Kritikus Kedd KönyvKlub - Az undor (Sartre) - Corn & Soda

Kritikus Kedd KönyvKlub – Az undor (Sartre)

A júniusi hónap témájául a könyvklub az egyik legjelentősebb 20. századi francia író, Jean-Paul Sartre Az undor című regényét választotta. Sartre egyik legnagyobb képviselője az egzisztencialista filozófiának, azon belül is az ateista vonulatnak. Ebben a regényében foglalta először írásba azon gondolatait, melyeket később kibővített A lét és a semmi című tanulmányában.

sartre az undor

A mű túlzottan nem nyerte el a tagok tetszését, ám abban megállapodtunk, hogy ez nem Sartre hiányossága, vétke. A tartalom nehezen emészthetősége volt az, ami miatt úgy éreztük, kellemetlen olvasni ezt a regényt, s meglehet, hogy ez is ott szerepelt az író szándékai közt. A tagok személyes preferenciáival és értékrendszerével csak igen ritkán találkozott, bár volt erre is példa. (Már csak a címéből is lehet sejteni, hogy nem az élet szépségeiről szól a könyv.) Az egzisztencializmus alapgondolatai jelennek meg Az undor-ban, s aki ezzel az eszmével nem tud azonosulni, annak bizony roppant kellemetlen perceket fog okozni olvasás közben.

De mi is az az egzisztencializmus? Filozófiai irányzat, mely az I. Világháború ideje alatt fejlődött ki a korabeli Németországban, s forrt ki végül a II. Világháború után, Franciaországban. Legnagyobb képviselői Søren Aabye Kierkegaard, Martin Heidegger, Karl Jaspers és persze Jean-Paul Sartre. Az egzisztencia elsődlegességét hirdeti az esszenciával szemben, megfordítva ezzel Arisztotelész tanítását. Filozófiájuk szerint az egzisztencia jelenti magát a lényeg megvalósulását, s ellenben az esszenciával, individuális és egyedi. Az emberek alapvetően szabadnak születtek, ezért lehetőségük van önmaguknak lenni, ,,megalkotni” önmagukat. Ennek az alkotásnak pedig, tartalmi kritériumok híján, alapja a semmi, amely az egzisztencialisták egy kulcsfogalma. Egyik legnépszerűbb változata szerint az egzisztencia a semmi felé irányuló lét, mely tisztában van saját létének végességével, halálával. Pontosan emiatt az egzisztencializmus számára a pozitív kimenetelű célok megfogalmazása igencsak nehézkessé válik, a korszakproblémák leírása azonban virágzik ez idő tájban. Ennek köszönhetően jöttek létre olyan művek, mint például a Közöny, A Per, a Godot-ra várva, vagy Az undor.

maxresdefault

Története szinte nincs is a műnek. Antoine Roquentin megtalált, itt-ott töredékesnek beállított naplófeljegyzései alkotják a regényt, amelyből arra is következtethetnénk, hogy Sartre ezzel kísérli meg ,,elidegeníteni önmagától” a regényt. Valójában azonban rengeteg önéletrajzi elem szerepel benne. (A műben megjelennek helyszínek, ahol Sartre köztudottan sok időt töltött, a főszereplő kedvenc száma pedig ugyanaz a jazzsláger, mint az írónak.) Roquentin napjai egyhangúan telnek. Kávéházakban, parkokban vagy épp a könyvtárban ücsörög, este pedig az ott történteket írja fel naplójában. Az utóbbi időkben furcsa érzés támadta meg, amely időről időre visszatér hozzá, s nem hagyja nyugodni. Eleinte arra lesz figyelmes, hogy érdeklődése lankadni kezd azon dolgok iránt, melyek egykor különösen foglalkoztatták. Közöny szállja meg, s lebeg körül mindent és mindenkit, akivel kapcsolatba kerül napjai során. Betegségnek véli a kezdetekben, egy nap azonban a parkban ülve ráébred, mi az, ami hatalmába kerítette. Roquentin megérti a világot, megismeri természetét, felfedezni a lényeget. Egy fára, illetve annak gyökerére gondolva fogja fel, hogy az a gyökér tulajdonképp ő. A világ nem egyéb, mint egy hatalmas, jelentéktelen anyaghalmaz, melynek léte épp olyan felfoghatatlanul értelmetlen, mintha sosem jött volna létre. Ezt nevezi ő az undor érzésének. A mérhetetlen megvetés és szánalom önmaga, és bármely élő- vagy élettelen lény iránt, okozza nála az undor érzését. Ennek tudatában pedig a teljes mértékű elmagányosodás fenyegeti; habár érdekes kérdés, hogy vajon a magány okozta „elundorodását”, avagy fordítva. Erről megoszlott a klub tagjainak véleménye, arról viszont nem, hogy Roquentin nem szándékosan választotta Az eszmét. Az eszme kapta el őt. Az undor szállta meg a főszereplőt. A könyv tulajdonképpen az egyén belső vívódásait jeleníti meg, egy olyan ember hétköznapjait, akit egy megfoghatatlan erő hatalmába kerített, s fojtogatja szűnni nem akaróan. A modern kor emberének alapvető problémája ez, mikor a világ varázstalanítása után minden és mindenki célját és értelmét veszti, s így – hála az undornak – már a pillanat szépségében sem hihetünk többé. A történet tartalmaz olyan elemeket, amelyek ha nem is oldják ezt a reménytelen hangulatot, de ellensúlyozzák egy picit. Főhősünk bármennyire is a teljes mértékű elidegenedés szélén áll az egész mű során, titkon vágyódik az önnön megmentésére, s a történetben többször is felsejlenek motívumok, melyek talán a kiút lehetőségével kecsegtetnek.

jean-paul-sartre-710x400

Abban mindannyian egyetértettünk, hogy dacára a nyomasztó, velős és elvont tartalomnak, ez egy zseniális mű. Sartre igazi filozófus, és nagyszerű író. Zsuzsi szavaival élve szinte minden mondat egy külön bölcsesség. Valóban azok, pompás irodalmi stílusba öltöztetve, néhol igazán elegáns humorral, amelyek finomságuk ellenére igen gyakran jelentős fricskák különböző ideáknak. Komoly erőfeszítést igényel néha követni minden egyes gondolatát, hiszen létértelmező mű lévén, szinte egy pillanatra sem hagy fel a filozofálással. Aki nem vevő erre, avagy érzékeny a világszemléletére (és amennyiben az nem érinti egyáltalán az egzisztencializmust) az semmiképp se vegye kezébe, mert lesújtó lesz a hatása rá nézve. Sartre kegyetlen, ellentmondást nem tűrő stílusa szinte letaglózza olvasóját. A maga nemében tökéletes mű, viszont felkészülten kell hozzálátni. Azok számára, akik szimpatizálnak az egzisztencializmus eszméjével, de a terjedelmes, filozofikus tanulmányokon mégsem kívánnak végigvergődni, mindenképp a tökéletes könyv, hisz remekül vegyíti a szépirodalmat és a tudományos írást. A 20. századi francia irodalom egyik legkiemelkedőbb regénye, az egyik legkiemelkedőbb írótól.

Ez is tetszeni fog...