Merlin - avagy újra szteppel a Coincidance a Magyar Színházban - Corn & Soda

Merlin – avagy újra szteppel a Coincidance a Magyar Színházban

Nemrég tért haza nagy sikerű mexikói turnéjáról a Coincidance együttes, s máris újra fellépnek a Pesti Magyar Színházban. A Merlin tavaszi előadásai közül az első húsvét hétfőn volt, legközelebb pedig májusban látható a csapat egyik legnépszerűbb darabja Gyulai Júlia rendezésében.

A Pesti Magyar Színház fotója

A Pesti Magyar Színház fotója

Magyarország talán egyik legismertebb táncegyüttese a Coincidance csapata, de valamiért eddig még nem volt szerencsém látni egyetlen fellépésüket sem, ezért különösen vártam a húsvéti  Merlin előadásukat. Kíváncsi voltam, vajon mivel varázsolja el a közönséget folyamatosan ez a fiatal táncosokból álló együttes? A balettelőadásokat nagyon szeretem, de az ír szteppel még eddig nem volt különösebb kapcsolatom, így számomra mindenképpen sok újdonsággal szolgált a darab.

“A Coincidance Kortárs Ír Tánctársulat a Merlin előadásával az Arthur mondakör nyomába ered, ármánnyal, szenvedéllyel és misztikummal teli világba kalauzolja nézőit. A történet alapja a két őserő, a jó – Niniane, a tavak tündére – és a rossz – Máb, a pogány istennő – szüntelen harca. A jó és a rossz csatározásában békét csak Merlin, a varázsló hozhat, a két erő egységét egyedül ő képes megteremteni.” – olvashatjuk a Pesti Magyar Színház ajánlójában a darabról. És valóban, a jó és a rossz küzdelmét helyezi a középpontba a darab, így egyéni értelmezéssel mutatja be Merlin és Arthur történetét. Ez a fajta látásmód különösen tetszett, hiszen sajátos megvilágítást ad a mondának.

A Pesti Magyar Színház fotója

A Pesti Magyar Színház fotója

Az előadás rendkívül látványos, mozgalmas, egyszerűen magával ragadja a nézőt a saját, varázslatos világába.  Gyulai Júlia tánckoreográfiája nagyon erőteljes és kifejező, alapvetően balett alapokra épülve keverednek benne a modern táncelemek az ír sztepp lépéseivel. A címszerepben Stefkó István látható, aki a csapat meghatározó tagja. Arthurt Potornai Norbert, testvérét, Morgana La Fay-t pedig Albert Réka alakítja. Az én kedvencem a Máb királynőt játszó Székács Zsófia volt, aki kígyózó mozgásával maga volt a megtestesült mágia. Máb és Niniane (Bencze Judit) összecsapásai rendkívül látványosak voltak, gyönyörűen érzékeltették a világ kettős lüktetését, a jó és a rossz örök párharcát. Még ki kell emelni Guinivere (Gyulai Júla) és Sir Lancelot (Ungri Krisztián) párosát, hiszen közös táncuk a legtökéletesebben mesélte el egy tiltott szerelem minden szenvedélyét és fájdalmát. Természetes a többi táncos is kiváló teljesítményt nyújtott.

A Pesti Magyar Színház fotója

A Pesti Magyar Színház fotója

Tulajdonképpen maga a tánc tökéletesen érthetővé és követhetővé tette a történetet, nem lett volna szükség mesélőre. Ennek ellenére a narrátor, Frikk (Hajdú Péter), Máb királynő szolgája, regéli el Merlin és Arthur mondáját. Teljesen feleslegesnek éreztem ezt a mesélő szerepkört, hiszen annyira kifejező a tánc, s a történet is annyira közismert, hogy a mozgásnak, látványvilágnak elégnek kellene lennie, hogy átadja a darab üzenetét, itt nem lenne szükség szavakra. Olyan érzés, mintha nem bíznának eléggé a saját képességeikben, ezért hagyatkoznának a narrációra. Így a kétfajta elbeszélőmód egymás mellett élése kicsit szájbarágóssá teszi a történetet. Ráadásul még ehhez társul a darabot keretbe foglaló vetített képi világ és hangeffektus az előadás elején és végén, mely szinten értelmezi a történetet és konklúziót von. Nagyon szép és látványos elem, azonban megfosztja a nézőt a szabad értelmezéstől, és gondolkodástól.

A látványvilág így is elképesztő, csodálatosak a Székács Zsófia által tervezett jelmezek, melyekhez tökéletesen illeszkedik a díszlet és a különböző látványelemek. A színpadon megelevenedik Arthur király udvara és varázslatos atmoszférája.

A modern, de a történethez remekül illeszkedő zenei világ erőteljes és kifejező, követi az események vonalát és csodálatosan kifejezi a szereplők érzelmeit, lelkiállapotát, harmonikus egységet alkotva a tánccal.

Összességében a Merlin lenyűgöző, látványos darab, csodálatos tánckoreográfiával és táncosokkal, akik elképesztő teljesítményt nyújtanak a színpadon. Az előadás végén a közönség hatalmas tapssal éltette a csapatot, s én is úgy éreztem, hogy valami felejthetetlen élménnyel lettem gazdagabb. Így mindenkinek szívesen ajánlom, hogy látogasson el a Coincidance következő darabjára.

Jegyekről érdeklődni a Pesti Magyar Színház honlapján lehet:

http://pestimagyarszinhaz.hu/merlin/

Forrás: Pesti Magyar Színház

Ez is tetszeni fog...