Négy bemutató - új évad a Centrál Színházban - Corn & Soda

Négy bemutató – új évad a Centrál Színházban

A 2019/2020-as évadban rendhagyó ötlettel, négy bemutatóval és új társulati taggal, Fehér Tiborral várja nézőit a Centrál Színház.

A Centrál Színház sikeres időszakot tudhat maga mögött, hiszen a 2018/2019-es évadban összesen 495 előadást tartott, melyek látogatottsága 100,63%-os volt, a teljes nézőszám így meghaladta a 162 ezer főt.

Felolvasó-est sorozat – Love Letters

Az új évadot rendhagyó ötlettel indítja a Centrál Színház. A Love letters című felolvasó est-sorozatban az ország legkiválóbb színészei és színésznői párban olvassák fel ezt a különös színművet, mely egy férfi és egy nő gyermekkortól a halálig tartó, viszontagságokkal teli kapcsolatát mutatja be a levelezésükön keresztül. Magyarországon a mű először a Centrál Színházban szólal meg a szerző, A. R. Gurney eredeti szándékai szerint: a leveleket minden alkalommal más-más színészpáros olvassa fel, így minden élmény spontán, egyszeri és megismételhetetlen lesz. Október 3-án Básti Juli és Stohl András nyitják az egész éven átívelő sorozatot, melyben 14 férfi és nő folyamatosan változó párosának előadását élvezheti estéről estére a közönség.

Mi történt Vegasban

Tavaly a Broadway-n hatalmas sikerrel bemutatott Mi történt Vegasban című darabot novemberben Ujj Mészáros Károly rendezésében, Balsai Mónival, László Zsolttal és Rada Bálinttal a főszerepben láthatja majd a hazai közönség, melyben a világklasszis író zseniális oknyomozó írásművel jelentkezik. A pályakezdő újságíró azt a feladatot kapja, hogy ellenőrizze a dokumentarista esszében lévő adatokat. A magazin főszerkesztőnője végül nehéz döntés előtt áll; művészet vagy a szigorú tények. A cikkben egyre több tényről derül ki, hogy nem felel meg a valóságnak. Hármuk izgalmas, gondolatébresztő és humoros összecsapását követhetik nyomon a nézők.

Legénylakás

Decemberben a nevettetés nagymestere, Neil Simon átiratában, Burt Bacharach zenéjével a Legénylakás című vígjátékot tűzi műsorára a színház Puskás Tamás rendezésében, Tompos Kátya, Stohl András és Papp János főszereplésével. Ebben az előadásban a társulat új tagja, Fehér Tibor is színpadra lép. A darab eredetije, az Amerikában klasszikusnak számító, a maga idején öt Oscart nyert Billy Wilder film, mely félrelépéssekkel és sok szerelemmel fűszerezve két fiatal megindító történetét meséli el, küzdelmüket a beilleszkedésért, az önazonosságukért, melyben mulatságos helyzetek sokasága követi egymást.

Mary Page Marlowe / Egy élet

Márciusban Básti Julit és Borbély Alexandrát láthatja majd a színpadon a közönség a Mary Page Marlowe / Egy élet című előadásban, Puskás Tamás rendezésében. Tracy Letts az Augusztus Oklahomában szerzőjének legújabb darabja egy asszony életét villantja fel 11 képben. Titkok nyomában járunk: válás, kollégium, kórház, szerető, ügyvéd, baleset, férj, férjek – puzzle, egy élet töredékei.

Ez is tetszeni fog...