Lámpagyújtogatók, avagy a világ első kultúr sci-fije a mozikban! - Corn & Soda

Lámpagyújtogatók, avagy a világ első kultúr sci-fije a mozikban!

oriasplakat_szinkorrigalt

Április 22-én kerül a mozikba az első magyar kultúr sci-fi, a Lámpagyújtogatók.

A vetítést megelőzően Dombóvári István és Argyelán Krisztina vezetésével a hazai kultúra nagyjai, csillagászok, biológusok, világutazók, sportolók, pszichológusok fogalmazzák meg gondolataikat a földi lét rejtelmeiről. A meghívott vendégek listáján többek között olyan elismert nevek szerepelnek, mint Erdei Zsolt, Besenyei Péter, Katus Attila, Fluor Tomi, vagy éppen Lukács Laci.

Ezután pedig kezdetét veszi az utazás a távoli galaxisba, Magyarország optikáján keresztül. Amikor idegenek rádiójeleit észleli a hazai kis csapat, azt a feladatot kapják, hogy készítsék el a válaszüzenetet, amit továbbítanak majd a Naprendszeren túlra. Százados Miklós filmjének premier előtti vetítésére mind a 42 szereplőt meghívták az alkotók, így a néző együtt élvezheti a maga nemében egyedi alkotást akár Lovasi Andrással és Péterfy Borival is.

Az esemény április 22-én szerdán, 19 órától kezdődik, a Cinema City WestEnd-ben,  amelyhez itt tudtok csatlakozni:

1.000.042 Lámpagyújtogató napja

Aki esetleg nem tud részt venni a rendezvényen, mégis kíváncsi, annak sem kell elkeserednie.  Egyenes adásban közvetíti a Petőfi TV, valamint a következő linken is nyomon követheti az eseményeket:

Lámpagyújtogatók rakéta kilövő esemény

Itt pedig ízelítőként megtekinthetitek a Lámpagyújtogatók hivatalos előzetesét:

 

Vegyél részt te is ebben az egyedülálló kalandban, rugaszkodj el a valóságtól, egészen az Androméda-galaxisig!

You may also like...

hu_HUHungarian
hu_HUHungarian
%d blogger ezt szereti: