciaországi filmkészítést a ’30-as évek közepétől egészen a II. világháború kitöréséig a fekete poézis, vagyis a lírai realizmus stílusirányzata uralta. A harmincas évek elejére lezárult a francia film avantgárd, kísérletező korszaka, melynek jeles képviselői között olyan alkotókat találunk, mint Man Ray, Marcel Duchamp, Salvador Dalí és Luis Buñuel, ám a hangosfilm megjelenése új kihívásokkal szolgált és igen nagy lendületet adott a filmkészítőknek. A rendezők nagy része már nem a filmnyelvvel akart kísérletezni, hanem valami olyat kívánt vászonra vinni, amit nem lehet máshogy, csakis a lírai realizmus eszköztárával. Vagyis sötét, ködös, szomorú képekkel, elhagyatott utcákkal és belső terekkel, valamint bánatos, keserű dallamokkal. Hogy csak néhány nevet említsek a korszak legkiválóbb rendezői közül, René Clair, Jean Renoir, Marie Epstein, Julien Duvivier, Marcel Pagnol, Marcel Carné és Jean Vigo olyan módon alkottak, ahogy azelőtt csak kevesen: mélységes érzékenységgel örökítették meg a társadalmi nehézségeket, a számukra nem is olyan régmúlt történelem eseményeit, s példát szolgáltattak számos későbbi filmalkotónak, valamint a mindenki által jól ismert és kedvelt film noir-nak. (Nem véletlenül lehetne hosszan vitatkozni azon, hogy a Mire megvirrad (Le jour se lève, 1939) vagy A máltai sólyom (The Maltese Falcon, 1941) a film noir nyitódarabja.)

Forrás: imdb.com

A fekete poézis filmjeit végtelen melankólia és pesszimizmus jellemzi, melynek a korszakban olyan sztárok adtak arcot, mint Louis Jouvet, Jules Berry, Michel Simon, Françoise Rosay és határozottan nem utolsó sorban Jean Gabin. Az általuk megjelenített hősök boldogtalan, kilátástalan helyzetbe taszított egyének, akik erkölcsi győzelmet aratnak ellenfeleik felett, de mindhiába, ha ők maguk is óriási bűnöket követnek el. Sorsuk ezért nem is lehet más, csak a tragédia…

Forrás: imdb.com

No, de ahelyett, hogy még oldalakon keresztül mesélnék a francia filmtörténet egyik legizgalmasabb és legszebb korszakáról, jöjjön az aktuális kötelező film, A nagy ábránd. Jean Renior alkotása – Marcel Carné Ködös utak (Le quai des brumes, 1938) című műve mellett – az irányzat leghíresebb darabja, mely bemutatásakor hatalmas sikert aratott és több díjat is bezsebelt. A film cselekménye az I. világháború utáni időszakban játszódik, főhősei pedig hadifogolytáborba zárt és onnan szökni próbáló francia tisztek, akiknek viselkedése arról tanúskodik: a kilátástalanság az ellenséget baráttá teheti. Hiszen épp ez történik A nagy ábrándban. A francia Maréchal hadnagy (Jean Gabin) és a német tiszt, von Rauffenstein (Erich von Stroheim) között sajátos baráti viszony alakul ki a fogságban. És ez az, ami miatt olyan különleges ez a film. Nem találunk benne erőszakot, kegyetlenséget, gonoszságot, csak nemességet és nagylelkűséget – csupa olyan dolgot, mely nem igen jut eszünkbe a háborúról.

Forrás: imdb.com

Miért kötelező megnézni? Mert a francia lírai realizmus leghíresebb darabja, olyan történelmi film, mely úgy beszél az I. világháborúról, ahogy csak kevesen tudnak.

Forrás: Film- és médiafogalmak kisszótára

Ez is tetszeni fog...