Megjelent Phyllis T. Smith Én, Livia című történelmi regénye! - Corn & Soda

Megjelent Phyllis T. Smith Én, Livia című történelmi regénye!

Ma jelent meg Phyllis T. Smith Én, Livia című izgalmas történelmi regénye az Agave Könyvek gondozásában az első római császárné, Livia Drusilla életéről, aki előbb Augustus császár felesége lett, majd a Római Birodalom legnagyobb hatalmú asszonya.

A regény története szerint Livia Drusilla tizennégy éves korában kihallgatja apját és annak arisztokrata társait, akik éppen a Julius Caesar elleni merényletet tervezik. A fiatal lány éles eszű bizalmassá és apja legfőbb politikai fegyverévé válik. Vonakodva ugyan, de előnyös házasságot köt Caesar hadseregének egyik parancsnokával. Anyjától azt tanulja, egy nő is lehet hatással a közügyekre, és folyamatosan próbálja észben tartani, hogy bár kiváló érzékkel látja át a római szenátus intrikáit, mindig türelmesnek és gyakorlatiasnak kell maradnia.
Az Agave Könyvek fotója

Az Agave Könyvek fotója

De a türelemről és a ravaszságról azonnal megfeledkezik, amikor találkozik Caesar fogadott fiával és örökösével, Octavianusszal. A mindössze tizennyolc éves férfi nagy hatalma ellenére szerénynek mutatkozik, és megigézi Liviát, az újdonsült feleséget. Octavianus vagyona és befolyása egyre nő,így Livia családjának szörnyű veszéllyel kell szembenéznie. A lány éles eszét és szívét követve súlyos választásra kényszerül, melynek eredményeként nagyobb befolyása lesz Rómára, mint azt valaha is gondolta volna.
Az Agave Könyvek fotója

Az Agave Könyvek fotója

 A regény alapos kutatómunkán alapszik, de ennek ellenére könnyen olvasható, és a hangsúly inkább a főhősök érzelmi életére helyeződött, nem a száraz történelmi tényekre. A mű hangvétele rendkívül finom, a legnemesebb értelemben vett romantikus történelmi regény.

A kiadás rendkívül szép, a borítón látható leveleket UV-lakkal és dombornyomással helyezték el, ezzel is kiemelve a könyv szépségét és finomságát.  Így nagyszerű ajándék lehet minden női olvasónak akár a már közelgő Anyák napjára is.

A könyv kapható az Agave Könyveknél.

Ez is tetszeni fog...