Sleepy Hollow 4. évad - évadkritika - Corn & Soda

Sleepy Hollow 4. évad – évadkritika

A Sleepy Hollow-ról (Sleepy Hollow, 2013-) immár negyedjére is csak múlt időben beszélhetünk, hiszen a sorozat a aktuális évaddal egyelőre befejezte pályafutását. A széria második etapjához képest is lejtmenetet vett sorozatnak a FOX, a gyengécske harmadik szezon ellenére, újabb esélyt adott. Azonban nem mondhatni, hogy meghálálta a belé vetett bizalmat. A bizakodásra okot adó első néhány epizód után folyamatosan vesztett színvonalából a produkció. A Roberto OrciAlex Kurtzman páros látványosan egyre felületesebb munkát végzett. Úgy tűnt, mintha nem is érdekelné őket a végeredmény. A korábban igazi fanfavorit sorozatnak induló Sleepy Hollow így fokozatosan a középszerűség vermébe süllyedt. Ezúttal talán úgy voltak vele, hogy a széria további folytatásra nem kap lehetőséget.

A Sleepy Hollow aktuális szezonja minden szempontból kifejezetten csapongóra sikerült. Ugyanakkor a történetvezetést figyelembe véve logikus szálat követett. Azonban ezt sem írhatjuk feltétlenül a pozitívumok listájára, egy kifejezetten jó kezdő pozícióból nagyon fals irányt vett a széria.  A pilotot tekintve legalábbis mindenképp ezt a következtetést vonhatjuk le.

A negyedik szezonnal mintegy tiszta lappal indultak az alkotók. A helyszínt is megváltoztatták, már csak nyomokban találkozhattunk a címadó várossal. A korábbi szereplőket is szinte kiradírozták a sorozatból, csupán Jenny Mills (Lyndie Greenwood), és természetesen főhősünk, Ichabod Crane (Tom Mison) maradt hírmondónak. Ennek ellenére nem mondhatni, hogy rossz csereüzletet kötöttek Kurtzmanék. A Crane társául szegődött szövetségi ügynök Janina Gavankar (Arrow, 2013) alakításában igazi felüdülés volt. Kiválóan vette fel a fonalat és gyorsan beilleszkedett a sorozatba. De ahhoz, hogy újra egy „nagy csapatot” hozzanak össze, volt még két kiadó hely. Ezt az űrt két lelkes tudóspalántával (Rachel Melvin, Jerry McKinnon) töltöttek fel, egyben létrehozva egy új, mindentudó főhadiszállást is.

A legnagyobb baklövést mégis a főgonosz karakterével követték el. Ez egyben egy iszonyatosan gyenge, nívótlan átívelő szálat eredményezett. A megszállott, megalomán milliárdos szerepében tetszelgő Jeremy Davis (Lost, 2008-2010) műmájer gesztusaival, abrándos beszédével a „zs”-kategóriás játék határait feszegeti sótlan démoni csicskásával (Kamar de los Reyes) együtt. A nézőnek kedve lenne egy-egy monológja után feszült idegállapotban kikapcsolni a televíziót. A motivációját még meg sem említettük. Mindössze annyit tesz, hogy ő legyen az Egyesült Államok (kvázi) elnöke és saját képére formálja az országot, s annak társadalmát.

Van itt persze Apokalipszis és egyéb, jól megszokott sablonok, de hogy ezeknek mi közük egymáshoz, az végig rejtély marad. Tom Mison (Dead Cat, 2014) ellenben továbbra is hozza a megszokott színvonalat. Talán csak a kiválóan működő anakronisztikus humorból kapunk kevesebbet. Érvényes ez a sorozatra jellemző flashbackekre is. Ám a kémia nagyon jól működik a két főhős között, ebben a tekintetben köröket vernek a korábbi szezonokra – ez persze nagyban köszönhető az újonc Janina Gavankarnak.

A történetről csak nagyvonalakban lehet beszélni, ugyanakkor nem kell félni a spoilertől, a sztori olyan faék egyszerű, hogy szinte nincs lelőni való poén. Hogy ez jó vagy rossz, azt döntse el mindenki maga. Crane hatalmas szerencséjére átkerül Washingtonba, hiszen ezúttal a fővárosban üti fel a fejét a gonosz. Gyorsan verbuvál egy kis csapatot, hogy szembeszállhassanak egy milliárdos üzletemberrel, akiről kezdetben csak sejtik, hogy rosszban sántikál. Ez az átívelő szál az utolsó részekig egy helyben toporog. Inkább jönnek a heti random démonok és az évad felére már PG13-as besorolásba fullad a széria. A bibliai két tanú szerepe is sokkal inkább háttérbe szorul, az újonc kilétét egyelőre fedje homály. A klisés, sokszor látott elemeken túl van itt időutazás, hőseink szó szerint megjárják a poklot, és nagy örömünkre felbukkan John Noble (Fringe, 2008-2013) a szokásos ellenségből barát, barátból ellenség szerepben.

A lassan csordogáló sztori az utolsó részre viszont nagyon felpörög, talán túlságosan is meredek ívet vesz. Gyakorlatilag egy epizódba belesűrítettek 2-3 részre való tartalmat, a néző pedig csak bambán forgatja a fejét, hogy véget is ért a széria. Ha tömören össze szeretnénk foglalni az évad cselekményét, egy olyan történetet kapunk, melyben összegyúrták az előző három szezont és lehasítottak belőle egy darabot. Ez olykor pozitívan csapódik le: többek között a Fejnélküli lovas újabb felbukkanása nagyon jót tett a szériának, ahogy a már említett John Noble az Apokalipszis második lovasaként is brillírozik.

Annak ellenére, hogy a Sleepy Hollow negyedik szezonjában vannak kifejezetten jól megkomponált elemek és részben a színészi játék is megfelelő, összességében csalódást okozott. Az Orci-Kurtzman párosnak itt volt a lehetőség, hogy tiszta lappal indulva összehozzanak egy olyan szériát, amely megközelíti, sőt túl is szárnyalja a premiert. Ezzel szemben láthattunk egy felületes, színvonalában jó indulattal közepes produkciót. A folytatásra – valljuk be – jogosan vajmi kevés esély mutatkozik, de ezen talán nem is bánkódunk annyira. A FOX azonban már a negyedik szezon berendelésével is nagy meglepetést okozott. Ezt figyelembe véve nem lehetetlen, hogy egy kiváló szkripttel meggyőzhető a stúdió, hogy tovább követhessük Ichabod Crane és kompániája kalandjait.

Képek forrása: IMDb

Ez is tetszeni fog...