Őrülten hiányzol (Like Crazy, 2011) - kritika - Corn & Soda

Őrülten hiányzol (Like crazy, 2011) – kritika

11169147_ori

Az Őrülten hiányzol című film felülmúlta minden elvárásomat, s nemcsak azért, mert nem vártam tőle semmit. A cím alapján egy könnyed, gondolkodást nélkülöző másfél órára számítottam, ehelyett azonban a képembe nyomtak valamit, ami se nem könnyed, se nem kellemes, s rákényszerít, hogy órákig, napokig gondolkozz.

A romantikus filmek hatalmas csoportját önkényesen két részre oszthatjuk, az egyik szerelemmel átitatott, rózsaszín ködbe vész, a másik pedig azokat az alkotásokat tartalmazza, melyek súlyosak és olykor kegyetlenül őszinték. Az Őrülten hiányzol a második csoportba tartozik, ezt azonban nem tudjuk azonnal megállapítani, Drake Doremus filmje ugyanis sablonos, elkerülhetetlen ’happy end’-be torkolló, szerelmes történetnek indul. Anna és Jacob az egyetemen találkoznak és szeretnek egymásba, kapcsolatuk pedig az elvárásoknak megfelelően alakul. Ahogy az lenni szokott, halálosan szerelmesek. És itt jön a csavar, aminek köszönhetően egy remek filmet láthatunk. A történet Los Angelesben indul, ahol az angol Anna diákvízummal tartózkodik, s mikor ez lejár, kénytelen hazatérni Nagy-Britanniába. A két szerelmes azonban cseppet sem törődik ezzel, a szabályszegésnek pedig olyan messzemenő következményei lesznek, amilyenekre senki sem számított.

like-crazy05

Drake Doremus rendező-forgatókönyvíró egy egészen átlagos témát választott, ám ezt a sokak számára ismerős helyzetet sallangmentesen és érzelmesen, nem pedig érzelgősen sikerült bemutatnia. Az Őrülten hiányzol lassan építkező, s lassan folyó alkotás, ami olyan oldalát mutatja egy kapcsolatnak, melyet ritkán láttatnak a romantikus drámák. Egy-egy jelenetnél túlságosan didaktikusnak érezzük az események bemutatását, s igencsak hatásvadásznak a zene megkérdőjelezhetetlenül hangulatteremtő szerepét. A film zenéje tökéletesen illeszkedik mind a történethez, mind a sejtelmes képi világhoz, ugyanakkor néha már túl is lép rajta, s majdhogynem eléri a csöpögős sztorikból jól ismert hatást.

Mindezek mellett egy igazán kiemelkedő hibát fedezhetünk fel az alkotásban, mégpedig, hogy egyáltalán nem kapunk időbeli elhelyezést, sem semmilyen jelzést az idő múlására. Ezáltal egy űr keletkezik a nézőben, ami viszont azonnal pozitív kicsengést ad, hiszen ez valójában jó eszköz annak megmutatására, mit érez a két szereplő, mikor nincsenek együtt. A színészi játékot azonban még ennél is jobban ki kell emelni, méghozzá azért, mert Felicity Jones és Anton Yelchin karakterformálása alapvetően határozza meg az Őrülten hiányzol egyre kényelmetlenebbé váló atmoszféráját, a lehető legjobb értelemben.

LikeCrazy-Shower4

Egy kapcsolat alakulását láthatjuk kilencven percben, pont úgy, ahogy az a valóságban történne. Nincs szó realista ábrázolásról, csak valami olyasmiről, ami nagyon közel áll hozzá. A színészek könnyed, természetes játéka, az események lassú sodrása, s a végkifejlet egyaránt hozzájárulnak a katarzishoz, melynek köszönhetően az Őrülten hiányzol kiemelkedik az unalmas romantikus filmek végeláthatatlan sorából. Az utolsó képkockákat nézve pedig magunkat látjuk, mert mindez velünk is megtörtént, vagy ha nem, hát velünk is megtörténhet.

Értékelés: 65/100

IMDb: 6,7/10

Mafab: 67%

You may also like...

Hozzászólások

  1. […] újabb kérdést: mi történik, ha elmúlik ez a varázs? Elég a szerelem, úgy önmagában? Az Őrülten hiányzol (Like Crazy, 2011) című filmet – amelyre anno elég erősen rácsodálkoztam – is jegyző […]

hu_HUHungarian
hu_HUHungarian
%d blogger ezt szereti: