Sajtótáji történetek vol. 13 - Bor, must és repcsik - Corn & Soda

Sajtótáji történetek vol. 13 – Bor, must és repcsik

Forrás: Bortér Facebook

Pontosan egy éve, ezen a napon indult el a Sajtótáji történetek cikksorozatunk, a szegedi Bortér sajtótájékoztatójáról szóló beszámolóval. Úgy stílszerű megünnepelnünk ezt a kis szülinapot, ha most az idei Borteres sajtótájról írok nektek.

“Helló, Rajmund uram!” Köszönt Kisházi Sanyi egyből, miután elsőnek tűnök fel a sajtó képviselői közül a tájékoztató helyszínén. Igaz, már tényleg harminc vagyok, de ezt az uras megszólítást sosem fogom megszokni. Az én képzeletemben az urak még mindig azok az idős, szarvasbőr könyökvédő zakós bácsik, akikről gyerekkoromban úgy gondoltam, mindegyikük professzorként dolgozik az egyetemen. Nem vagyok én úr, csak egy túlművelt parasztgyerek, aki valahogy a média világában kötött ki.

A sürgő-forgó készülődés után röviddel, a városképért felelős cég igazgatója rozéval kínálja a megjelenteket. Jelzem, hogy ekkor még fél kilenc sem volt. Az a gondolat fut át az agyamon, hogy nem vagyok alkesz, csak munkámból kifolyólag, néha délelőtt iszom, vissza is utasítom a rózsaszínű nedűt. Meglehet, az is közrejátszott, hogy kocsival mentem, de akkor sem ittam volna, ha busszal megyek a tájékoztatóra. Itt szeretném felhívni arra a tisztelt szervezők figyelmét, hogy ha ezeket a tájékoztatókat esti, vagy késő délutáni időpontban rendeznék, véleményem szerint jóval nagyobb lenne a fogyasztási kedv. Ám nem is ez a lényeg, hisz melózni mentünk oda, nem pedig piálni.

Magát a tájékoztatót most is viszonylag gyorsan lezavarták, és elárasztottak minket egy rakat információval, amit alább találtok.

Rekord mennyiségű borászattal várja vendégeit az idén már hetedik alkalommal megrendezett Bortér. Az őszi bormustra immáron 114 borászatot vonultat fel, jövő szerdától vasárnapig Tokaj-Hegyaljától Villányig, az összes hazai borvidék képviselteti magát.


A különleges atmoszférájú fesztivál nyitánya ezúttal is a néptáncosokkal, fogatokkal és hagyományőrző elemekkel tarkított szüreti felvonulás lesz – fejtette ki lapunknak Németh István, a szervező Szegedi Városkép és Piac Kft ügyvezető igazgatója. Az impozáns karnevál szeptember 13-án, 17:30 – kor veszi kezdetét, a menet a Széchenyi tér – Klauzál tér – Dugonics tér – Árpád tér – Apáthy utca útvonalon érkezik a Dóm térre. A rendezvény egy szórakoztató, de szakmai szempontból is izgalmas kiállítással várja a borok szerelmeseit – ennek keretein belül a szőlészet-borászat történetével és eszközeivel ismerkedhetnek meg a vendégek.

Csúcsminőségű gasztronómia mellé intellektuális zenei kínálat dukál: a Bortér dupla színpadán többek között Horváth Charlie, Wolf Kati, Kökény Attila, a Bon Bon és rengeteg pop-rock, jazz és swing előadó szórakoztatja a nagyérdeműt. A napi programok zárását az idén is az Il Silencio jelzi, egy zseniális fúvós quartett formájában, akik a dóm erkélyéről muzsikálnak a vendégeknek.

Forrás: Szegedi Repülőnapok Facebook

A II. Szegedi Repülőnapok és Légiparádé szeptember 15-17. között kerül megrendezésre a szegedi regionális repülőtéren. Számos különleges égi és földi program, sétarepülések közül válogathatnak a látogatók.
Az országban egyedülállónak számító eseményen az érdeklődők ismét találkozhatnak például egy Li2-es típusú géppel, mely a világháború utáni magyar polgári légiközlekedés első repülőgépe volt. Az 1949-ben gyártott gép ma az egyetlen repülőképes darab a világon.


Pénteken délelőtt az óvodás és általános iskolás csoportok a Karitáció Alapítvány Bohócdoktoraival vetélkedhetnek a rendezvény nyitása előtt, majd birtokba vehetik az ország legnagyobb ugrálóvárát, mely a rendezvény minden napján várja az ugrálni vágyó gyermekeket a gyerek sziget mellett. A kalandvágyó szülőkre és bátor fiatalokra is gondoltak, őket a pilóták által jól ismert 3D gravitációs karika és egy 8 méter magas BAGJUMP várja. Szürkületkor – Szegeden először – több mint 40 hőlégballon lesz látható, majd a Retro Sky Team különleges esti showját tekinthetik meg a kilátogatók.

Szombaton a korán érkezők élvezhetik a Hőlégballon Közép-Európa Kupa versenyzőinek reggeli indulását, a számos, nem mindennapi légi program nyitásaképp. Repülőmodelleket, sárkányrepülőket, siklóernyősöket követően a Magyar Honvédség MI-8-as helikopterei érkeznek, majd műrepülő bemutatót láthatunk Veres Zoltán világbajnoktól. Hawks of Romania műrepülői meglepetéssel, a MI-2 helikopter extrém bemutatóval készül a családi kikapcsolódásra. Mind ezek mellett veteránautókat és repülőgépeket csodálhatunk meg közelebbről.

Vasárnap birtokba lehet venni a kifutópályát egy görkorizásra, vagy éppen repülőgéphúzásra, bemutatkoznak elektromos autók, bemutatót tart a Román és a Szlovák műrepülő csapat. A három napos rendezvény ideje alatt ingyenesen igénybe vehető különjáratok, például Evopro elektromos busz, IK-280-as, és IK-55-ös faros járművek biztosítják a kijutást a II. Szegedi Repülőnapok és Légiparádé rendezvényre.

A tömény információhalmaz után pedig egyből a mókás rész következett. A sajtótájékoztatón nem pusztán a repülőnapok és a bortér szervezői voltak jelen. Meghívták rá Újvári Misi bácsit is, aki szememben egy igazi úr, még úgy is, hogy ő nem egyetemi professzor, hanem borász. Nem is csak egy sima borász ő, ugyanis ő az Alföld egyetlen borlovagja, ami titulus előtt, azt hiszem, mindenki őszintén fejet hajthat.

Szóval, Misi bácsi már akkor elkezdi a szőlőpréselést, amikor maga a sajtótájékoztató elkezdődik. Az információáradat végére több palack friss mustot szűr le, amivel körbekínálják a jelenlévőket. A természetesen édes szőlőlénél finomabbat régen ittam. A legjobb az egészben, hogy ezt a gasztronómiailag különlegesnek nevezhető élményt nem pusztán a média képviselői élhetik át. Minden a bortérre kilátogató személy, a Dóm térre kihelyezett kiállítóházban, ahol a borkészítés eszközeit sorakoztatják fel, megkóstolhatja a folyamatosan készülő, friss és édes mustot.

Tehát, ha maguk a fellépők nem is vonzanak titeket, még akkor is lesz bőven program jövőhéten Szegeden, amivel elszórakoztathatjátok magatokat.

You may also like...

hu_HUHungarian
hu_HUHungarian
%d blogger ezt szereti: