Programfigyelő - október 26. - november 1. - Corn&Soda

Programfigyelő – október 26. – november 1.

Eheti Programfigyelő: TAIWAN DOX – Tajvani Dokumentumfilm Napok/Úszók Éjszakája/Töklámpás Fesztivál/Halloween a Füvészkertben/Folk Rock Maraton

TAIWAN DOX – Tajvani Dokumentumfilm Fesztivál: Budapest, október 29 -31.

A Tajpej Képviseleti Iroda és a Palantír Alapítvány közreműködésében kerül megrendezésre a TAIWAN DOX, a vetítések pedig a Toldi és a DocuArt mozikban, ingyen tekinthetők meg.

Hála Tajvan sajátos gazdasági-politikai hátterének és történelmének, a filmművészete igazán változatos.  Miután 1987-ben feloldották a szükségállapotot és az ország demokratizálódni kezdett, és az elektronikai ipar virágozni kezdett, a filmkészítők számára elérhetővé vált a videokamera. Középpontba kerültek a társadalmi, politikai, kulturális és környezetvédelmi kérdések kibontása. A tajvani dokumentumfilmek azóta jelen vannak a világ számos jelentős filmfesztiválján, éppen úgy, mint a Tajvani Kulturális Minisztérium által 1998-ban alapított, két évente megrendezésre kerülő Tajvani Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon.
A 2000-es évek közepétől kezdve új stílusú, a játékfilmekhez hasonlatos megoldásokkal élő dokumentumfilmek születtek. Érdekes módon a dokumentumfilmek stílusváltása vezetett azután a tajvani játékfilmipar újjászületéséhez.

TAIWAN DOX időpont: 2015. okt. 29-31.
Helyszín: Toldi mozi ( V. Bajcsy-Zsilinszky út 36-38.)
Délelőtti iskolai vetítések: DocuArt mozi (IX. Ráday u. 18. – Bejárat az Erkel utca 15. felől )

Programfigyelő -október 26. - november 1.

Forrás: lobu.hu

Úszók Éjszakája: több helyszín, október 29.

Az Úszók Éjszakája egy jótékonysági rendezvény, amely Budapesten, Debrecenben, Pécsett és Szegeden egyszerre kerül megrendezésre. Célja a Pikkelysömör Világnapján az ezzel a betegek mellett való kollektív kiállás. Mind a négy városban több ismert olimpikon és élsportoló tűnik majd fel, akik a város lakóival és látogatóival karöltve igyekeznek egy óra alatt a lehető legnagyobb távot leúszni, és megdönteni a tavalyi világrekordot.

A belépés díjtalan.

Helyszínek, kezdési időpontok, résztvevő olimpikonok, élsportolók:
Budapest:
MOM Sport (1123 Budapest, Csörsz u. 14-16.)
Kezdési időpont: 20.00 óra
Résztvevő: Steinmetz Barnabás, Gergely István, Illés Sándor, Kovács Gergő, Simon Roland vízilabdázók

Debrecen:
Debreceni Sportuszoda (4028 Debrecen, Zákány utca 4.)
Kezdési időpont: 19.00 óra
Résztvevő: Biczó Bence úszó, Kazi Tamás atléta, Kerekes Gréta atléta, Tóth Milán triatlonista, Zékány-Nagy Patrik

Pécs
Hullámfürdő (7623 Pécs, Szendrey Júlia utca 7.)
Kezdési időpont: 18.00 óra
Résztvevő: Financsek Gábor úszó, Konkoly Zsófia úszó, Sors Tamás úszó, Sztojkovics Éva kosárlabdázó

Szeged
Városi Sportuszoda (6726 Szeged, Temesvári körút 33.)
Kezdési időpont: 18.00 óra
Résztvevő: Novoszáth Melinda úszó, Novoszáth Tamás úszó, Bonecz Boglárka úszó, Rákos Patrik úszó, Kanyó Dénes búvárúszó

www.uszokejszakaja.hu

Töklámpás Fesztivál: Budapest, október 31.

Tököt hozz, ne légy töketlen!!!

Program:
19:00 órakor találkozó a Hősök terén.
A résztvevők magukkal hozzák otthon faragott Halloween töklámpáikat.
21:00 órakor, mindenki fogja a lámpáját és csendben-rendben hazamegy.

Ez nem csak egy Töklámpás fesztivál
A szervezők kérnek minden résztvevőt, hogy hozzanak magukkal 1-3 konzervet vagy bármilyen tartós élelmiszert.
Az összegyűlt ennivalót a Gyermekétkeztetési Alapítvány fogja eljuttatni rászoruló gyerekek részére.

A fesztiválon semmit sem lehet pénzért vásárolni, semmiért nem lehet pénzt kérni!

FONTOS INFORMÁCIÓK:

Ez egy ingyenes esemény, mivel teljesen nonprofit, értelemszerűen nincs pénz terelőkordonra vagy állványra.
A téren elszórva bárhova le tudjátok rakni a tököket így elkerülhetjük a szobor körüli csoportosulást.
Lehet türelmesen kell várni, hogy egy-egy szépen faragott tököt megnézhessünk.

www.toklampasfesztival.hu

Programfigyelő - október 26. - november 1.

Forrás: nyu.hu

Haloween a Füvészkertben: Budapest, október 31.

Október 31-én este 17 és 22 óra között a Füvészkertben megelevenedik a Haloween ünnepének izgalmas és hátborzongató világa.

Programok:
Kézműves gyerekfoglalkozás- Bemutató ház
Denevérkeresés ajándékért – játékos fejtörő a család minden tagjának a növényekről.
18h Szabó-Szöllösi Tünde előadása a mérgező növényekről- Kastély emeleti terem
19h Zseblámpás szakvezetés a kertben a mérgező növényekről
Halloween tökfaragó verseny: Hozza be a Füvészkertbe a kifaragott Halloween tököt, kiállítás és nyeremény lesz belőle! (beszállítási határidő: október 31. 12h) Fődíj: éves belépő a Füvészkertbe. Faragott Halloween tökök kiállítása a kertben
Tea-és bájital-kóstoló a Kisteremben
Sütőtökös süti és keksz- kóstolás a Kisteremben

Belépő: Felnőtt: 850 Ft, Kedvezményes: 400 Ft.
Helyszín: Füvészkert

www.fuveszkert.org

Folk Rock- Maraton: Szeged, október 31.

Noha a Folk Rock Maraton hagyományosan Budapesten csupán kétévente kerül megrendezésre, 2015-től az “üresjáratokban” egy-egy vidéki városban szaggatják a húrokat a rockbandák. Ideig megállójuk Szeged.

Szeged – Rongy Kocsma
Kapunyitás: 18:30

Koncertek:

19:00 Ankh
20:00 Niburta
21:00 The Moon And The Nightspirit
22:00 Dalriada
00:00 Virrasztók
01:00 Kylfingar
Belépő: 2.500 Ft

Jegyelővétel: Rongy Kocsma (Szeptember 1-től!)
Csütörtök – Szombat 18:00-05:00
Vasárnap ZÁRVA

Programfigyelő - október 26. - november 1.

Forrás: rockerek.hu

Forrás: port.hu

Ez is tetszeni fog...