Love, Love, Love - Réthly Attila rendezése a Belvárosi Színházban - Corn & Soda

Love, Love, Love – Réthly Attila rendezése a Belvárosi Színházban

Az Orlai Produkciós Iroda 2017. október 5-én mutatja be  legújabb, Love, Love, Love című szatirikus komédiáját Réthly Attila rendezésében, Schruff Milán, Nagy Dániel Viktor, Péter Kata, Gubik Petra/Szabó Irén és Dékány Barnabás szereplésével. A darab felidézi a ’60-as évek “virággenerációját”, akik The Beatles slágereit hallgatva szőtték világmegváltó terveiket.  Majd felteszi a kérdést: a nagy álmaikból megvalósítottak-e bármit, hogyan tudtak élni a nagy szabadság érzésével és mit adtak át a jövő generációjának?

forrás: KortársPR

“All you need is love” énekli a Beatles 1967-ben nem csak koncerten,  hanem a rádióban, és már a televízióban is. Az első, egész világot behálózó élő tévéközvetítést több, mint négyszáz millióan nézik izgatottan a Földön. Köztük Sandra és Kevin is, két londoni fiatal, kiknek szíve tele a szabadság, a végtelen lehetőségek és a könnyű élet reményével. Sorsuk megpecsételődik ebben a megismételhetetlen pillanatban. Napjainkig követi életüket ez a szatirikus komédia, kajánul feltéve a kérdést a “flower power” generációjának: mégis mennyit valósítottatok meg világraszóló álmaitokból és lehetőségeitekből? Milyen világot adtatok át nekünk?

“Itt egyszerűen arról van szó, hogy az 1967-es tinédzser generációnak szembe kell nézni a gyermekeivel, azokkal, akik 1990-es években voltak tinédzserek, mára azonban felnőtté váltak. És ez az, ami nagyon érdekes. Olyan mintha Magyarországon a rendszerváltás fiataljai néznének szembe ma a szüleik generációjával”- nyilatkozta a darabról Réthly Attila.

Réthly Attila
forrás: KortársPR

Az előadás írója, Mike Bartlett Nagy-Britannia egyik ismert drámaírója. Az ország megannyi színházában játsszák a darabjait, melyeket rangos díjakkal is elismertek. A Love, Love, Love 2010-ben mutatkozott be a közönségnek először Paines Plough rendezésében a Drum Theatre Plymouth támogatásával. 2012-ben a londoni premiert követően az egyik kritika így fogalmaz a darabról: „hosszú ideje az egyik legigényesebb, legkiválóbb angol színdarab , ami londoni színházban látható.”

A magyar közönség számára a hatvanas évek beat korszaka és annak érzésvilága nem ismeretlen, hiszen Bródy János és Adamis Anna dalszövegeit, vagy épp a Hobo Blues Band zenéjét hallgatva, hasonló élmények és vágyak emléke jelenhet meg a lelki szemek előtt. A The Beatles világát pedig senkinek nem kell bemutatni, hiába telt el majd 50 év az említett koncertközvetítés óta.

forrás: KortársPR

“Aki azt hiszi egy hamisítatlan angol sztorit fog látni, az meg fog lepődni, mennyire egy tőről fakad az az európai neurózis, ami mindannyiunk életét fojtogatja” – mondta a darabról Réthly Attila.

Az előadást október 5-én, 6-án, 21-én és 30-án 19 órától látható a Belvárosi Színházban.

Stáb:

Díszlet – Ondraschek Péter
Jelmez – Velich Rita
Fordíró – Zöldi Gergely
Grafika – Csáfordi László
Rendező munkatársa – Kovács Henrietta

Rendező – Réthly Attila

Ezek is tetszhetnek...