Soul Exodus (2016) – kritika - Corn & Soda

Soul Exodus (2016) – kritika

soul_exodus_plakat

Ha van film, melyet legszívesebben átölelnénk – már ha ez lehetséges lenne –, akkor az egészen biztosan a Soul Exodus (2016) – merthogy Bereczki Csaba egy olyan egészestés, zenés dokumentumfilmet készített, amit az első percétől az utolsóig csakis szeretni lehet.

Először képzeljük el a megszokott szituációt: beülünk a moziterembe, elfoglaljuk a helyünket, majd fegyelmezetten ülünk mindaddig, míg fel nem kapcsolják a lámpákat. Nos, a Soul Exodus ezt a rutint vakmerően felrúgja, és úgy körbefonja a nézőket, hogy már-már egy táncházban érezzük magunkat. Esetemben a közönség egy emberként dobolt ritmusra a lábával, néhányan – köztük én is – pedig még dúdoltak is. Szóval azt máris borítékolom, hogy a film megtekintése után mindenkinek első dolga lesz felfedezni, milyen The Brothers Nazaroff-lemezt tud ilyen vagy olyan módon megszerezni.

soulexodus_0009

Bereczki Csaba filmjének középpontjában épp a The Brothers Nazaroff nevű alkalmi klezmerformáció tagjai – Michael Alpert, Dan Kahn, Psoy Korolenko, Bob Cohen, Jake Shulman-Ment – állnak, akik a zenén, méghozzá a klezmeren keresztül keresik önmagukat, gyökereiket, zsidó identitásukat. Mivel mindannyian Amerikában születtek, visszafelé indulnak el, mintegy fordított exodusként: hajóval utaznak az Egyesült Államokból Kelet-Európa felé Párizs, Berlin, Budapest és Nagyvárad érintésével, hogy végül elérjenek Moldovába, ahonnan az őseik származnak. Az utazás pedig igencsak „hangos”, mindannyian szót, dallamot, hangszert ragadnak, s csak visznek és visznek minket magukkal az identitáskeresés rögös útján, melyen ők futva-táncolva haladnak végig. A Soul Exodus ugyanis nem a hagyományos módon mesél, nem tragédiaként közelít a megtörtént szörnyűségekhez, sokkal inkább azt mutatja meg, ami egyre inkább hiányzik a világból: az életigenlést.

soulexodus_0000

A Soul Exodus egy igazán összetett dokumentumfilm, mely komoly és aktuális témákat feszeget. A szereplők bátran osztják meg gondolataikat, emlékeiket, véleményüket – legyen szó 9/11-ről vagy épp a menekültkérdésről –, és hol kissé bizonytalanul, hol magabiztosan szaladnak az ősök földje felé. Ahogy írtam, dokumentumfilmmel van dolgunk, erre azonban újra és újra figyelmeztetnünk kell magunkat, hiszen főhőseink úgy viselkednek a kamera előtt, mintha ott sem lenne. Egy-egy jelenet erejéig maga a rendező is feltűnik közöttük, akinek viselkedése csak megerősít minket abban, hogy ezek az önmagukat kereső zenészek tulajdonképpen a barátaink.

A Soul Exodus-szal – akárcsak az előző, Életek éneke (2006) című filmjével – Bereczki Csaba olyasmire vállalkozott, amire kevesen szoktak manapság. A zenén keresztül a lélek legmélyére utaztatja a szereplőit és a nézőit egyaránt és rávilágít, milyen fontos megválaszolni a kérdést: „Ott vagy, ahol önmagad lehetsz?”.

soulexodus_0050

A Soul Exodust december 15-étől vetítik a hazai mozik, én pedig azt ajánlom, hogy menjetek el, nézzétek meg, és egy picit bánkódjatok ti is azon, hogy a filmeket nem lehet átölelni.

Értékelés: 77/100

IMDb: 8,8

Mafab: NA

Ezek is tetszhetnek...

hu_HUHungarian
hu_HUHungarian
%d blogger ezt szereti: