Elrajtolt a Preacher (2016-) – duplakritika

Az AMC elérkezettnek látta az időt, hogy képernyőre vigye legújabb, fekete humorban bővelkedő, kissé perverz Vertigo képregény-adaptációját. A Preacher a napokban már a magyar csatornán is bemutatkozott, ahol heti rendszerességgel párhuzamosan követhetjük a texasi prédikátor és kompániája vérbő kalandjait.

A pilot komoly megosztottság alanya lett, az eredeti matériával kapcsolatban szűz nézőknek egyrészt elég kaotikus, másrészt a történet a szokottnál is halványabban körvonalazódik. Azt ugyanakkor  nem tagadhatjuk, hogy Seth Roganék (Steve Jobs, 2015) biztos kézzel nyúltak a forgatókönyvhöz és stílusában, humorában, illetve lendületében jó kis bemutatkozó részt hoztak össze, ami  helyenként Tarantino és Rodriguez szerelemgyerekére hajaz. Talán szerencsésebb lett volna a pilotot duplaepizódként felvezetni, mivel a Preacher első része sztori szempontjából csupán legtriviálisabb alapokat rakta le. Gyakorlatilag semmilyen irányba nem mozdul a történet, fogalmunk sincs mi is sül ki ebből, aki a képregényben járatlan nem igazán tudja hova tenni.

Chino

A pilot gyakorlatilag nem csinál mást, mint ízelítőt ad a széria hangulatából, elmerülhetünk ebben a poros, kisvárosi mégis egyedi világban, továbbá megágyaz a főbb szereplőknek. Utóbbi szegmensben abszolút telitalálatnak bizonyult. A főhős – és egyben címszereplő – Jesse Custer a város csapnivaló lelkésze, korábbi (bűnös?) életét hátrahagyva apjának tett ígérete miatt visszatér korábbi otthonába. Láthatólag kényszerből papnak áll, amire ugyan csak pár másodperces flashbackek utalnak, de szinte a szemünk előtt lebeg. Hogy valójában ki is ő és miket tett, egyelőre komoly homály fedi. Az viszont biztos, hogy nem irodai kukacként tevékenykedett, a több utalás mellett a  helyi tahóknak elég biztos kézzel rendezi át a csontjait. Annak ellenére, hogy Dominic Cooper nem a szívem csücske, meg kell hagyni, hogy királyi trónját hátrahagyva egyelőre telitalálatnak tűnik a prédikátor szerepére, s reméljük a továbbiakban még egy lapáttal rátesz erre. Felbukkan még Cassidy (Joseph Gilgun), egy alkesz ír vámpír, aki teljes mértékben alávág, szinte viccet csinál a megszokott vérszívó-klisékből. Hogy miként is kapcsolódik be komolyabban a sztoriba, az még nem teljesen világos, annyi viszont kiderült, hogy a kémia látatlanban is kitűnően működik majd köztük. A repülőgépes badass jelenete hatalmasat üt, az ember szinte nem tudja, hogy elfordítsa a fejét vagy nagyokat röhögjön. A S.H.I.E.L.D ügynökeiből és prédikátorunk múltjából előugrott Tulip (Ruth Negga) – afféle femme fatale-ként – elég nagy kérdőjel, nem tudni hogyan alkalmazkodik majd a duóhoz, de a brutális MacGywerné alakítása még nem predesztinálja feltétlenül jó választásra. Persze ez még a jövőben változhat, mert lelkipásztorunk exe egy igazán izgalmas és szórakoztató karakter.

A sztoriról tehát nem lehet túl sok mindent elmondani és konkrét következtetést levonni. A kezdő képsorok inkább egy B-kategóriás ’80-as évekbeli sci-fi-re emlékeztetnek, mint egy amolyan misztikus thriller-horror-vígjátékra. Egy furcsa, megfoghatatlan entitás mászkál az űrben, majd beköltözik egy afrikai gyülekezet vezetőjébe, aki vérbő jelenetben azonnal atomjaira hullik. Ezután kapcsolunk Texasba, az unalmas, poros kisvárosba, ahol elkezdődik az igazi történet hitében kétkedő főhősünkkel. Az egyetlen, ami komolyabban tovább görgeti a sztorit, az Custer templombeli jelenete, mikor őt is megszállja (?) valami, ami a fináléra pálfordulatot idéz elő jövőbeli terveiben s egy-két véres furcsaságot is hoz. Azonban sokkal okosabbak nem leszünk, de nem is csak emiatt várhatjuk türelmetlenül a folytatást. SPOILER Ha követik a fő vonalat, akkor sejthetjük, hogy az angyali-démoni Genezissel megszállt Custer, Cassidyvel és Tulippal kiegészülve hamarosan nekivág, hogy emberek és emberfeletti lények holttestein keresztül megkeressék a tovatűnt Istent.

A Preacher amellett, hogy teljesen egyedi atmoszférát teremt, szakít hasonszőrű társaival. Nélkülözi a misztikus sorozatok minden kliséjét, szokatlan, de mégis izgalmas húrokat penget, mindezt egy látszólag hétköznapi köntösbe öltöztetve. Ennek ellenére minden elemében kiválóan működik, ugyanúgy adagol izgalmas, olykor brutális jeleneteket, mint komoly társadalomkritikát. Megelevenedik a prosztó déli atmoszféra, korrupt igazságszolgáltatás, bigott vallásosság és kirekesztés, mindezt kellően élvezetes fekete humorral fűszerezve. Az, hogy merre is halad majd a történet, mennyire ragaszkodik a képregényhez, még nagy kérdés, de ha fenntartatja hangulatában és színészi játékban a következő kilenc részt, elkönyvelhetünk egy igazi sikersorozatot, melynek tűkön ülve várhatjuk majd a következő évadát.

Ana.M

Ugyan hatalmas rajongója vagyok a képregény-adaptációknak, én testesítem meg a laikus nézőt. Szégyen, de nem olvasok képregényeket, csak a filmeket és sorozatokat nézem, de teszem ezt annál nagyobb lelkesedéssel. A MCU (Marvel Cinematic Universe) és DCEU (DC Extended Universe) már a legelején magába szippantott, és mikor megtudtam, hogy a Preacherből sorozatot készítenek, a plafonig ugrottam. A véres/okos sci-fi/horror a kedvenc műfajom, és a pilotot nézve minden elvárásomat teljesíti a Preacher. Mivel háttértudás nélkül indultam neki, az én nézpontom megmutatja, hogy egy tudatlan mennyit is fog megérteni a sztoriból. Az eredmény: pont eleget. Ahogy Chino kolléga már leírta, bravúros a szereposztás. Ugyan én vele ellentétben nagyon szeretem Dominic Coopert (bár a texasi akcentusa nem volt egészen meggyőző), elfogultság nélkül jelenthetem ki, hogy nagyon illik rá ez a szerep. Jesse Custert nem alakíthatta volna bárki, kellettek hozzá démonok is, hiszen pontosan erről szól az egész. Cassidy (Joseph Gilgun) is igazi fénypontja a sorozatnak. Ő a bunkó, alkesz ír vámpír, aki valószínűleg Jesse sidekickjeként vesz majd részt az eseményekben, bár ez sem teljesen világos még számomra, ahogy az sem, hogyan lett vámpír, és miért evett meg egy tehenet. Viszont Tuliptól falra másztam, nem szimpatikus, erőltetett volt a karakter is, de kíváncsi vagyok rá, hogyan fog változni ez majd az évad során.

A pilot végig megőrizte a képregények hangulatát, ami nagyon egyedivé tette az élményt. Már a kezdő képsorok is tökéletesek voltak, mikor az a fény (amiről még mindig nem tudom, micsoda) elérte a Földet és felrobbantott egy afrikai papot. És ez csak az első jelenet, amin igazán meglepődtem. Az egyetlen zavaró dolog az volt, hogy az egy óra alatt folyamatosan ugráltunk időpontok és helyszínek között. Vannak flashbackek Jesse életéből, és picit több helyszínt említenek a kelleténél, de nyilván meg fogok majd világosodni az újabb epizódok alatt. Jesse motivációját egészen jól felvezették. Az elején a hitevesztett prédikátort látjuk, aki nem találja a helyét, de aztán hamar megmutatja, hogy több belső sötétségről van szó, mint elsőre gondoltuk. Ahogy halad előre – a még mindig logika nélküli – sztori, és Cassidy mindenkit felzabál, akkor kezdem el megérteni, hogy mivel állok szemben. Egy kíméletlen, véres, belezős  horrorral, ami ráadásul tele van fekete humorral, és ebben is igaza van szerzőtársamnak – nem tudtam eldönteni, hogy elfordítsam a fejem vagy szájtátva nézzem. A másodikat választottam, mert teljesen magával ragadott az egész, és mikor a végén az a szerencsétlen fogta magát és kivágta a saját szívét, engem végleg megvett a Preacher. Alig várom a folytatást.