Kritikus Kedd KönyvKlub - Szulamit (Kuprin) - Corn & Soda

Kritikus Kedd KönyvKlub – Szulamit (Kuprin)

covers_48253

A Kritikus Kedd KönyvKlub e havi témája Alekszandr Ivanovics Kuprin Szulamit című elbeszélése volt, mely meglehetősen megosztotta a könyvklub tagjait. Kuprin az orosz naturalista próza egyik jelentős képviselője, ám ebben az alkotásában egy régi, bibliai történethez nyúlt vissza, az Énekek Éneké-hez, s varázsolt minket az ókori Keletre. Ehhez megfelelően pedig igyekezett hű maradni nyelvezetében és stílusában is a témához. Zsuzsi szerint egy kísérleti írás, egy szecessziós kísérlet, amelyben viszont a klub több tagja is némi szarkazmust vélt felfedezni, mintha a történetet gúnyolná ki – akár a szereplők párbeszédeiben is.

A cselekmény roppant egyszerű. Megismerhetjük Salamon királyt és az ő mesés királyságát. Kifejezetten részletes betekintést nyerünk a korabeli paloták és templomok külsejével, díszeivel kapcsolatban, na és persze magát a királyt is bemutatja az író. A királyt, aki bölcsessége ellenére kielégíthetetlenül éhezik a tudásra, a végső, örök titokra, amelyet azonban soha sem ismerhet meg. Valamint megtudjuk, hogy Salamon nagy sikerrel bír a hölgyeknél is, ám több száz feleségétől rendre elhidegült. Így történik, hogy egy nap megpillantja a fiatal, 13 éves lányt, Szulamitot, akibe első látásra beleszeret, s ékes szavával könnyedén el is csábítja. Salamon egyből magához veszi őt, és hét csodálatos, szerelemmel teli napot töltenek el palotájukban, elhalmozva egymást gyengéd, szép szavakkal, illetve ajándékokkal a király részéről. Egy előző felesége azonban megirigyli ezt a boldogságot és Salamon szerelmét, melyet egykoron ő is birtokolt, ezért megbízza egy szolgáját, hogy ölje meg a párt. A gyilkosság pedig félig sikerül, Szulamit, aki szinte önként veti bele magát támadója kardjába, meghal, így Salamon király szerelme örök marad iránta.

A történet, mint említettem, meglehetősen megosztotta a társaságot. A többség nem élvezte, kifejezetten unta a Szulamit-ot olvasás közben, ám abban talán mindannyian egyetértettünk, hogy ennek az lehet az oka, hogy elvárásainktól és egyéni preferenciáinktól nagymértékben eltért.

Először nézzük, hogy mi szól a mű mellett! Be kell látnunk, hogy ennek az írásnak nagyon komoly értékei is vannak. Kuprin írói eszközeiben, az archaikus, magasztos képekben, hasonlatokban és leírásokban vitathatatlanul jó íróra ismerünk rá. A maga nemében bravúros az, ahogy palotákat, díszeket, köveket és növényi olajokat annyira részletesen mutatja be hosszú fejezeteken át, mintha ezek is a cselekmény részét képeznék, s nélkülük nem érthetnénk meg a történetet. Elhalmoz minket színekkel, ízekkel, csodás, mágikus tárgyakkal, legendákkal oly bőségesen, amilyen bőségben maga a király is él. Ezeken keresztül könnyű megértenünk a király gazdagságát, illetve bőkezűségét is, hisz ahogy mi részesülünk ezekből a javakból, úgy részesülnek Salamon barátai, ágyasai, feleségei is. A maga egyszerűségében értékelhető ez az elbeszélés, mivel nem vágyik sokra: az örök szerelmet mutatja be, s nem másképp, mint előtte oly sokan már. Abban mind egyetértettünk, hogy Salamon valószínűleg ugyanúgy ráunt volna Szulamitra is, mint korábbi 700 feleségére és 300 ágyasára, ha nem ölik meg időközben. Nóri szerint Salamon nem kívánt többet bölcs mondókáinak újbóli előadásánál valakinek, aki epekedik érte, felnéz rá és történetesen szép is. Kettejük szerelmét kizárólag a tragikus végkifejlet teszi örökké, időtállóvá. A legtalálóbban Zsuzsi ragadta meg ezt az alkotást, miszerint ez egy prózában megírt szerelmi költemény.

Viszont az éremnek két oldala van. A hosszú-hosszú, de tényleg nagyon hosszú leíró részek, fejezetek, bár briliánsak, de legalább éppoly unalmasak is egyben. Ha nem a könyvklub témája lett volna, személy szerint én a 30. oldal után letettem volna a könyvet. (Nagyjából 70 oldalas a mű.) A cselekmény maga nem bonyolultabb, sőt, egyenlő talán egy átlagos gyermekmesével. Semmitmondónak, idejétmúltnak éreztük, ami talán abból is fakadt, hogy egy orosz realistától nem erre számítottunk. Ha egy szóval kellene jellemeznem, én azt mondanám: kevés. Gabi a karakterek éretlenségét nehezményezte, akik szerinte felnőtt történetbe semmiképp sem illettek bele, illetve azt, hogy csupán a stílusra építve nem lehet jó művet írni. Ez az elbeszélés nem nagyra törő, és úgy gondolom ez lett a veszte. Olyan témához nyúl, amit már számtalanszor megírtak, ráadásul nem is kísérli meg egyedi módon feldolgozni. Ezt szerintem a 19. század végén már csak nagyon kevesen engedhetik meg maguknak. Persze érdemes lenne erről megkérdezni Kuprint is, mi volt a szándék a Szulamit megírásával.

Alexander_Ivanovich_Kuprin_7

Ami biztos, hogy nagyon könnyű olvasmány, túlságosan nem terhel le, nehéz, elvont eszmefuttatások pedig egyáltalán nem szerepelnek benne. Akik kedvelik a szerelem témáját vagy ezt a stílust, az élénk színekkel elhalmozott világot, a hasonlatokban és metaforákban dúskáló leírásokat, azok biztosan élvezni fogják. Azoknak viszont, akiknek az orosz realizmusról csinovnyikok vagy Volga lassúsággal folydogáló történetek jutnak eszükbe, könnyen lehet, hogy csalódást fog okozni.

Ez is tetszeni fog...