Összefoglalónk a 4. ZSVF-ről - Corn & Soda

Összefoglalónk a 4. ZSVF-ről

Sok jó filmet láttunk (és néhány rosszat) az idei Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztiválon. Pár nap eltetével összeszedtem a gondolataimat, hogy leírjam, milyen is volt ez az egész.

Oké, tudom, hogy a fesztivál neve Zsigmond Vilmos Nemzetközi filmfesztivál, ahogyan azt a bevezetőben is írtam, de rövidítve a ZSVNF sután hangzik, kiírva meg túl hosszú a cím, szóval bocs, de mi maradunk a ZSVF-nél.

Most, hogy a nevét a fesztiválnak letudtuk, jöjjön a lényeg, vagyis a lényegesebb rész, tehát, hogy milyen volt maga ez a keddtől szombatig tartó eseménysorozat.

Már az első nap rengeteg élménnyel lettem gazdagabb, de jó szokásomhoz híven, mikor a pozitívumokat írom le és csak utána ejtek szór kritikáimban a negatívumokról, most szakítok.

Az egyik legbosszantóbb bakija az ide fesztiválnak a feliratokkal való küszködés volt. Ez végigvonult az egész eseményen. Több filmet is úgy indítottak el, hogy nem látszódtak a feliratok, majd csak akkor válhat láthatóvá, mikor a vetítőteremben észhez kaptak és átállították a képarányokat. Ám ez még semmi ahhoz képest, hogy volt olyan film, amihez egyáltalán nem szereztek be semmilyen feliratot. Ez a bizonyos film a Valan volt, amire valószínűleg úgy gondoltak, hogy magyar produkció lévén nincs szüksége a közönségnek feliratra. Nos, mivel a Valan harmadában románul beszélnek, a felirat elengedhetetlen ahhoz, hogy teljes egészében megértsük a történetet.

Ugyanígy az is egyfajta bakinak nevezhető, hogy idén az angol feliratozást teljesen elhagyták. Persze ebben a vírusos időszakban nem volt túl sok külföldi vendége a fesztiválnak, de még így is akadtak néhányan. Sajnálom őket, mert a magyar produkciókból, illetve a nem angol nyelvű és magyarul feliratozott alkotásokból semmit sem tudtak megérteni.

Ezt a feliratos bakihalmazt tetézte az a hiba, hogy a fesztivál utolsó blokkjának utolsó filmjét le sem tudták teljesen vetíteni. A Casting című film végül két díjat is bezsebelt és a díjnyertes filmek vetítésén már teljes egészében leadták, de a zsűri döntése előtt fogalmunk sem lehetett róla, hogy milyen lett ez a rövidfilm.

Ha már említettem a díjakat, jöjjenek a díjazottak!

  • Zsigmond Vilmos-díj a Legjobb operatőrnek – Willie Nel, KNUCKLE CITY
  • Legjobb nagyjátékfilm – Benedict Neuenfels, STYX
  • Legjobb kisjátéfilm – Jairo Iglesias, EL MONSTRUO INVISIBLE
  • Legjobb kísérleti film – Luciana Riso, STRENGTH
  • Kísérleti film kategóriában dicséretben részesült – Isabel de la Torre, MUEDRA
  • Kritikusok díja – Balázs István Balázs, CASTING
  • A Vision Team, a Special Grip Hungary és a Video Assist Hungary díja, Legjobb fiatal operatőr – Balázs István Balázs, CASTING
  • Szeged Város díja – J. Daniel Zúñiga S., DON’T PASS THROUGH SAN BERNARDINO
  • Diákzsűri díja – Odei Zabaleta Imaz, OTHER PEOPLE
  • Életmű-díj – MÁTHÉ TIBOR Kossuth- és Balázs Béla-díjas operatőr

Ahogy azt korábban is említettem, a Casting című film operatőre, Balázs István Balázs két díjat is átvehetett, ahogy az a fenti listában is látszik. A filmet még a diákzsűri is kiemelte, annak ellenére, hogy az ő díjukat nem ennek a produkciónak ítélték. Ennek kapcsán még egy interjút is készítettünk a díjnyertes operatőrrel, amit a napokban el is olvashattok majd.

Mivel több díjazott is külföldi, a vírus miatt nem tudtak jelen lenni a díjátadón, így ők videóüzeneteken keresztül mondták el köszönő beszédeiket.

Ennyi viszont elég is a száraz tényekből és a fesztivál hibáiról. Ezek mellett volt bőven annyi jó élményünk, hogy azok mind felették a fentebb írtakat. Persze ezt csak a rossz dolgokra értjük, azt nem felejtettük el, hogy kik kaptak díjakat.

Az emberek közvetlensége talán az egyik legjobb dolog, amivel egy ilyen eseményen találkozni lehet. Egy olyan világ tárul ki egy filmfesztiválon előttünk, amit addig megközelíthetetlennek hittünk.

Jó példa volt erre a fesztivál második napján az, mikor az utolsó napi nagyjátékfilm előtt kiültem egy kávéra a teraszra, a soron következő produkció egyik „háttérmunkásával” hozott össze a sors.

A kávézó pultjánál közölték, hogy ott nincs kiszolgálás foglaljak helyet az egyik asztalnál. Csupán fél óra volt a vetítésig, de kénytelen voltam leülni, ha kávézni akartam. Hasonlóan járt egy öregúr is, aki fröccsözni szeretett volna. Az asztalomnál álló egyik szabad székre mutatva megkérdezte, hogy szabad-e, majd miután leült, panaszkodott, mert nem tetszett neki, hogy nincs kiszolgálás a pultnál. Egyetértettünk és tovább beszélgettünk. Pár perc után kiderült, hogy a Magdolna című film miatt jött a fesztiválra. Magáról szerényen csak annyit árult el, hogy egy „háttérmunkás”, de úgy tűnt, jó barátja ő a rendezőnek és az operatőrnek is.

További pozitívuma a fesztiválnak, hogy felnyitja a szemünket. Olyan problémákkal találkozunk az alkotásokon keresztül, amelyekről nem is hittük, hogy léteznek. Tágul a világunk és valódi értékeket kapunk.

Pluszt ad még a fentebbi pozitívumhoz az, hogy a ZSVF-en különösen sok rövidfilmet nézhetünk meg. Másfél órás blokkokban, 4-5 rövidfilmet vetítenek le, így rövid idő alatt annyi inger éri az embert, amit nehéz egyszerre feldolgozni. Mégis ez szükséges ahhoz, hogy a hétköznapokban elsatnyult szürkeállományunk felébredjen.

Összegezve a fesztivál úgy tűnt, mintha a szervezőknek nagyon gyorsan kellett volna összedobniuk mindent. Valószínűleg ezt is a vírus rovására írhatjuk, hiszen mikor egy eseményt alapból tavaszra terveznek, majd kénytelenek törölni azt, nehezen megy az szervezés újra beindítása, pláne ha a versenyzők közül jó páran el sem jöhetnek a fesztiválra.

A fesztiválon jelenlévő díjazottak és a zsűri.

Reméljük jövőre kedvezőbb körülmények között lehet majd megtartani a Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivált, mert ha még vannak is hibái, akkor is az egyik legjobb hazai filmfesztivál.

Ez is tetszeni fog...