Sing Street (2016) - duplakritika - Corn & Soda

Sing Street (2016) – duplakritika

Mától látható John Carney legújabb filmje, a Sing Street a Vertigo Média Kft. forgalmazásában. Carney előző alkotása, a Szerelemre hangszerelve (Begin Again, 2013) is zenei témát dolgozott fel, azonban új mozija sokkal több egy könnyed, zenés hollywoodi produkciónál. Gondolati mélységében és társadalmi üzenetét tekintve a rendező-forgatókönyvíró korai filmjéhez, az Egyszerhez (Once, 2007) áll a legközelebb, aminek hősei egyébként szintén muzsikusok.

sing_street_01

Fráter Zsuzsanna

A Sing Street a fiatalságról, az álmokról és az akarat erejéről szól. Arról, hogy merjünk álmodni, s az álmainkért merjünk küzdeni. A ’80-as évek Dublinjában az ifjú Robert Lalor fiú zenekart alapít néhány diáktársával, hogy elnyerje egy lány szerelmét, azonban hamarosan kiderül, hogy ez a banda több egy átlagos tini próbálkozásnál. Egyre jobbá válnak, a zene segítségével sikerül önmagukra találniuk, kifejezni érzéseiket, dühüket a körülöttük lévő világ igazságtalanságai miatt. Csapatot alkotnak, közösséget, mely erőt ad a középiskola kegyetlen világában, és segít megtalálni a saját útjukat egy olyan korban, mely tele van kilátástalansággal.  A film realista korrajzot ad a ’80-as évek Írországáról, a komoly társadalmi, gazdasági problémákról, a fiatalság kilátástalanságáról. A széteső családok, a nagyfokú alkoholizmus és a közéleti gondok olyan jövőt kínálnak a felnövekvő generációnak, mely inkább riasztó, mint vonzó számukra. A legtöbben így jövőtlenül, tervek nélkül tengődnek napról napra, vagy a kivándorlást választják.

Azonban Cosmónak (Ferdia Walsh-Peelo) és társainak ott a zenekar, ami értelmet és célt ad életüknek. Erőt és hitet kapnak általa, s küzdeni kezdenek az álmaikért. Látványos jellemfejlődésen mennek át, az egykori bizonytalan, félénk kamaszokból rövid idő alatt öntudatos, magabiztos fiatalokká válnak, akik szembe mernek szállni akárkivel. A suli életének perifériájáról lépnek elő helyi rock sztárokká, akikre ezután mindenki felfigyel. Mellettük ott van Raphina (Lucy Boynton) az álomnő megtestesítője, aki magasan a félszeg kamaszfiúk felett áll. Megközelíthetetlen, titokzatos, igazi femme fatale, akinek mosolyáért egy egész zenekar születik. A film karakterei egyébként remekül kidolgozottak, s a fiatal színészek igazán kiváló alakítást nyújtanak. Nem lehet megállni mosolygás nélkül, ahogyan az esetlen kis iskolásokból vagány srácokká válnak, miközben keresik a saját stílusukat, és mindenféle arcfestéssel, jelmezekkel próbálják kifejezni identitásukat. Az embernek mindenképpen eszébe jut saját fiatalsága, a vérre menő zenei stílusviták, a fizurák és cipőfűzők jelentősége, s az álmok arról, hogy mindannyian rock sztárok leszünk.

sing_street_08

Tulajdonképpen a film is erről szól: amíg fiatalok vagyunk, addig tudjuk azt, hogy bármit elérhetünk, amit csak akarunk, és semmi nem állíthat meg abban, hogy küzdjünk az álmainkért. Aztán ahogy felnövünk, ezt valahogy elfelejtjük. Azonban Carney fiataljai még nem nőttek fel, s készek a lehetetlent is megpróbálni az álmaikért. Szembe szállnak bárkivel, nem tűrik az igazságtalanságot és az elnyomást. Lázadnak és zenélnek, azt teszik, amit tenniük kell.  A Sing Street egy gyönyörű film, tele élettel, hiteles karakterekkel és szívhez szóló történettel szerelemről és álmokról. Ráadásul mindehhez a ’80-as évek legjobb zenéi szólnak, amelyektől egy szürke munkanap után nekünk is felpezsdül a vér az ereinkben. Olyan film, amivel újraélhetjük saját fiatalságunkat, s eszünkbe juthatnak saját álmaink.

Pontszám: 80/100

OctoberAir

A Sing Street című filmmel úgy kerültem kapcsolatba, hogy kifejezetten zenés filmeket kerestem az interneten. Nem olyan mozit akartam, amiben sok a zene (a musicalek világa távol áll tőlem), hanem olyat, ahol zenészek játsszák a központi szerepet. Így történt, hogy megismerkedtem a nyolcvanas években élő tinédzser írekkel és megalakuló bandájukkal.

sing_street_10

A Sing Street minden elvárásomat teljesítette, amit egy jó, zenés filmtől vártam. A jó zene mellett kaptam mélységet és belenézhettem a karrierjük kezdetén álló fiúk életébe, álmaikba, családi hátterébe. A főszereplő, Rober Lalor motivációja talán szokványosnak mondható, hiszen egy csinos, de annál problémásabb lányt akar meghódítani bandájával. Szerencsére meg van a tehetsége is, otthonában a szülők veszekedése elől mindig a zenébe menekül, így egyértelmű, hogy ezt az utat választja. Ráadásul támogató bázisaként ott van a bátyja és pár új barát az iskolából, akik szintén valódi álmodozók.

Ettől függetlenül az út kissé rögös a hírnév (vagy egy iskolai fellépés) felé. A szárnypróbálgató fiúcsapat belekóstol a híres zenészek stílusába, miközben kialakítja saját, egyedi képét. Külsejük is formálódik, amelyet egyre kevésbé bír elviselni a vallásos iskola vezetője. Közben megérint bennünket a nyolcvanas évek Dublinjának szele is, ahol az egyetlen igazi lehetőséget a szigetről való kiszabadulás jelentette, ahol Anglia a lehetőségek hazájaként jelenik meg.

sing_street_02

A Sing Streetben nagyszerű dalok csendülnek fel, amelyeket a film után minden zenekedvelőnek kedve lesz újra és újra meghallgatni. Ez nincsen másként John Carney előző filmjével sem, a Begin Againnel (Szerelemre hangszerelve), ami szintén nagyszerű alkotás, elképesztő dalokkal és karakterekkel. Abban a filmben egy tehetséges zenészlány és egy zenei producer kapcsolatát követhetjük nyomon.

Érdekesség, hogy a Sing Streetben felcsendülő dalok javát maga a rendező, John Carney írta, hasonlóan a Begin Againhez. Biztos vagyok benne, hogy a zenés filmek kedvelőinek mindenképpen csemege lesz mind a két film. Azon kívül, hogy bepillanthatunk a zenészek „titkos” világába, még nagyszerű karaktereket és kidolgozott történetet is kapunk.

Hogyha direkt zenés filmeket kerestek, akkor mindenképpen ajánlom a 2015–ben készült We Are Your Friends (Miénk a világ, 2015) című alkotást is, amelyben egy DJ életútját ismerhetjük meg. A listához még hozzáadnám a 10,000 Saintset (2015), Ethan Hawke főszereplésével, a Danny Collins (2015) című filmet Al Pacinóval. Emellé még két komolyabb, Oscar–díjra jelölt zenés alkotást is hozzáadnék: a Whiplasht (2014) és a Straight Outta Compton (Egyenesen Comptonból, 2015) című nagyszerű filmeket.

sing_street_04

Mindenkinek azt ajánlom, hogy ne ijedjen meg a zenés filmektől sem, nem kell azonnal Mamma Miás musicalekre gondolni! A Sing Street és más ehhez hasonló alkotások igazán jól megmutatják, hogy a filmek és a zene szorosan egymáshoz tartoznak. Nézzük, és szeressük közösen a zenés filmeket!

Pontszám: 82/100

MAFAB: NA

IMDb: 8.1

képek forrása: Vertigo Média Kft.

Ez is tetszeni fog...