Jó napot kívánok! Nevem, Maró Fájdalom - A régi város kritika - Corn & Soda

Jó napot kívánok! Nevem, Maró Fájdalom – A régi város kritika

A filmfesztiválok és a kritikusok nagy kedvence egészen az Akadémia díjátadójáig menetel. Szívszaggató dráma, uncsi művészfilm vagy könnyfakasztó komédia? Minden egyszerre, és a heves szemöldökráncolgatások ellenére is nagyon jól működik. A régi város (Manchester by the Sea, 2017) február 23-tól végre a hazai mozikban is megtekinthető.

Forrás: InterCom

Lee Chandler. Havat lapátol. Kiviszi a szemetet. Flegma a lakókkal. Ismét havat lapátol. Becsavar egy villanykörtét. Felpofoz valakit a kocsmában. Még mindig havat lapátol. Újra és újra. A quincy-i lakótelep ügyeletes karbantartója magányos életet él, elfojtott érzelmeit alagsori lakásában tartja elzárva. Egy nap telefonhívást kap, ahogy ez ugye a filmekben szokott lenni. Csapot, papot otthagyva hazamegy, hogy meglátogassa a bátyját. Joe évek óta szívelégtelenségben szenvedett, mire Lee odaér, bátyja már halott. Lee szinte nem is reagál. Őszinte leszek, én az elején azt hittem,  az egész film arról fog szólni, hogy a főszereplő valamilyen fogyatékossággal éli az életét, nehezen tudja kifejezni az érzelmeit és így küzd az élet megpróbáltatásaival. Valami modern Forrest Gump. De nem ez a helyzet. Tehát a szokatlanul érzelemmentes hullaházi látogatása után felkeresi Patrick-ot, Joe fiát, hogy elmondja neki, mi történt. A két férfi ezekután esetlenül intézi a temetést és a hivatalos papírokat. Így történik, hogy az ügyvédnél tett látogatás során kiderül, hogy Lee-t jelölték meg Patrick gyámjának. Lee azonban teljesen elveszti az eszét: nem költözhet vissza a tengerparti kisvárosba, nem jöhet vissza Manchesterbe. Túl sok az emlék…

Forrás: InterCom

Kenneth Lonergan, a film rendezője és egyben írója nem félti a közönségét, rendesen beledob minket a mély vízbe. Az első másodpercben belecsöppenünk Lee Chandler életének közepébe. Értetlenül nézzük a főszereplő felfoghatatlanul furcsa reakcióit, és mindezt elég vontatott tempóban prezentálják nekünk. Majd szépen lassan a vágás beleszövi Lee emlékeit, mint képkockákat a filmbe. Először csak pillanatokat kapunk, majd ahogy Lee egyre többször, egyre hosszabban bámul ki az ablakon, világosodnak meg előttünk a történtek. Mit nekünk archaikus drámai történetvezetés! Nincs szép felvezetés, aztán katartikus csúcspont, mégis egy ívelt sztorit kapunk. Kerek és egész. A stáblista alatt pedig már csak tágra nyílt szemekkel ülünk, hogy hát persze, ennek így van értelme.

Forrás: InterCom

Például Patrick (Lucas Hedges), Joe fia, egy 16 év körüli srác. Kívülről egy teljesen kiegyensúlyozott fiatal úrnak tűnik, már amennyire a 16 éves srácok kiegyensúlyozottak szoktak lenni. Sok haverja van, játszik a hoki csapatban és kosarazik. Gondtalan élete van, szép, nagy házban lakik. Majd kiderül, hogy alkoholista édesanyjával évek óta nem beszélt, és senki nem is tudja, hogy hol találhatna rá. Ezek után a halott édesapja öccse sem akar a gyámja lenni. Mindenki, akinek fontos szerepe lenne az életében eltűnik, elmegy vagy eldobja. Ennek fényében tulajdonképpen nem is csoda, hogy megoldásként két barátnőt tart egyszerre, akiket sikerül egy kisvárosban úgy irányítgatnia, hogy nem is tudnak egymásról. Ami egyébként valljuk be, nem semmi!

Forrás: InterCom

Michelle Williams Randi-ja Lee ex-neje. Békés házas életüket egyszer-egyszer felkavarja néhány hétvégi kanbuli. Lee és a barátai kirúgnak a hámból és a gyerekek nem tudnak aludni. Majd katasztrófa történik. Olyan húsbavágó tragédia, amilyet még a moziban is ritkán vagy talán sohasem látni. Máris egyértelmű a válás oka. A színésznő meghatóan alakítja a megtört nőt és anyát, aki próbál ismét észhez térni és szó szerint elölről kezdeni az életét. Mivel a film több idősíkon játszódik, Williamset láthatjuk unott feleségként, mérges háziasszonyként, elkeseredett roncsként, feltámadt emberként és a megbocsájtás megtestesült szobraként is. És mindegyiket hitelesen hozza. Ha ez nem kitűnő színészkedés, akkor nem tudom mi.

Forrás: InterCom

Casey Affleck az egyik új kedvenc színészem lett, Lee Chandler pedig mindenképpen az egyik kedvenc karakterem. Minthogy a film elején fogalmam sem volt nekem se, hogy mit is látok, úgy gondoltam, azt fogom írni: „az ifjabbik Affleck botrányos, a nepotizmus netovábbja, hiszen nem is csinál semmit, csak áll, ehhez képest Kristen Stewart legalább intenzíven lélegzik”. Majd saját magamat kellett megdorgálnom, amiért túl gyorsan ítélkeztem. Korszakalkotó színészkedésnek vagyok szemtanúja és majdnem észre sem vettem? A film jelenében valóban alig mozdul, arca alig rezdül. Ezzel ellentétben a visszaemlékezésekben igenis élettel teli. A történtek kiszívták belőle ezt az életet, egy báb már, semmi több, a szemében is alig látni a fényt. Affleck talán nem is egy embert játszik, hanem egy érzést. Talán a neve mellé „Lee Chandler” helyett azt kellett volna írni, hogy „Maró Fájdalom”. És ez a bűntudat azért néha a felszínre bugyborékol. Akkor amikor Patrick pánikrohamát kell kezelnie vagy amikor Randitól végre feloldozást nyer. Ezt Casey Affleck mind összegyúrja, így egyszerre alkot emberit és földöntúlit.

Forrás: InterCom

Ami pedig még a fájdalomnál is emberibbé tesz egy szereplőt, az a humora. Mindenképpen külön említést érdemel, hogy ez a film hihetetlenül vicces. De nem az a „hm-hm, jó akkor elmosolyodok” hanem az a „nevet az egész mozi terem” fajta vicces. Elképesztő írói megoldások vannak a forgatókönyv szövegében, és nem kicsavart, morbid poénok, hanem igazi könnyfakasztó szófordulatok. Kicsit olyan ez a film, mint az élet: sokszor nem lehet érteni, hogy mi miért történik, a látvány néhol szép, néhol nem, néha sokáig nem történik semmi, másnap pedig minden megtörténik, és az ember nem tehet semmit, csak megpróbál annyit nevetni, amennyit csak lehet. De visszatekintve minden kerek, és a történtek értelmet nyernek.

Ez a film talán a 2014-es legjobb filmhez, a Birdman-hez hasonlítható. Kitűnő színészek az emberi lélek sötét bugyraiban turkálnak. Árnyékos képek szolgáltatják a melankólikus hangulatot. És bár egyik sem túl akciódús film, sőt, mondhatni vontatott, mégis úgy jön ki az ember a moziból, hogy „hűha, na akkor ez a gondolat valamit megváltoztat”. A régi várost hat kategóriában jelölték Oscar-díjra, és a legjobb film címéért is nagy eséllyel harcol csodaszép színes, táncolós, hollywoodi produkciók ellen is. De lehet, hogy a győzelemhez ismét elég lesz egy kis költségvetésű film. Hiszen mi lenyűgözőbb, mint a végtelenül bonyolult emberi elme?

Értékelés: 95/100

Imdb: 8,1/10

Mafab: 83

Ez is tetszeni fog...