Rendszerújra, avagy a Dragomán-vízió - Corn & Soda

Rendszerújra, avagy a Dragomán-vízió

Forrás: Magvető Kiadó

A 2018-as Margó Irodalmi Fesztivál ismét a kortárs irodalom krémjét látta vendégül színpadin a Várkert Bazárban. Dragomán György, – aki többek között a Máglya, vagy a megfilmesített A fehér király (2016) című regény írója is – nem csupán támogatásával, de jelenlétével is megtisztelte a rendezvényt. Szombati előadásán, a még szinte ropogósan friss új novelláskötetét, a Rendszerújrát ismerhette meg az olvasóközönség.

Corn&Soda: Hogyan írná le a könyvet?

Dragomán György: Sötétebb, mint a többi könyvem, pedig a Fehér Király sem vidám. Azt hiszem, vidám és vicces történeteket írok, aztán mikor kész lesz, valahogy mindig az ellenkezője derül ki. „Ez az én saját kis Black mirrorom”.

C&S: Miért a „Rendszerújra” lett a vezérzászló ezen a hajón?

DGy: Szeretek olyan címet adni, ami még sosem volt semminek. Ezt a szót mondhatni én csináltam. Ha rákeresek, nem jön ki semmi, csak a könyvem.  Hasonlóan az első novellás kötethez, az Oroszlánkórushoz. Külön létezik a „rendszer” és az „újra” is, de együtt nem hallhatók. Ezt a két könyvet testvéreknek gondolom, egyszerre születtek nagyjából a benne levő írások, csak két külön irányba mentek el. Mikor a válogatásnál láttam, hogy ebből két külön könyv lesz, mindkettő adta magát.

C&S: Volt valami egyéb rendszerezési elv is a közös témán kívül?

DGy: Nagyon szép feladat szerkeszteni egy könyvet, szuper jó! Mikor tudni, hogy mik kerülnek bele, meg kell nézni, hogy milyen ívet alkotnak. Próbálgatni kell, mik működnek együtt. Egy idő után blokkok alakulnak ki, amiket lehet mozgatni, és végül szinte magától egy egész lesz. Gyúrni kell, mint a tésztát, és egy idő után kialakul a formája. Akkor lett végérvényesen kész, amikor úgy éreztem, összeállt a szerkezet. Fontos a novelláskötetek íve. Ezért is csináltam végül két külön kötetet a novellákból – nem passzoltak össze. Viszont ezért nincs benne kronológia, össze-vissza van tér és idő.

C&S: A legtöbb novellában disztópikus jövőkép jelenik meg, aminek általában a technológia az oka. Van emögött egyfajta technológia-ellenesség?

DGy: Nincs, sőt, technofetisiszta vagyok. Ettől függetlenül mikor ír az ember, nem feltétlenül tudja a saját hurrá-optimizmusát gond nélkül betenni egy szövegbe. Gondolkoztam is azon, hogy meg kell próbálni olyan szövegeket írni, ahol a technológiának köszönhetően jó dolgok történnek – itt most nem sikerült. Mikor írok, én mindig az emberről teszem. Itt a leghangsúlyosabb kérdés, hogy meddig maradunk emberek. Szerintem most tart a technológia ott, hogy át tudja alakítani azt, aki vagy. A kérdés: hogyan? Vidám mutánsok legyünk, vagy elveszítjük az öntudatunkat? A Rendszerújra vízióján Kínában már dolgoznak. Izgalmas látni ezt az alakulást, amiből ez a könyv egy sötét víziót mutatott be – a mai állást látva viszont azt hiszem, nem alaptalan.

C&S: Mi a véleménye személy szerint erről a jövőképről?

DGy: Súlyos témák ezek, de fontos, hogy beszéljünk róluk. A technológia fejlődése kapcsán felmerülnek majd olyan kérdések, amik mellett nem haladhatunk el: mi lesz a memóriánkkal?; ki dönti el, kit öl meg az önvezető autó? Jelenleg leginkább a sci-fi irodalom – amit én tágan értelmezek, hiszen ide veszem Kafkát és Orwellt is – foglalkozik ezekkel a kérdésekkel és a következményekkel behatóan. Ők már olyan dolgokra reflektáltak, amik akkor még nem, most viszont már léteztek. Nekünk is foglalkoznunk kell velük.

C&S: Az előző könyvekhez hasonlóan a Rendszerújra elbeszéléstechnikája is nagyon bensőséges. Megterhelő ennyi különböző karakterbe belehelyezkedni?

DGy: Megterhelő, elvégre a fejemben egy egész világ megvan, amiből csak egy részletet mutatok meg. Nagyon pici hely van világot építeni, mindössze ennyi fér csak el. Érdekes dolog, hogy minden novella mögött ott kell lennie egy regénynek. Néha nem állok ellen, hogy valóban regény is legyen belőlük – valószínűleg ilyenek lesznek azok az írások, amiket a könyvben dőlt betűvel jelöltem. Dupla teher ilyen szempontból a novellaírás. Van, hogy gyorsan megvannak, de legtöbbször sok munka van mögöttük. Sokkal egyszerűbb lenne itt és most játszódó történeteket írni, mert akkor nem kéne egy világot kiépíteni köréjük. Mindenféle magyarázat nélkül értené az olvasó, miről van szó. Fáradtságos és nehéz, de pontosan ezért izgalmas is novellát írni, igazi kihívás.

C&S: Maradt még esetleg novella az elmúlt 15 év terméséből?

DGy: Van egy harmadik könyv igazából, ami egy háborúk utáni városról szóló novellákból állna össze. Viszont azokban annyira adottak a helyszín és a figurák, hogy valószínűleg inkább regény lesz belőle. 10 éve lehetett volna egy kötetre való novellám, de elkülönültek egymástól – ahogyan ez a mostani harmadik – így inkább vártam velük. Akárcsak akkor, a mostanra megmaradt szövegekből is össze tudnék bőségesen válogatni egy könyvre valót – de nem teszem. Azok egyszer különálló könyvek lesznek.

C&S: Mik a jövő évre vonatkozó tervei?

DGy: Remélem produktív időszak következik. Nem szeretnék még egyszer egy olyan kilenc évet, mint a Máglya és a Fehér király között: hogy nincsenek könyveim. Ugyan nem ment kárba, elvégre az alatt írtam ezeket a történeteket és csomó minden mást, de most remélhetőleg már jövőre megjelenhet egy újabb könyvem. Talán a Máglya-Fehér király trilógia harmadik része lesz az – ha lesz, akkor jövőre vagy soha. Az írás a bukásról szól. Nem írhatok úgy, hogy ne lenne meg az a veszély, hogy nem tudom befejezni. Ez leginkább az első könyvnél volt súlyos teher, míg nem lettem író.

Nekem már könnyű, mert megismertem magam. Tudom, hol vannak a határaim, és ha megbukom, újra kezdem. Immár 5 könyvvel – ezt még meg kell szoknom – a hátam mögött még mindig érzem a nyomást, viszont már korántsem akkora. Kell, szükség van rá. Mindig meg kell adni a kudarc lehetőségét a szövegnek. Meg kell tapasztalni a kudarcot, mert sokszor azokból születik meg az az egyetlen jó. Rossz érzés, de meg kell tanulni bukni.

C&S: Mi a véleménye, miért fontos a Margó Irodalmi Fesztivál?

DGy: Többször voltam más írók beszélgetőtársa, és az Oroszlánkórust is bemutattuk a Margón. Jóban vagyok a Margó szervezőivel, személyesen támogattam ezt a dolgot. Nagyon bántam, mikor megszűnt a Bródy-díj. Szerintem nagyon fontos egy olyan díj, ami kifejezetten az első könyveket jutalmazza, mert arra a legnehezebb felhívni a figyelmet. Nagy érvágás volt, amikor 25 év után megszűnt ez a lehetőség a kezdő íróinknak. Ezt pótolja most már harmadik éve a Margó-díj – amit egyébként idén Mécs Anna nyert el a Gyerekzár című könyvével.

De a Margó nem csak ebben hiánypótló. Magyarországon sokkal több irodalmi fesztiválra lenne szükség, különösen a kisebb városokra fókuszálva. Most voltam Mantoában egy olyan irodalmi fesztiválon, amire átlagosan 50.000 ember jön el. Elgondolkodtam, hogy mi kéne ahhoz, hogy mondjuk Kőszegen legyen egy ilyen fesztivál? Igény vagy lehetőség nincs-e rá? Nehéz elképzelni, de nem lenne lehetetlen vállalkozás. Legalább Pesten itt van nekünk a Margó.

C&S: Hogyan éli meg a közönséggel való találkozást?

DGy: Ünnepnek. Nem szoktam bánni a nyilvános szereplést, hiszen jó dolog kijönni az embernek a szobájából néhány pillanatra. Nagyon sokat voltam egyedül, hiszen az írás egyedülléttel jár. Az ember nem az olvasóinak, magának ír, – életem kétharmada azzal telt el, hogy három olvasóm volt, a szüleim és a feleségem – viszont hálás dolog látni az olvasókat.

Szívből vallom, hogy fontos olvasni. Mélyen hiszek abban, hogy aki olvas, azt nehezebb becsapni. Aki olvas, az szabadabb. Magyarországon nem divat könyvet venni. Nem a könyvek drágák, az emberek szegények. Azzal, hogy valahogy ráveszem az embereket az olvasásra – engem fognak-e vagy sem, lényegtelen, bár nyilvánvalóan örülök neki – máris sokat elértem.

You may also like...

hu_HUHungarian
hu_HUHungarian
%d blogger ezt szereti: