Nyolc művész, egy győztes-Leopold Bloom Képzőművészeti Díj - Corn & Soda

Nyolc művész, egy győztes-Leopold Bloom Képzőművészeti Díj

 A magyar képzőművészek minél sikeresebb nemzetközi szerepvállalásának érdekében életre hívott elismerést immár harmadik alkalommal nyújtják át az arra legérdemesebb alkotónak.

Több mint félszáz pályázat érkezett a Magyarországon alkotó képzőművészeket támogató Leopold Bloom Képzőművészeti Díjra. A második fordulóba bejutott nyolc alkotó névsora mostantól nyilvános. Borsos Lőrinc, Ezer Ákos, Fabricius Anna, Fridvalszki Márk, Gróf Ferenc, Németh Hajnal, Schmied Andi és Szabó Eszter. A 2011 óta kétévenként meghirdetett, tízezer euró díjazású elismerés nyertesét szeptemberben hirdetik ki az Új Budapest Galériában. A döntősök alkotásaiból szintén itt rendeznek kiállítást. Más képzőművészeti díjakhoz képest, a Leopold Bloom célja, hogy ösztönözze a magyar képzőművészek nemzetközi szerepvállalását. A szervezők idén Audrey Illouz francia, Doris Krystof német és Woodrow Kernohan brit szakembereket kérték fel zsűrinek. A rangos háromtagú grémium ősszel Budapestre érkezik, hogy műteremlátogatások és személyes találkozók során ismerje meg az alkotókat, a magyar képzőművészeti életet. A pályázóknak már a jelentkezésnél be kellett mutatniuk egy külföldi galéria befogadó nyilatkozatát – az első helyezett a pénzdíjat a kiállítás megvalósítására használhatja fel.

„A kiállítás szempontjából izgalmas, hogy a döntősök különböző médiumokkal – installációval, fotográfiával, figuratív- és absztrakt festészettel, videóval, animációval – dolgoznak. A névsor illusztris, a díj pedig a szó legnemesebb értelmében vett karrierépítést szolgálja. A cél, hogy erősítsük a magyar képzőművészek nemzetközi szerepvállalását. A finalisták azokból kerülnek ki, akiknek munkái kompatibilisek a nyugati képzőművészeti szemléletmóddal” – mondja Kukla Krisztián projektvezető, a szeptemberi budapesti kiállítás kurátora.

A 2011 óta kétévenként, idén negyedik alkalommal meghirdetett Leopold Bloom Képzőművészeti Díj célja a hazai képzőművészek támogatása. A nemzetközi zsűri által kiválasztott alkotó egy külföldi kiállítás létrehozására kap támogatást – így segítve a magyarországi közegben aktív, itthon már elismert művészeket az országon kívül is bemutatkozási lehetőséghez. A nemzetköziség a díj háttértörténetében is hangsúlyt nyer: a díjat az ír házaspár, Mary McLoughlin és John Ward műgyűjtők, a Maurice Ward szállító és műtárgyszállító cég tulajdonosai alapították. A díj elnevezése az ír szépirodalom alapművéből, James Joyce Ulysseséből ered: annak magyar származású főhősén, Leopold Bloom figuráján keresztül hirdeti az újító művészet, a határokon átívelő kulturális kapcsolatok és a függetlenség fontosságát.

Májusig adhatták le angol nyelvű pályázataikat a Magyarországon alkotó művészek korhatár nélkül. A pályázati anyagnak tartalmaznia kellett a szakmai önéletrajzon, nyilatkozaton és a digitális portfólión túl a külföldön megrendezni tervezett kiállítás koncepcióját és tervét, illetve egy külföldi kiállítóhely szándéknyilatkozatát a kiállítás befogadásáról – opció volt akár a pályázó munkáit bemutató egyéni kiállítással, akár egy a pályázó részvételével létrejövő csoportos kiállítással jelentkezni. A zsűri hatvanhárom alkotó közül választotta ki azt a most bejelentett nyolc művészt, akik a második fordulóba továbbjutottak. Az ő munkáikból nyílik szeptember 22-én az Új Budapest Galériában egy csoportos kiállítás, amely november közepéig lesz látogatható a Bálnában.

A díj különlegessége, hogy a pályázatokat a Works.io nevű, online portfólió platformra kellett a művészeknek feltölteniük. A finalisták műveiből rendezett kiállítás és díjátadó előtt a zsűri személyes találkozások és műteremlátogatások alapján hozza majd meg a döntését a nyertesről. A zsűritagok a pályázati megbeszélések után először Budapesten fognak találkozni. A zsűrilátogatás így – összhangban a pályázat céljával – olyan képzőművészeti program, amely során elismert nemzetközi szakemberek közelebbről megismerhetik a magyarországi képzőművészeti életet.

A háromtagú zsűrit neves, nemzetközileg elismert művészekből állították össze.

Audrey Illouz szabadúszó kurátor és kritikus. Emellett reims-i École Supérieur d’Art et Design és a párizsi Institut Supérieur des Arts oktatója.

Woodrow Kernohan művész és kurátor, 2017 óta a John Hansard Gallery igazgatója. Korábban az ír művészeti biennále, az EVA International igazgatója volt.

Doris Krystof művészettörténész és művészeti író, a bécsi Kunsthalle volt, és a düsseldorfi K21 Kunstsammlung Nordrhein-Westfalen jelenlegi kortárs művészeti kurátora.

A nyolc finalista a művészet legkülönlegesebb ágazatait képviseli.

Borsos Lőrinc, a Borsos János és Lőrinc Lilla művészpáros által létrehozott fiktív alkotó. A duó eleinte a nemzeti önreprezentációval, társadalmi problémákkal kapcsolatos kérdéseket vizsgált. Újabban egyre inkább magára a festészet médiumára és kifejezetten a fekete festékre koncentrál.

Fridvalszki Márk könnyen beazonosítható, egyedi stílusjegyekkel dolgozik: fekete-fehér fénymásoló-esztétika, geometrikus alakzatok, az 1980-as évek ma ősinek tűnő technológiái. Ezzel szemben Schmied Andi fotósorozatait, rövid videófelvételeit installációikba építi, komplex urbanisztikai jelenségeket örökítve meg, illetve leplezve le.

Fabricius Anna fotóművész képein azonos foglalkozású emberek csoportjai jelennek meg. A fotók sajátos egyvelegét képezik a dokumentumfotónak és a beállított képnek. Modellként valóban az adott szakma képviselői álltak kamera elé, a jelenet ugyanakkor megrendezett. Gróf Ferenc még a párizsi francia-magyar művészpáros, a mára feloszlott Société Réaliste tagjaként vált ismertté. Munkássága műfajilag teljesen kötetlen: dolgozik installációkkal, filmmel, performansszal, sőt tipográfiával egyaránt. Ezer Ákos a második fordulóba jutott alkotók közül a legfiatalabb. Nagyszabású, karakteres szín- és formavilágú festményein az expresszív stílus drámaisága lép párbeszédbe a karikatúrával. Hősei groteszk helyzetekben jelennek meg, vagy inkább esnek beléjük. Az előzmény nem ismert, csak az eredmény, a kusza realitás erdejében botladozó, tehetetlen ember.

Nagyvári Nosek László, Farkas Roland, Ember Sári és Schild Tamás ugyan nem jutottak be a második fordulóba, de a zsűri még őket emelte ki a válogatás során.

Az idei finalisták közül ketten – Szabó Eszter és Fabricius Anna – már  nem először jutnak be a döntőbe két egymástól független külföldi zsűri döntése nyomán. Ez is azt mutatja, hogy a Leopold Bloom Képzőművészeti Díjért idén is nagy nemzetközi potenciállal rendelkező művészek versenyeznek.

Ez is tetszeni fog...