Stefan Zweig: Búcsú Európától - kritika - Corn & Soda

Stefan Zweig: Búcsú Európától – kritika

Forrás: Sajtóanyag

Bemutatták Maria Schrader legújabb filmjét a XX. század egyik jelentős írójáról, Stefan Zweigről. A történet a Sakknovella szerzőjének utolsó éveit dolgozza fel, amelyet hazájától, az Anschluß utáni Ausztriától távol, emigrációban kellett töltenie a nemzetszocialista hatalomátvétel után.

Forrás: Sajtóanyag

A Stefan Zweig – Búcsú Európától (Farewell to Europe, 2016) az író legintimebb szférájába nyújt betekintést. Részletekbe menően ismerhetjük meg a hontalanná vált író és családjának vándorlását a második világháború ideje alatt. Stefan Zweig először Brazíliában húzódik meg, egy népszerű befogadóországban, ahol újabb és újabb szívességeket kell tennie a brazil hatóságoknak, s minden idejét fogadásokkal és az ő tiszteletére rendezett ünnepségekkel kell töltenie. Közben a Németországban maradt, szintén emigrálni kívánó ismerősei is bombázzák levelekkel, hogy segítsen a letelepedésben, új műveinek megírása és családjának egyben tartása mellett pedig el kell viselnie, hogy számtalan ember rá akarja erőszakolni a náci Németország-ellenes, szellemi vezető szerepét. Az író életének vége nem ismeretlen. 1942-ben második feleségével öngyilkosságot követ el brazíliai otthonában.

Forrás: Sajtóanyag

Maria Schrader filmje meglehetősen kényelmetlen a nézők számára. Nem csak a rendkívül intim és komor tartalma, hanem a végtelenül közeli élményt kicsikaró rendezése miatt is. A kamera beállítás folyamatosan olyan helyzetbe kényszerít minket, nézőket, hogy az írót körbevevő tömeg egyikének érezzük magunkat, ahol néha az előttünk elhaladó pincér miatt nem is látjuk a főszereplőt, olykor pedig túlzottan is közel kerülünk hozzá, s testközelből bámulhatjuk a parádés író tarkóját. Egy szó, mint száz: végtelenül emberi élmény ezt az alkotást végignézni, mivel nemcsak a testközelség kínzó hatásával kell megbirkóznunk, hanem az egyes cselekményszegmensek magánjellegének húsbavágó érzésével is; s jogosan tehetjük fel közben magunknak a kérdést, hogy mi közünk nekünk ehhez? Igazi realizmussal átszőtt, bensőséges dialógusokba kapunk betekintést, hogy átérezhessük a szenvedést, és ne csupán egy felszínes, közhelyekkel megszórt emigránstörténetet láthassunk. Mindezt pedig remekül tarkítja az író tiszteletére rendezett fogadások menetrendszerű, dilettáns jellege, hogy érezzük, akár ilyen is lehetne a film. A Búcsú Európától teljes mértékben elveti a pátosz leghalványabb megnyilvánulásait is, a hosszú hallgatások, a háttérzene mellőzése remekül idézi fel azt a hangulatot, amit egy, a hazájából menekülni kénytelen művész érezhetett ez idő tájt. Csendes szemlélődéssel figyelhetjük, ahogy Stefan Zweig csendesen szemléli, miképp hánykódik élete a nagy háború szelétől még a legtávolabbi földrészen is.

Forrás: Sajtóanyag

A mű legfőbb gondolati tartalma talán Stefan Zweig álláspontja az őt övező politikai eszmék kereszttűzében, amikor nem hajlandó hazájáról negatívan, elítélően nyilatkozni. Nincs szíve elmarasztalni a hallgató, megalkuvó, német értelmiségieket, a náci vezetést, Hitlert és senkit. Szenvedélyesen hisz a szabad és fejlődő Európában, s műveivel kizárólag ezt kívánná szolgálni. Ám a film valójában a tűrésről szól. Mert ez az álláspont valamiért elfogadhatatlan a tettre kész amerikaiak normarendszerében, akik bármikor képesek összehívni egy dühös konferenciát a rémséges háborút kirobbantó nácik ellen. Stefan Zweig csendben tűri az ő nevében felszólaló álszenteket, az őt ostorozó érdekbarátokat, családjának lassú szétesését, a folyamatos vándorlást, kiszolgáltatottságot és persze a honvágyat, amitől senki sem szabadulhat. Nézőként pedig tűrnünk kell, hogy kényelmetlen szituációk szemtanúi vagyunk, amelyeket kellemetlen pozícióból kell végignéznünk, és átéreznünk a helyzet komolyságát. A valós, önéletrajzi jellege miatt a történet nem feszeget olyan kérdéseket, amiket érzésem szerint kellene, s bizonyos mértékű objektivitása miatt távol marad attól, hogy az öngyilkosság örökérvényű dilemmáját boncolgassa, és ezt látom az egyetlen gyenge pontjának. Stefan Zweig és feleségének öngyilkossága – ha nem ismerjük az író életét, persze – rettentő váratlan és hirtelen, s Maria Schrader nem segít minket a motivációk megértésében. Felteszem, a patetikusság minimális megütése nélkül ez elképzelhetetlen volna, s itt hibás döntés született, amikor a tényszerűség ürügyével az emberi élet legdrámaiabb vívódását és döntését profánná, hétköznapivá silányítja a történet.

Forrás: Filmdistribution.com

Összességében tehát annak tudom ajánlani Stefan Zweig emigránstörténetét, akit érdekel a XX. századi hontalanság témája, illetve néminemű irodalomtörténet, hisz mégiscsak egy író életéből láthatunk apró szeleteket. Lassú, tényszerű jellege miatt nem hinném, hogy mindenki számára élvezetes alkotás, így csak a fent írtak fényében javasolnám a megtekintését.

Mafab: 80%

IMDb: 7.1/10

Corn & Soda: 76/100

Ez is tetszeni fog...