Kötelező filmek – Teljesen idegenek (Perfetti sconosciuti, 2016)

Kötelező filmek – Teljesen idegenek (Perfetti sconosciuti, 2016)

Némiképp rendhagyó kötelező filmes cikk következik, avagy ismét egy olyan filmet teszek kötelezővé, amely a tanulmányaim alatt – értelemszerűen – nem volt a tananyag része. Meggyőződésem azonban, hogy egyik-másik volt tanárom a közeljövőben, netán már a következő félévben beválogatja az általa kötelezően feladott mozgóképek közé, méghozzá azért, mert érdemes. Most – a Nyers (Raw, 2017) után szabadon és bátran – a Teljesen idegenek (Perfetti sconosciuti, 2016) című filmet ajánlom. És a kamaradráma műfaját, amely engem minden alkalommal letaglóz.

El is hangzott a kulcsszó: kamaradráma. Hogy miért említettem pont ezt? Azért, mert a Teljesen idegenek olyan film, melyben kevés – egészen pontosan egy – fő helyszín, kevés szereplő és kevés cselekmény van, mégis olyan elementáris erejű, hogy arról nehéz beszámolni. És épp ez ennek a műfajnak a lényege: a szereplők, valamint a cselekmény beszorulnak egy szűk térbe, ahonnan se ők, se a néző nem tud menekülni; a feszültség egyre fokozódik, már-már szétfeszíti a főhősöket és a befogadót, a katarzis pedig csak a legkevesebb esetben marad el. A kamaradráma tehát őrületes mélységet és magasságot képes produkálni. Ezért látta benne a fantáziát Ingmar Bergman [Csend (Tystnaden, 1963), Persona (1966)], Michelangelo Antonioni [A kaland (L’avventura, 1960)], Sidney Lumet [Tizenkét dühös ember (12 Angry Men, 1957)], Roman Polanski [Az öldöklés istene (Carnage, 2011)], Noah Baumbach [Margot az esküvőn (Margot at the Wedding, 2007)], Thomas Vinterberg [Születésnap (Festen, 1998)], Steven Knight (Locke, 2013)], Matthieu Delaporte – Alexandre de La Patelliere [Hogyan nevezzelek? (Le prénom, 2012)], továbbá Paolo Genovese, a Teljesen idegenek rendezője. A sort persze még hosszasan folytathatnánk, hiszen szinte nincs is olyan nemzet, melynek filmtörténetéből hiányoznak a kamaradrámák. S hogy miért van ez így? A választ azonnal megtudjuk, ha megnézünk egyet… Én jelen pillanatban az olasz film egyik remekét javaslom megtekintésre.

Teljesen idegenek

Forrás: Mafab/Medusa Distribuzione

Peppe, Carlotta, Rocco, Cosimo, Lele, Bianca és Eva közös vacsorára készülnek, mint hét jóbarát – hiszen azok. Jól ismerik és igencsak kedvelik egymást, ezért szinte vonakodás nélkül vágnak bele egy különös játékba: úgy döntenek, hogy az asztalra teszik mobiltelefonjaikat és minden beérkező hívást, illetve üzenetet közkincsnek tekintenek, tehát együtt hallgatják meg a hívásokat, és együtt néznek meg minden beérkező képes vagy szöveges tartalmat. Mivel igen közeli barátok és hűséges társak, semmiféle veszélyt nem látnak a dologban, arról azonban megfeledkeznek – valamint igyekeznek úgy tenni, mintha nem így lenne –, hogy mindenkinek vannak titkai. Az idő előrehaladtával a barátok kellemes vacsorája több nem várt fordulatot is vesz, melynek hatására jogosan fogalmazódik meg bennünk a kérdés: egészen biztos, hogy (jól) ismerjük a szeretteinket?

Teljesen idegenek

Forrás: Mafab/Medusa Distribuzione

Nos, már a történet leírása elég izgalmat rejt magában, ám a színészi játékról és a pazar rendezésről sem szabad megfeledkeznünk, ugyanis ez a kettő a jó kamaradráma kulcsa: a kifogástalan történetvezetés és a kiváló, végsőkig hiteles színészi játék. A Teljesen idegenek mindkettővel szolgál, s annak ellenére, hogy sok helyen vígjátékként beszélnek róla – persze telis-tele van humorral is –, komoly problémákat felvető dráma. Olyan, mely bátran mutat rá mindarra, amit az ember nem vall be magának. Olyan, mely magabiztosan szembefordul a nézőjével és azt mondja neki: talán te nem is vagy elfogadó, talán jobb is, ha nem ismered igazán a másik embert, talán épp ez a jó(nak tűnő) kapcsolatok titka. Olyan, mely nemcsak a rendezés, a színészek és az „olaszos” képi világ miatt kötelező, hanem azért is, mert az asztal közepére teszi korunk titkainak őrzőit és szembeszáll velük. S talán ehhez még nincs túl késő.

Teljesen idegenek

Forrás: Mafab/Medusa Distribuzione

Miért kötelező megnézni? Mert amellett, hogy szórakoztató, rákényszerít, hogy szembenézzünk azokkal a kérdésekkel, melyek azóta övezik a titkokat, amióta csak léteznek. Szóval, ha az egyetemen nem is lesz kötelező – amit azért titkon kétlek –, én erősen ajánlom…

You may also like...

hu_HUHungarian
hu_HUHungarian
%d blogger ezt szereti: