Nóra visszatért - kritika a Babaház második részéről - Corn & Soda

Nóra visszatért – kritika a Babaház második részéről

Forrás: 7.kerulet.ittlakunk.hu

Ajtócsapódás, és legördül a függöny. Így ért véget Henrik Ibsen Nóra, eredetileg Babaház címet viselő drámája 1879-ben. Lucas Hnath, fiatal amerikai drámaíró nem elégedett meg ezzel a befejezéssel, és Nóra II. néven folytatást írt a darabhoz. A 90 perces egyfelvonásos darab tavalyi megjelenésekor felrobbantotta a Broadwayt, csaknem akkora sikert aratva, mint amekkora felháborodást keltett annak idején a nők jogait védő eredeti színmű. Egy évvel, vagyis inkább 139 évvel később Magyarországra is elérkezett a világhírű darab folytatása az Orlai Produkciós Iroda és a Szentendrei Teátrum együttműködésében. Kérdés, hogyan muzsikált folytatásként és önálló műként?

Forrás: szinhazikritikak.blog.hu

Mindenekelőtt nézzük meg, mi is alkotja a cselekményt. A szereplők már adottak, a régről ismert karakterekhez csupán egyetlen új arc társul Nóra immár felnőtt lánya személyében. A történet szerint az ominózus ajtócsapódás óta 15 év telt el. Anne Marie, az öreg házvezetőnő kopogást hall, és amikor ajtót nyit, egykori asszonyát találja a küszöbön. Nóra szép, élettel teli és csicsergő, pont, mint annak előtte. Amint kiderül azonban, felbukkanásának oka koránt sem vidám. Nem a szívbéli viszontlátás reménye hozta vissza egykori otthonába: Torvald 15 évvel ezelőtt megszegve ígéretét, nem vált el tőle, így ők ketten a törvény szemében a mai napig férj és feleség. Nóra szabadsága reményében válni akar a még mindig férjtől, ez viszont koránt sem megy olyan könnyen, mint ahogyan azt elképzelte.

Forrás: szinhazikritikak.blog.hu

Annak idején Ibsennek a Babaházban kinyilvánított nézetei hatalmas port kavartak. Akkoriban a nők társadalmi helyzete – jogi szempontból is –a lábtörlő alatti szinten voltakAzt állítani, hogy egy férjes asszonynak nemcsak, hogy joga van saját személyiségéhez, de a szabadságához is, nem egyszerűen vakmerő, mint inkább vérlázító kijelentés volt. Amikor Nóra kilépett az ajtón, valójában kinyitotta azt egy olyan jövő reménye felé, ahol férfi és nő akár külön, akár egy házasságban egymás által megbecsült, egyenlő felekként létezhetnek.

De eljött vajon ez a kor? Eltelt több mint egy évszázad, és bár más körülmények között tárgyalva, de még mindig téma a házasság elavultságának, vagy a nők helyzetének kérdése ebben az intézményben. Ha erről az oldalról nézzük, Lucas Hnath nem csupán aktualizálta a darabot, hanem egy valóban elképzelhető és lehetséges alternatívát írt meg a számára. A darab joggal viseli a Nóra II. nevet, hiszen nem csupán adaptálta a szereplőket és az eredeti történetet, hanem tovább is gondolta azt. Ilyen értelemben tehát koránt sem érintett a második részek átkában: jó folytatás lett, a művek közötti csatlakozás nagyon is indokolt.

Forrás: szinhazikritikak.blog.hu

Önálló darabként már koránt sem ilyen egyértelmű a bírálat. Lucas Hnath Ibsenhez hasonlóan jól ráérzett a probléma gyökerére, és sikerült is köré egy élvezetes darabot írnia. Tagadhatatlanul élvezetes volt, ahogy a darab nyitott az eddig elzárt lehetőségek felé: gondolok itt például arra, miként mutatja meg Torvaldot nem kizárólagos bűnbakként, hanem szereplőként is, vagy hogyan láttatja az elkerülhetetlen következményeit annak, ha valaki önmaga boldogságát választja a családi egység fenntartása helyett.

Maga az üzenet is helyesen volt tálalva: sem Lucas Hnath, sem a magyar rendező, Galgóczy Judit nem adtak egy végleges választ a néző szájába arról, mi a jó, és mi a rossz. Érveket sorakoztattak fel különböző szemszögekből, elgondolkoztattak és kicsit megmosolyogtatták a nézőt, aztán útjára bocsájtották – helyesen! – a konklúzió levonása nélkül.

Forrás: szinhazikritikak.blog.hu

Ezzel nem is volt probléma. A gond ott kezdődött, hogy szinte azonnal felmerül a kérdés: kinek is íródott ez a darab? A jelmezek és a karakterek közötti érintkezések is a 19. századot sejtetik, a meg- és kiszólások jellege, néhány vicc, gesztus és maga a kissé humorosra vett hangulat a modern nézőt célozta meg. A darab egyszerre akart klasszikus és modern is lenni, de nem az örök igazságok időtlenségéből, hanem valami furcsa időutazó-szerepből kikiáltva a társadalomra vonatkoztatott relevanciáit. A múlthoz és a jelenhez is kissé korhűtlensége, az eldönthetetlen időbeli hovatartozása olyan paradoxont okoz, ami egyenesen megölte a humort ott, ahol a szerző nyilvánvalóan eredetileg nevettetni akart volna.

Ugyancsak kétségre ad okot, hogy bár bölcsességből nincs hiány, mégis szinte csapongunk az aforizmák között. Fontos témaköröket dob fel a szerző a magasba, hogy aztán szem elől veszítsük őket, – néha véglegesen – máshol viszont hasonlóan súlyos problémák fölött siklunk sajnos nem észrevétlenül. A Nóra II. könnyedségre játszik, ám inkább csak felületes.

Forrás: szinhazikritikak.blog.hu

A darab hézagait egyedül a színészek tudják – ha nem is betömni, de – elfedni a szem elől. Kováts Adél Nóraként sugárzik. Nagyszerűen hozza azt a kétkedő, mégis ambiciózus és alapvetően pozitív jellemet, amilyennek fiatalasszonyként megismertük Nórát. Nőies és mégis gyermeki alakja az egyetlen, ami valóban kortalanul szól a nőkhöz és a nőkről. Csankó Zoltán, mint Torvald egyenesen szenzációs, méltó párja Nórának. Ő a szívhez jutott bádogember, két csipetnyi szarkazmussal, ami ragyogóan áll neki.

Anne Marie karaktere már kevésbé idézi a csillagokat. A hiba nem Bodnár Erika alakításában, hanem a darabban rejlik. Ez a kissé tanulatlan és szókimondó, ám a végletekig kitartó asszony nem volt jó táptalaj a humornak, mégis az ő szájából hangzanak el a „vicces” mondatok. Megdöbbentő módon a legkevésbé az Emmy-t alakító László Lili szerepelt jól. A szereppel volt-e a baj, vagy mással, de a monológjainál néha úgy tűnt, mintha felolvasná a szövegét.

Forrás: szinhazikritikak.blog.hu

Manapság a színház inkább női tevékenység – ha ezt megtoldjuk egy feminista témájú előadással, a magas jegyeladás szinte garantált. Nem vádolom ilyen indíttatásokkal a szerzőt, végeredményben a darab keltette hangulat mégis hasonló következtetésekre ad okot. A telt nézőtér fele az előadás után enyhén zavart mosollyal az arcán távozott: „nem volt rossz, de annyira jó sem”. Mégis, hihetetlen, hogy egy ilyen kecsegtető lehetőségeket fenntartó darabnak eleddig még nem volt folytatása, és minden gáncs nélkül örülök, hogy éppen ez a mű lett végül a szerencsés első.

You may also like...

hu_HUHungarian
hu_HUHungarian
%d blogger ezt szereti: