Posztapokalipszis Vice - A Boy and His Dog - Corn & Soda

Posztapokalipszis Vice – A Boy and His Dog

Képzeljünk el egy olyan valóságot, ahol John F. Kennedy meggyilkolásába hiba csúszott. Ahol az amerikai adófizetők dollármillióit az űrverseny helyett a robotika fejlesztéseibe, az állatok intelligenciájának és a telepátia magas szintű kutatásainak projektjeibe csorgatták. Ahol a hidegháború végül addig fortyogott, míg be nem következett a harmadik világégés. De itt még nincs vége. Az azt követő negyedik világháború nukleáris hadviselésének következményeként az emberiség nagy része immáron nem más, csak csillagpor. A radioaktív csapadék megtette a hatását, a Föld egy kietlen pusztaság, lakói pedig leginkább férfiak, lévén, hogy a lebombázott városokat az otthon maradt nők lakták. Ebben a világban állandó harc folyik az élelemért és a vízért, ezeknél pedig csak egyetlen értékesebb dolog létezik, a punci.

A mű eredeti novelláját (Vic and Blood) megíró Harlan Ellison világ életében kikérte magának, hogy sci-fi íróként tartsák számon (“call me a ‘science fiction’ writer, and I’ll come to your house and nail your pet’s head to the table”), ennek ellenére szabályosan ontotta magából a különböző mutánsokról, robotokról és alternatív világháborúkról szóló írásokat, amivel igencsak szép kis életművet hozott össze a témában. Ebbe a halomba túrt bele pár hollywoodi jómunkásember, mikor Harlan Ellison feldobta az ötletet, hogy csináljanak filmet az egyik novellából, amely később egy háromrészes képregényként is megjelent. Azt követően, hogy Harlan barátunk jól a képébe röhögött a Warnernek és az Universalnak, a projektet a leginkább kaszkadőrként ismert L.Q. Jonesra bízta, aki a forgatókönyvet írta és a filmet rendezte, ami végül annyira lenyűgözte az akkori közönséget, hogy az 1976-os Hugo Award for Best Dramatic Presentation díját is besöpörte.

És hát mit ne mondjak, meg is értem a dolgot. Hagyni kell egy kis időt, míg beindul, de aztán a mindent radioaktív porként vastagon belepő fekete humor, a cinikus párbeszédek, a néhol jócskán túltolt színészi játék, na meg Susanne Benton lelkesen mutogatott idomai bűnös élvezetté gyúrják a filmet. A Boy and His Dog (vagy magyar keresztségben A fiú és a kutyája, 1975) nem kifejezetten véres, és nem is kimondottan erőszakos film, ahogy azt a műfaji elvárások sejtetnék, viszont rengeteg olyan poszt-apokaliptikus alapvetést tartalmaz, amelyek később a műfaj elengedhetetlen kellékei lettek, emiatt a filmre azóta rengetegen referáltak, többek között utalások vannak rá a Fallout játékokban, a Terminátorban, az Éli könyvében és a Mad Max szériában is.

2024 kemény év volt. Se kaja, se nők, a kutyád meg folyamatosan rajtad köszörülte a nyelvét. Vic és telepatikus képességekkel megáldott ölebe, Blood (akivel így végigpofázzák majd’ az egész filmet) a pusztaságot járják, napról-napra élnek. Morális értékek egyedül a kutyába szorultak, akit Vik arra használ, hogy kiszagoltassa vele, ha nőstény jár a közelben (értsd: női egyed, akit legtöbb esetben nemes egyszerűséggel a magáévá tesz, ha van ellenállás, ha nincs). Cserébe a srác konzerv kajával látja el a kutyát nap mint nap.

Mindketten a homályos utópia édenkertjét keresik, amit csak úgy neveznek “over the hill”, azaz “a dombon túl”, ami valami olyasmi elérhetetlen, szóbeszéd éltette hely lehet, mint a Dark Cityben Shell Beach (de az angolban ezt a szóösszetételt arra is használják, ha valaki a börtönből szökik vagy szabadul, és ennek az értelmezésnek végül is itt ugyanúgy értelme van). Egyik nap összehozza őket a sors egy Quilla June nevű fiatal nővel, aki “odalentről” jött, egy óriási saját ökoszisztémával rendelkező földalatti létesítményből (“vault” a’la Fallout), azzal a rejtett szándékkal, hogy nemzőképes férfi egyedeket csábítson “odale”.

A fiatal Don Johnson azt a szerepet hozza, amit már mindenki ismer a Miami Vice-ból, csak ezúttal a partnere egy kiművelt, kellőképp olvasott kutya, aki hosszú ideje az egyik legszórakoztatóbban megírt filmes állat karakter. A hangját kölcsönző Tim McIntire akkora egyéniséget adott a kutyusnak, hogy egészen nyugodtan lehetne az első posztapokaliptikus buddy-movieként is hivatkozni erre a filmre. Az első félidő utáni leereszkedés “odalentre” pedig egy óriási szatíra Amerika kisvárosi miliőjének felerősítésével, majd kifigurázásával. De ez még semmi, ugyanis A Boy and His Dog utolsó pár másodperce olyan elfojtott röhögés közepette dobja le ránk az atomot, hogy az egészen új szintre emeli és egyben kicsavarja a jól ismert közmondást, “a kutya az ember legjobb barátja”, vagy jelen esetben, talán inkább fordítva. Őrület!

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Értékelés: 70%

IMDb: 6,6/10

Mafab: 60/100

A képek forrása: IMDb, Google

A cikk a Supernatural Movies blogon is megtalálható.

You may also like...

hu_HUHungarian
hu_HUHungarian
%d blogger ezt szereti: