Kritikus Kedd Könyvklub : A Manderley-ház asszonya (Daphne du Maurier) - Corn & Soda

Kritikus Kedd Könyvklub : A Manderley-ház asszonya (Daphne du Maurier)

A Kritikus Kedd Könyvklubunk ebben a hónapban is a tagok legkedvesebb könyveinek olvasását folytatta. Ezúttal az én egyik kedvencemre esett a választás, mégpedig Daphne du Maurier legismertebb alkotására,  A Manderley-ház asszonyára. A mű érdekessége, hogy megjelenése óta több művészeti ágat is megihletett, született filmfeldolgozása és musical változata is. A borzongás atyjának, Hitchcocknak a mozija ezek közül a legismertebb, melyért Oscar-díjat is kapott.

 

covers_127382

forrás: moly.hu

A Manderley-ház asszonya több szempontból is különleges alkotás. Erőteljesen keverednek benne a műfajok, a gótikus horror elemei vegyülnek a krimi és a lélektani regény jellegzetességeivel. Ez a kavalkád különleges atmoszférát teremt, mely megosztotta klubunk olvasóit.

Összességében sikert aratott a mű, de szinte mindenkinek voltak fenntartásai vele. A fiúk leginkább azt kifogásolták, hogy az írónő túlságosan női szemszögből ír, és maga a cselekmény a regény elenyésző hányadát teszi ki, a többi pedig  – Dani szavaival élve – “ábránd, aggodalom és hangulat.” Bence szerint egyszerűen borzasztó érzés ennyire mélyen belelátni egy nő fejébe, és tapasztalni azt, hogy a másik nem mennyire nem érti a legegyszerűbb kijelentéseket sem, és folytonosan mögöttes tartalmakat keres, ábrándozik, nemlétező párbeszédeket kreál, s mintha a valóság egy teljesen más tartományában járna. Abban mindannyian egyetértettünk, hogy a mű lassan építkezik, lassan bontakozik ki a cselekmény, s a hangsúlyok inkább a narrátor lelkében lejátszódó folyamatokon vannak.

A regény története szerint a gazdag, nemrégiben megözvegyült Maxim de Winter Monte Carlóban megismerkedik egy fiatal, jelentéktelen külsejű, de annál tisztább lelkű lánnyal, akit rövid időn belül feleségül is vesz, s hazavisz otthonába, a csodálatos Manderley-be. A fiatal nőnek azonban nincs könnyű dolga a ház újdonsült úrnőjeként, hiszen folyamatosan meg kell küzdenie a régi asszony emlékével. Az előző Mrs. Winter mindenki szemében maga volt a tökély lenyűgöző szépségével, szellemességével, kedvességével, és nyomdokaiba nem léphet senki. Arról, hogy ez így is maradjon, a házvezetőnő, Mrs. Danvers igyekszik gondoskodni, s mindent el is követ, hogy az új asszony semmiképp ne találjon otthonra Manderley falai között. Rebecca árnya folyamatosan kísért, a múlt újra és újra felkavarja a jelent, s a ház lakói nem találhatnak nyugalmat, amíg minden titokra fény nem derül.

A regény elbeszélője az egyes szám első személyű narrátor, az újdonsült Mrs. de Winter, akinek a történet során egyetlen egyszer sem tudjuk meg a nevét. Mindvégig névtelen marad, ám mindent az ő szemén keresztül látunk, s teljes betekintést nyerünk gondolataiba, érzelemvilágába. A könyvklub tagjai különféleképpen értelmezték a főhősnő névtelenségét. Nóri szerint ez az anonimitás is a jelentéktelenségét hivatott kiemelni. Szinte mindannyian úgy gondoljuk, hogy a fiatal lány túlságosan naiv, Gabi szerint ez a fajta hiszékenység már eltúlzott. A főszereplőt én a húsz év körüli fiatal lányok általános alakjaként értelmeztem, Dani szerint azonban a hősnő inkább egyedi, s ezzel a tulajdonságával inkább kilóg a környezetéből. Mindenesetre túlzott naivitása, bizonytalansága és védtelensége szinte mindannyiunknak idegesítő volt.

Érdekes, hogy egyetlen szereplőt sem tudtunk megszeretni. Valahogy mindannyian idegenek maradtak számunkra. Bár Nóri kiemelte, hogy sokáig nagyon ellenszenvesek voltak számára a hősök, azonban a regény fordulópontján ez gyökeresen megváltozott, hirtelen megértette őket, s közel kerültek a szívéhez. Mivel én már többször olvastam a művet, így az évek alatt sokat változott a szereplőkhöz való hozzáállásom. Amikor nagyjából egy idős voltam a narrátorral, akkor különös lelki rokonságot éreztem vele. Megértettem bizonytalanságait, motivációit, s szurkoltam neki, hogy sikerüljön megbirkóznia Rebecca árnyával és a gonosz Mrs. Danvers-szel. Mára már azonban idegenné vált esetlensége, bárgyúsága, s kifejezetten idegesített tehetetlensége. Bence kiemelte, hogy a főhősnő karaktere nagyon találó mert teljes inverze Rebeccának, s ezzel mindannyian egyetértettünk.

A ház ura, Maxim de Wintert szinte egyikünknek sem volt szimpatikus. Egyedül Nóri volt az, aki azt mondta, megérti tetteit, s elfogadja motivációit. Bencének viszont ő volt a regény legellenszenvesebb alakja, mivel minden tettét etikátlannak tartja. Daninak kettős érzései voltak Maximmal kapcsolatban. Egyrészről tragikus hősnek tartja, aki misztikusságával, rejtélyességével vonzó alak, másrészt viszont tettei leggyakrabban ellenszenvesek szerinte is. De Winterrel legtöbbünknek az ifjú feleségéhez való viszonyával volt problémánk. Motivációit önzőnek és egoistának éreztük, s úgy gondoltuk, kihasználja a fiatal lány ártatlanságát és naivitását, s aztán magára hagyja problémáival és gondjaival.

A film plakátja

A film plakátja forrás: www.geeksofdoom.com

A regény legszimpatikusabb alakja szinte mindannyiunknak a birtok intézője, Frank volt. Danival egyetértettünk abban, hogy lelki alkatával, mentalitásával sokkal közelebb áll az ifjú hősnőhöz, mint a férje, Maxim. Úgy éreztük, hogy valami enyhe romantikus, érzelmi szál is kialakult kettejük között, legalábbis erre utaló jeleket fedeztünk fel.

Mrs. Danvers karakterét mindannyian betegesnek éreztük. Túlzott rajongásában, imádatában Nórival éreztünk valamilyen szerelemféleséget halott úrnője iránt.

Rebecca, aki valójában nem jelenik meg, de mindenki róla beszél, a regény rejtélyes femme fatale-ja. Igazi démoni alak, aki még a síron túlról is irányítja mások életét. Egyénisége engem az Üvöltő szelek Catherine-jére emlékeztet, vérfertőző kapcsolata unokatestvérével, Jack Favellal pedig Catherine és Heathcliffe őrült és beteges szerelmére.

A szerelem kérdése volt talán a legmegosztóbb a klub tagjai között. Bence szerint a műben nincs igaz szerelem, egyetlen szereplő érzelmei sem nevezhetőek ennek. A hősnő érzelmei szerinte inkább rajongásnak és hálának számítanak Maxim iránt, és vele értett egyet Dani is. Nóri szerint azonban a fiatal nő szerelme őszinte, hiszem csak így képes kitartani a férfi mellett, s támogatni a legnehezebb pillanatokban is. Én úgy gondolom, hogy a szerelem sokféle lehet, s fakadhat egy fiatal lány hálájából is, amit egy olyan idősebb férfi iránt érez, akiben megmentőjét látja.

A mű nyelvezetét mindannyian nagyon kifejezőnek éreztük. Du Maurie csodálatos képi világot fest és különleges hangulatteremtő ereje van. Ahogyan Dani mondta, szinte térképszerű pontossággal megkapjuk Manderley kertjének és a háznak a képét, s mindent áthat valami borzongató és baljós hangulat. A leírások sűrűek, szinte fojtogatóan részletesek. A ház és a kert is szinte él, figyeli az ott élőket. Olyan érzést kelt az olvasóban, mintha Rebecca szelleme járna át mindent, s eggyé olvadva a házzal, ő maga lenne Manderley. Hiszen a regény tulajdonképpeni hőse nem is a mű narrátora, s még csak nem is Maxim vagy Rebecca, hanem Manderley. Dani megszámolta, s összesen háromszázszor van leírva a szó nem számolva a címet, ezzel is éreztetve a birtok jelentőségét. Ez az, amiért Maxim mindent elvisel Rebeccának, amiért a bűnre is képes, s ez a hely lesz az, ami az új Mrs. de Wintert is megfertőzi. Tulajdonképpen mindannyian Manderley rabjai, s ez a rabság soha nem múlhat el, még a mindent elemésztő tűz hatására sem. Örökre fogva tartja őket, s örökre kísért.

Összességében mindannyian örültünk, hogy olvashattuk Daphne de Maurie művét, mert rengeteg kérdést felvetett bennünk. Olyan problémákat jártunk körül, melyek valószínűleg nem jutott volna eszünkbe. Aminek pedig különösen örültem, hogy rávilágított a férfi és női olvasat különbözőségére, s az ebből fakadó értelmezési lehetőséget eltéréseire. A következő könyvklubos beszélgetés Bence kedvence lesz, méghozzá egy Karinthy elbeszéléseket tartalmazó kötet. Tartsatok velünk akkor is!

 

Ezek is tetszhetnek...