Pi élete (Life of Pi, 2012) - Egy furcsa pár útja - Corn & Soda

Pi élete (Life of Pi, 2012) – Egy furcsa pár útja

CampE_LOP_B1_ONLINE

A 2013 -as gála a legszínesebbek közé tartozott Tarantino agymenésével (Django elszabadul, 2012), Lincoln önéletrajzával (Lincoln, 2012) vagy Haneke megható szerelmi drámájával (Szerelem, 2012).  Yann Martel eposzából készült adaptációnak, azonban első és legnagyobb hibája a promóció volt. Természetesen ez nem egy az egyben a film negatívuma, de egész egyszerűen egy meseszerű látványfilmként lett beharangozva, amelyben egy fiú együtt utazik egy gyönyörű tigrissel. Ennek fényében én is némi kétkedéssel ültem be a moziba, de szerencsére pozitívan kellett csalódnom.

Talán helytálló is lett volna az effajta marketing, ha Ang Lee (Túl a barátságon, 2005) helyett a kezdetben kiszemelt M. Night Shyamalan (Az utolsó léghajlító, 2010) ül a direktori székbe. Lee már megalapozta hírnevét az Oscar-díjas Értelem és érzelemmel (Sense and Sensibility, 1995) és bizonyította, hogy több műfajban is tud nagyot alkotni, ennek dacára mégis a drámai mozik az erősségei. Ugyanakkor hiába cseng jól a neve filmes berkeken belül, nagy volt a kétkedés, hogy képes lehet-e Martel regényét maradéktalanul filmvászonra vinni, sőt lehet-e egyáltalán! Az, hogy többet hozott ki a könyvből, mint egy egyszerű kaland nagyban köszönheti a film felépítésének. A történetet mintegy keretbe foglalja Martel (Rafe Spall) és a főhős találkozása, melynek során az immár felnőtt Pi Patel (Irrfan Khan) elmeséli kalandját. Így leegyszerűsödik a sztori, nem lehet eltéveszteni, hogy honnan is induljon, mit foglaljon össze. Mikor Pí megkérdezi „Hol is kezdjem!”, már tudjuk, hogy nem maradunk le semmiről, ugyanakkor egy pillanatra eltöprenghetünk, hogy egy sima életrajzot, egy művész mozit vagy igazi kalandfilmet fogunk-e látni.

pi1

A Pi élete (Life of Pi, 2012) gyakorlatilag három részből áll össze kerek egésszé. Az első „epizódot”, amolyan életrajzi drámaként azonosíthatjuk, amiben Pi gyermekkorát követhetjük nyomon, és az író hiába ösztökélné mesélőjét a hajótörés utáni izgalmas történet felé, ő higgadtan tovább folytatja mondanivalóját. Elbeszélésben kiemelt jelentőséggel bír a még gyermek Pi (Ayush Tandon) találkozása a hittel és a vallással. Mindenekelőtt a hinduizmus tanait követi, ugyanakkor a katolicizmus is nagy hatást gyakorol rá, olyannyira, hogy meg is keresztelkedik, hovatovább a muszlim vallásban is elmélyül, mindezt úgy, hogy apja (Adil Hussain) révén a racionális ateizmussal találkozik nap mint nap. Ez a fajta Isten-hit végig követi egész életét, s a magányos, tengeri utazását is komolyan befolyásolja. Mindeközben feltárul nevének különös, ugyanakkor mulatságos története, hogyan találkozott a szerelemmel, de ez mind csupán adalék, csak arra szolgál, hogy kicsit jobban megismerhessük főhősünket. Közben a szemünk előtt tárul fel az ország egy sajátos szemszögből, amely ellentétben áll azzal a tradicionálisabb Indiával, amelyet a Gettómilliomosban (Slumdog Millionaire, 2008) Danny Boyle lefestett. Ezután elkezdődik Pi kalandja.

Life-of-Pi-movie-teen-star-lives-out-his-own-fairy-tale

Édesapja állatkertjében találkozik először későbbi társával Richard Parkerral, a bengáli tigrissel, ahol már különös kapcsolat kezd kialakulni kettejük között. Az állatkert azonban nagyon veszteséges és az állatokat sem tudnák elég pénzért eladni, így szülei úgy döntenek, hogy Kanadába költöznek velük, ahol drágábban veszik meg őket, ezzel új életet tudnak kezdeni. Egy japán teherszállító hajó fedélzetén vágnak neki az útnak, ahol  Gerard Depardieu-t (A vasálarcos, 1998) is láthatjuk egy durva szakácsként egy rövid, de fontos cameoban. Az óceánjáró azonban hatalmas viharba kerül és az óceán fenekére süllyed, csak Pi (Suraj Sharma) menekül meg egy mentőcsónakban, ahol egy sérült zebra, egy orangután, egy vad hiéna, s tudtán kívül Richard Parker, a tigris lesz útitársa.

Ekkor kezdődik Pi 227 napos odüsszeuszi utazása s egyben sebességet is vált a film, mintha egy teljesen új kezdődne. Az előtte álló komoly megpróbáltatást nemcsak a magányos túlélés jelenti, a hiéna miatt is folyamatos veszélynek van kitéve, ami megöli a sebesült zebrát, s „jóbarátját”, a Narancslé nevű orangutánt. Pi ettől lelkileg megtörik, azonban az eddig a csónak mélyén nyugodtan fekvő tigris előugrik s „két személyessé teszi” a csónakot. Azonban hiába várjuk, hogy ezután gyorsan összebarátkoznak vagy Saint-Expéry rókájának örök bölcsessége kerekedjen ki, ez nem ilyen történet. Richard Parker folyamatos fenyegetést jelent számára, egy külön tutajt kell eszkábálnia mentőmellényekből, mert nem utazhat a tigrissel együtt. Minden szépen, fokozatosan történik, amihez Suraj Sharma (Az egymillió dolláros kéz, 2014) tökéletesen alkalmazkodott, nem akar többet nyújtani, mint azt kell, tökéletes harmóniában marad a történettel. A vízen töltött,  túlélésért folyó küzdelemmel teli órát, mind cselekménnyel, mind látvánnyal tökéletesen kitöltik. A tigrist hiába teljes egészében CGI technológiával „szerepeltetik”, egyáltalán nem köszön vissza rajta. Tökéletesen élethű, minden mozdulatát sebészi pontossággal alkották meg, de a legnagyobb érdem abban rejlik, hogy még így is vissza tudták adni az állat „egyéniségét”. Mert hiába egy fenevadról van szó, ezúttal többnek kell lennie és több is, mint egy egyszerű tigris. A vizuális effektek hatékonysága még ezt is felülmúlja. A tenger alatt, s annak felszínén felvett jelenetek, a vertikális felvételek mind gyönyörűek.

pi1 (1)

Manapság, mikor a filmek túlnyomó része már 3D-ben is megtekinthető nem jelent kuriózumot ezt a mozit is szemüveggel nézni, ebben az esetben viszont egyszerűen leesik az állunk, elég, ha csak a kék bálna jelenetére gondolunk. Talán az Avatar (Avatar, 2005) óta nem igényelte semmi ennyire a 3D-t, olyan látványorgia került a vászonra, ami, ha nem is példa nélküli, de az eddigiek közül határozottan kiemelkedik. Ez a megoldás ugyanakkor csak hab a tortán, 3D nélkül is nagyon látványos és szó szerint megdöbbenti a nézőt, a Pi élete azonban nem csak erre épít. A története, mondanivalója szintén erős, ugyanakkor nincs túlzott kontrasztban a látvánnyal, a néző nem vész el a vizuális többletben, egyfajta Forrest Gump (Forrest Gump, 1995) – Avatár hibrid, aminek a népszerűsége ugyan sosem emelkedik az előző két alkotás magasságába, ennek dacára számos, kísértetiesen hasonló elemmel van fűszerezve.

A narráció, melyet a, már felnőtt Pi szolgáltat ugyan egészséges mértékben van jelen, nem lövi le a poént, nem nyújt felesleges adalékokat, mégis több helyen rosszul „száll be”. Amikor a néző egy-egy jeleneten, mozzanaton elgondolkozna, gyönyörködne, szinte fület és szemet bántóan vált időt és teret a történet.

093sg030LUT.0299paint_r

Az epilógus a filmhez képest kifejezetten rövid, de ebben rejlik az igazi ereje, tökéletes betetőzése az alkotásnak. Egy olyan euforikus lezárása a történetnek, amely kvázi egy döbbenetes felismerés, két-három mondatban sokkolja a nézőt és egyben visszautal a főhős gyermekkorára, személyiségére.

Ang Lee igazi zsenije, hogy egy nagyon nehéz könyvet sikerült remekül adaptálnia. A Pi élete sokkal több, mint egy spirituális látványmozi vagy egy allegorikus kalandfilm. Nem egy elemre alapoz, filozófia, kaland és vizualitás tökéletes keveréke, ami egyben szórakoztat és elgondolkoztat. A hatására senki nem fog megtérni vagy éppen ateistává válni, de mindenképp egy olyan érzelmi és szemkápráztató többletet hordoz, ami kiemeli számos hasonló alkotás közül.

Értékelés: 87/100

IMDb: 8,0

MAFAB: 80%

Ez is tetszeni fog...