Napszállta, 2018 – Kritika - Corn & Soda

Napszállta, 2018 – Kritika

Nemes Jeles Lászlónak magas elvárásoknak kellett megfelelnie a Saul fia sikereit követően. Az Oscar-díjas rendező második nagyjátékfilmje, a Napszállta az év egyik legjobban várt magyar alkotásává vált. A magyar-francia koprodukció a velencei filmfesztiválon debütált, a magyar közönség szeptember 27-étől láthatja a mozikban.

Az első világháború előtti évben játszódó filmdráma elnyerte a nemzetközi filmkritikusok szövetségének elismerését: a FIPRESCI-díjat a magyar rendező művének ítélték, és jelölték az Arany Oroszlán díjra is. A szakmai elismerések ellenére azonban a Napszállta korántsem hibátlan alkotás.

A történet középpontjában Leiter Írisz áll, aki 1913-ban Budapestre látogat, hogy jelentkezzen a néhai szülei kalapszalonjában meghirdetett állásra. Az új tulajdonos, Brill Oszkár azonban elutasítja, és mindent megtesz azért, hogy eltávolítsa a fiatal lányt a városból. Időközben Írisz rájön: van egy testvére. Nyomozásba kezd, eltökélten próbálja felfedni a múltját övező titkokat.

A filmben többen a Saul fia előzménytörténetét látták, a sajtó a Saul fia 2.0 címmel illette. A hasonlóság valóban megkérdőjelezhetetlen, mindkét alkotás középpontjában a keresés motívuma áll, és a közel azonos stáb keze nyoma is könnyen felfedezhető a mozivásznon. Kétség nélkül állítható, hogy Nemes Jeles új filmjének minden perce emlékeztet a rendező előző alkotására, annak hibáival és erényeivel együtt.

Forrás: mnf.hu

Az operatőri munka – a Saul fiához hasonlóan ­– itt is kifogástalan, a nézőt gyönyörű képek kísérik végig a két és fél órás filmélményen. A felvételek többsége a főszereplőt láttatja: vagy Jakab Júlia arcát, vagy a színésznő tarkója mellett kibontakozó eseményeket mutatja.

A jelmezek és helyszínek egyaránt meggyőzőek, pillanatok alatt megteremtik az első világháború előtti Budapest atmoszféráját. Ezt erősítik a színészek, akik kivétel nélkül mind kielégítő alakítást nyújtanak. Vlad Ivanov tökéletesen játssza a kalapszalon komplex tulajdonosát, Brill Oszkárt, Jakab Júlia kifejező játéka pedig szintén említésre méltó.

A stáb munkája hiába lenyűgöző, még ez sem tudja megmenteni a filmet a káosztól. A szereplőkkel túlzsúfolt cselekmény pillanatok alatt követhetetlenné válik. A néző beleveszik az 1910-es évek Budapestjének labirintusába, de a rendező nemhogy nem vezeti ki belőle, de azt sem tudja elérni, hogy egyáltalán ki akarjon jutni belőle.

Forrás: mnf.hu

Bár a rendező eredetileg az első világháború előtti társadalmat akarta modellezni második nagyjátékfilmjében, a szimbólum egyszerűen nem működik, elvész a zűrzavarban. Az ide-oda bolyongó főszereplőnek, a szegényes dialógusoknak és a káoszba fulladó cselekménynek köszönhetően a két és fél óra végére a néző teljesen feladja a reményt, hogy fel tudja venni a fonalat.

A Saul fiához hasonlóan a Napszálltában sem a párbeszédek kerültek a középpontba. A kettő között csupán annyi a különbség, hogy Nemes Jeles első nagyjátékfilmjében ez egy indokolt, működőképes koncepció volt. A koncentrációs tábor káoszában az elejtett félmondatok és a hosszú hallgatások teljesen hiteles hatást keltettek, a Napszállta azonban megkívánná az épkézláb dialógusokat. Segítségükkel a néző talán könnyebben tudna eligazodni a film labirintusában.

Forrás: mnf.hu

Ennek ellenére a filmben a „Menjen innen!” és a „Mit keres itt?” mondatokon kívül szinte semmi nem hangzik el. De a párbeszédek ügyetlenkedése végigkíséri az egész filmet, és végleg elveszi a néző kedvét az egésztől. A Napszállta egy profin elkészített, gyönyörű alkotás lett, amely azonban egy pillanatra sem szolgálja ki a nézőt. Sőt, láthatóan minden erejével ellenük dolgozik.

 

Értékelés: 61/100

IMDb: 7,1/10

Mafab: 80%

You may also like...

hu_HUHungarian
hu_HUHungarian
%d blogger ezt szereti: