Sör, cigi, okkultizmus – újra magyarul szentségel John Constantine démonvadász - Corn & Soda

Sör, cigi, okkultizmus – újra magyarul szentségel John Constantine démonvadász

Szinte mindent szerettünk az új John Constantine-kötetben: a címszereplő okkult nyomozó sötét humorát és cinizmusát, az őszi London esőáztatta utcaképeit, az emberarcúra formált pokolbéli karaktereket, s a történet végén az oltári csattanót! A valaha született egyik legnépszerűbb horror-képregény mindazonáltal hagy némi kivetni valót maga után.

John Constantine: Hellblazer - Káros szenvedélyek. Forrás: fumax.hu
John Constantine: Hellblazer – Káros szenvedélyek. Forrás: fumax.hu

Az őszi képregénybörzére jelent meg az idei év egyik utolsó nagy képregényes dobása, a John Constantine – Hellblazer: Káros szenvedélyek. Írója a többszörös Eisner-díjas (a papírmozi–világ Oscar–díja) Garth Ennis, akit a hazai olvasók leginkább a Prédikátor-kötetek szerzőjeként ismerhetnek. (Az őszi börzén jelent meg a Prédikátor második fejezete is, a kilencedik művészeti ág szerelmesei most aztán lubickolhatnak a jobbnál jobb kiadványokban!) Ez volt az észak-ír származású író első Constantine-sztorija, ezért – saját bevallása szerint – valami igazán ütős történettel akart debütálni. Elhatározta, hogy megöli John Constantine-t!

Keanu Reeves 2005-ös alakítása óta sokan ismerjük a történet alapvetését – a valaha élt legrettegettebb és legmorcosabb démonűző, aki számtalanszor megküzdött már az ördöggel és alvilági csatlósaival, sőt, még a poklot is megjárta, ezúttal mindennapi cselekedetei következményeivel, saját emberi halandóságával kényszerül szembenézni: hosszú évek láncdohányzása után tüdőrákot diagnosztizálnak nála, ami előrehaladott stádiumában gyógyíthatatlannak bizonyul. (Ezt az egyetlen, aprócska spoilert bocsássák meg azok, akik nem látták a filmet, illetve olvasás előtt nem kívánják átfutni a kötet hátlapján szereplő ismertetőt!)

A korábban magyarul megjelent Hellblazer-történetekből tudhatjuk: John Constantine, a liverpooli mágus igazi tökös srác. Van egy punk-rock zenekara (a Nyálkás Membrán), két óra alatt benyakal egy üveg whiskey-t, minden helyzetre van egy groteszk anekdotája vagy egy cifra trágársága. Saját magát így jellemzi: „ballonkabát, cigaretta és arrogancia, készen arra, hogy szembeszálljon a tébollyal” – soha nem riadt meg egy kellemes, vasárnap délutáni ördögűzéstől. Bár szeretteit, maroknyi barátját és rokonait a purgatóriumból is kimentené, a 2000-es évek elején itthon megjelent Vertigo-kötetekben láthattuk: akár cimboráit is kész feláldozni a „nagyobb jó” érdekében, például egy dögevő démon becserkészése céljából. A most megjelent történetben azonban saját magát kell megmentenie az elkerülhetetlennek tűnő és fájdalmas haláltól. A végzettel vívott versenyben megismerjük Constantine legemberibb arcát: elkeseredettségében az utolsó szalmaszálba kapaszkodik, és ezúttal nem csupán egy régi ivócimbora életét teszi kockára, hogy mentse bőrét, hanem a világmindenség összes élő (és holt) lelkének puszta létét! A történetről azonban ennél többet nem árulunk el.

A kétségbeesett hajsza során minden eddiginél jobban megismerjük Constantine motivációit, lappangó humanizmusát és a hatalomhoz fűződő viszonyát. A politikusokról lesújtó véleményt alkot: „A hatalmatok olyan, mint a mágia: csak akkor létezik, ha elegen hisznek benne.” A vég küszöbén sokat töpreng jóról és rosszról, az üdvözülésről, s végül egészen egyedi következtetésre jut – rohadjon meg Menny és Pokol dogmatikus hierarchiájukkal és szabályaikkal együtt. „A megbánás sz*rt sem ér” – mondja.

Hogy mindezek után mi az, ami nem tetszett a Káros szenvedélyekben? A virágoskertben elszórt kutyagumiként itt-ott éktelenkedő, elfuserált rajzok bántják az ember szemét! Nagy hanyagság ez William Simpson rajzolótól, aki mellesleg kiváló művész, s olyan címeken dolgozott, mint Batman vagy Dredd Bíró, s az utóbbi éveit a Trónok Harca sorozat alkotói között töltötte. Az olykor gyatra, anatómiailag nyilvánvalóan aránytalan testek és természetellenes grimaszokba ránduló arcok sajnos rontanak a színeiben és vonalvezetésében egyébként magával ragadóan búskomor összképen. Garth Ennis előszavában el is magyarázza, miért idegenkedett Simpson a Hellblazer rajzolásától: „Szegény Will… nem akart mást, csak dagadó izmú barbárokat rajzolni, sugárfegyverek martalékául eső űrhajókat, lengén öltözött gyönyörű nőket, és olyan szereplőket, akiknek ajkát ilyen vagy ehhez hasonló mondatok hagyják el: »Így vagy úgy, de velem jössz, Voltar. Ha ehhez meg kell halnod… ám legyen.« Tőlem ezzel szemben megkapta London belvárosát, kedélyes teázgatásokat, idegileg kikészült embereket, meg ilyesfajta szövegbravúrokat: »Gin-tonikot kérek, cimbi.«”

Mindennek ellenére a Káros szenvedélyek mindenképpen az egyik legmenőbb kötete a hazai DC/Vertigo (újabban DC: Black Label) megjelenéseknek, ami minden rajongó számára kötelező olvasmány, már csak azért is, mert John Constantine karakterét nem más alkotta meg, mint Alan Moore, a valaha élt talán legismertebb és legelismertebb, legendás képregényíró, a Watchmen, a V mint Vérbosszú, a Batman: a gyilkos tréfa és A Pokolból szerzője. A láncdohányos mágus karaktere először a Mocsárlény 37. számában, 1985 júniusában látott nyomdafestéket, majd 1988-ban saját sorozatot kapott, s mintegy 25 éven át, kereken 300 füzet erejéig makacsul megragadt a képregényboltok polcain. Idén ősszel újraindítják a sort, sőt, a napokban Keanu Reeves egy, a John Wick harmadik részét promózó interjúban kijelentette, hogy szívesen bújna újra John Constantine bőrébe, így nem kizárt, hogy a liverpooli (vagy ez esetben Los Angeles-i) ördögűző újra a mozivásznon adhat ízelítőt az okkultista horror-képregények hőskorszakából.

Garth Ennis és William Simpson: John Constantine – Hellblazer: Káros szenvedélyek. Fumax, 2019.

Ez is tetszeni fog...