Novellárium: Csengey Dénes - A túlélő délutánja - Corn & Soda

Novellárium: Csengey Dénes – A túlélő délutánja

A Novellárium egy igazán sokoldalú, tehetséges és példaértékű szerző művét mutatja be ezúttal. Egy olyan szerzőét, aki az egyéni és a kollektív fényes jövő kapuit döngetve, majd ledöntve, a lehetőségek dicsfényében állva tragikus hirtelenséggel hunyt el, s hagyott pótolhatatlan űrt maga után. S hogy mitől is pótolhatatlan ez az űr? Ennek kapcsán beszélünk Csengey Dénesről és novellájáról.

Forrás: Wikipedia

Csengey Dénes neve ismerős lehet több okból is. Parádés esszéista, aki nemcsak politikai és filozófiai megközelítésű irodalmi és történelmi tanulmányokkal hívta fel magára a figyelmet, hanem szépirodalmi műveivel is. A Rendszerváltás nagy alakja, az MDF alapító tagja. Szenvedélyesen hitt a demokráciában és a szabadságban, a magyar nemzet meggyógyíthatóságában. Kíméletlenül pontos és őszinte látleletet vett az önmagában megbicsakló, felszínes beatnemzedékről, azok kudarcairól, s általában a XX. század intergenerációs feszültségeiről. Mélyrepülés címmel színházi estet, később pedig nagylemezt készített Cseh Tamással – a szerinte meghasonlott generáció tökéletes kifejezőjével –, s közben rendületlenül dolgozott a Rendszerváltás során a diskurzus kialakításán, mert hitt Magyarországban. Fiatalon, 38 évesen, hirtelenül érte a halál, ami miatt életműve nem teljesedhetett ki. Novellái hihetetlen éleslátásról tesznek tanúbizonyságot. Hősei – vagy inkább antihősei – a történelemnek kiszolgáltatott, s az azáltal tönkretett emberek, akikre a szürke jelző is kevés volna. 1987-ben megjelent Gyertyafény-keringő című kötete fájdalmasan sötét és rémisztő képet ad a háborúktól, téeszesítésektől, olcsó boroktól és a kényelmes mutyizásoktól összeroppant emberek lélekállapotáról, arról az anómiás közhangulatról, amely a traumák századát jellemezte, főképp a keleti blokkban.

A túlélő délutánja című művében egy idős férfi napját ismerhetjük meg. Egyedül él házában, ahová egy asszony hord számára némi ételt ebédre. A férfinak nincs étvágya, minden falat rosszul esik neki. Tétlenül, cél nélkül jár-kel az udvaron, s csak úgy meg-meghúzogatja a demizsont. Lakása foszladozik, a kertjében rohadnak a gyümölcsök, szerszámainak nyele pudvásodik, ő pedig többé nem törődik semmivel, ami hirtelen elhatározást igényel. Hétköznapjaiban az egyetlen szabályosságot a vonatokról elhulló zabszemek összeseprése jelenti, melyeket óvatos kupacokba húzva, olykor a szomszéd elé hullókból is szedegetve gyűjt egy vödörbe. Egy vödör – ez a mérték, a sikeres nap záloga, amely után némi elégedettséggel térhet vissza néma és üres lakásába. Megtudjuk, hogy felesége halála óta már lova sincs, ugyanis az asszony temetése után, a bortól megmámorosodva, egy hirtelen öngyilkosság fontolgatásakor úgy döntött, előbb az állatot kell megölnie. Ezért egy baltával esett a védtelen állatnak a vaksötétben, akit végül alig bírt eltalálni, rendesen megütni, ezzel mintegy felesleges szenvedést okozva a lónak, amely rémületében, utolsó mozdulataival még patájával összerugdalta a férfit, aki épphogy túlélte mindezt. A novella végén pedig, hazatérve a zabgyűjtésből, a bortól már ismét megmámorosodva a konyhapadlóra rogy, s elalszik, majd feleségével és Jézussal álmodik, ahogy az olajfák között vágtat lovával. Ám a férfi nem halt meg – csupán a vacsora időpontját halogatja.

Jól érzitek. A történet nem éppen egy izgalmas, csavaros és eseménydús délután története. Apró, lényegtelennek tűnő gondolatok és mozdulatok, zavaros emlékképek és olcsó, kellemetlen borok novellája ez – a férfi élete. Megnyomorított élet, amelyben a teljes közöny és igénytelenség tetőzte világszemlélet egy gyermeteg és szánalmas csellengésbe, céltalan lebegésbe száműzi az egyéneket. Csengey „… és mi most itt vagyunk” című esszéjében kifejtette a XX. század generációs problémáit. Szerinte a szélsőséges események eredményeképp apa és fia olyan éles élethelyzetekben nevelkedtek, ahol egymás megértése, normák általánosítása lehetetlen volt. Komplett generációk harcoltak háborúkban, míg otthon feleségeik éhínségek közepette nevelték fiaikat, majd hazaérve, az események feldolgozásaképp, gyorsan az italhoz nyúltak, miközben laposra verték őket lódenkabátos úriemberek, ha éppen nem akartak belépni a szovjet mintára létrehozott téeszekbe. Fiaik pedig – végignézve, ahogy egy egész országot vernek gyomorszájba 1956. novemberének elején – azzal a szilárd meggyőződéssel nevelkedtek, hogy jobb nem bolygatni a dolgokat, és akkor probléma nem történhet.

A történetünk szereplője is egy ilyen férfi, akiben lovának agyonütésekor rémlenek fel a világháborús emlékek, a lövészárkok és a megveszekedett harc a saját élete védelmében.  A férfi tökéletesen belenyugodott életébe, s a beleszólás hiányát is mintegy magára erőltette. A ház tetején lévő lyukat sem foltozza be, hiszen az eső azon keresztül úgyis csak az ágya azon pontjára csepeg, ahol egykori felesége aludt. Udvarát hagyta elgazosodni, az imádkozással felhagyott, még emlékeibe sem temeti magát, felesége képeit sem nézi könnyes szemmel. Mindössze borát iszogatja időnként amolyan megszokásból. Amikor felötlik benne a lehetőség, hogy kutyát vegyen, zsémbes öregember módjára ráripakodik önmagára: „Van egy szárnya csontod meg egy kis kenyérhéjad, aztán mindjárt egy kutyát kívánnál hozzá.” Még öngyilkosságát sem sikerül végrehajtania. Kegyelemből előbb lovát veri agyon, akivel alig bír végezni, s aki hisztériás rúgkapálásban majdnem a férfi gyilkosa lesz. Ám minderre nem kerül sor, a férfi túlélő, a század nagy vesztese, akinek még a halálban való megnyugvás sem adatik meg.  Egyetlen dolgának az elhulló zabszemek összeszedegetését tekinti, amelyre gondolhatunk úgy, mint a második gazdaság hozadékaként létrejövő, csencselő magyar társadalom paródiás visszhangja, akik egy kis bevételért, hurkáért és feketemunkáért lemondtak a politika kritikai jellegű ellenőrzéséről, s megmaradtak önfeledten mutyizó szemlélőknek.

Csengey egy bekezdésben figyelmet szentel a szerteágazó korrupciónak is, amelyet egy rövid, de legalább annyira abszurd – nem mellesleg létező – történeten át mutat be. A férfi lovát – kinek később gyilkosa lesz – a téeszesítéskor lefoglalták, s munkába állították, hogy évekkel később, a technikai fejlődés hozadékaként szükségtelenné nyilvánítsák, s a vágóhídra vezényelve kivégezzék. A férfi pedig lova megmentéséért kénytelen pénzt, no meg némi bort kínálni fel, hogy a megfelelő trükkökkel papíron végrehajtassék lova kivégzése, s közben hazavezethesse vén, megvakult paripáját, akit később részegsége miatt nem sikerül kegyelmesen, fájdalommentesen kivégeznie. (Ezt a történetet Kafka is megirigyelné azért.) A ló megjelenik még egyszer a mű végén, a férfi álmában, ahol az illékony és szürreális álomképekben még egyszer felrémlenek az elbóbiskoló férfi életének szétmorzsolódott darabkái, minden, amiért érdemes volt élni. Felesége, Jézus és testamentumi képek; szeretet, hit és a hű társ, vak lova, aki rendületlenül vágtak vele át mindenen, ügyet sem vetve semmire. Csengey azonban nem hagyja ezzel a képpel befejezni a történetet, mert mindez a férfi halálát, az életen túlmutató reménységet vetíthetné az olvasók elé. Az élet pedig nem kegyes. A férfi valójában csak az esti vacsorát próbálja halogatni. A mindentől megfosztott egyén az ősidők óta vigaszt és menedéket jelentő álmát sem képes már pillanatnyi örömökért álmodni. Eszközzé, jelentéktelen időhúzássá silányítja, hogy megfosztva étvágyától is, ne kelljen vacsoráznia. Íme, a megszomorított lét kicsinyességének tökéletes példája.

Forrás: szentimreantikvarium.hu

Csengey műveiben rettentő pontosan és gondosan feszegeti a történelem és az egyén viszonyát. Mindezt különös tekintettel alkalmazva az értékeit és eszményeit vesztett magyar társadalomra, a demenciás, mutyizásban és ivásban kiteljesedő alakokra, groteszk hősökre. Sötét és árnyalt betekintést ad, amit bravúros költői képei és sűrű szófordulatai tesznek igazán briliánssá, s emelik ki a számtalan író közül a méltó, megérdemelt helyére. Elmondhatatlanul nagy veszteség érte mind a politikai, mind az íróvilágot 1991-ben, amikor egy ekkora tehetség – szívében hatalmas tettvággyal – örökre eltávozott. Zárásként hallgassuk meg Cseh Tamással írt dalát, amely trillázva rezonál A túlélő délutánjával.

Ez is tetszeni fog...