Szépség és a szörnyeteg (Beauty and the Beast, 2017) - duplakritika - Corn & Soda

Szépség és a szörnyeteg (Beauty and the Beast, 2017) – duplakritika

Forrás: www.mozi-dvd.hu

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy gyönyörű könyvmoly lány egy hétköznapi emberekkel teli francia faluban, és bár kreatív és olvasott volt, még ő sem gondolta volna, hogy ennyi feldolgozás készül történetéből. A Szépség és a szörnyeteg (Beauty and the Beast, 2017) egyike a világ legismertebb és legtöbbször feldolgozott meséinek, ezúttal viszont a megszokott animációs filmekkel ellentétben a Disney hús-vér emberekkel elevenítette fel a jól ismert történetet. A szereplőket leszámítva azonban továbbra is kérdés, hogy vajon a Disney legújabb, régóta várt kreációja hogyan állta meg a helyét az eddigiek mellett?

Forrás: www.digitalspy.com

BOGI: Az 1740-es regényt követően a Szépség és a szörnyeteg millió feldolgozást élt meg, az 1991-es Disney-rajzfilm után pedig elkerülhetetlen volt a live action verzió. Nehéz megtalálni az egyensúlyt egy gyerekeknek szóló filmnél, hogy a felnőttek számára is élvezhető legyen, pláne, ha egy nagy sikerű rajzfilm árnyéka magasodik a történet fölé. Valamilyen okból kifolyólag ezek a filmek mégis működnek, eddig mindegyik feldolgozás sikeres volt, így egyértelmű, hogy a Disney nem fog leállni.

JOHN: A “mesét”, mint fogalmat a 21. század nagyon félreértelmezte. Régen a történeteket nem kizárólag gyerekeknek mondták. A szépen összefűzött mondatok reményt, erőt és nem utolsó sorban pletykaalapot, mesélnivalót adtak a mindennapi embereknek. Egy egyszerű, szegény falusi lány, aki valamiben különöbözik a körülötte élőktől szenvedések árán, de megtalálja a boldogságot és a kényelmes életet – nem egy ilyen befejezésre vágyik mindenki? A Szépség és a szörnyeteg sok más mesével együtt nem gyerekeknek készült – gondoljunk csak bele, hogy eredetileg Arielle meghal, a mostohanővérek levágják a sarkukat és a lábujjukat stb. –, éppen ezért örvendetes, hogy mostanság igyekeznek olyan formában felmelegíteni a régi kedves meséinket, hogy azt gyerek és felnőtt is egyaránt élvezhesse a modern ember mesék iránti viszolygása nélkül.

BOGI: A jól ismert történet főhőse a könyvfaló Belle (Emma Watson). Mivel a kisasszony nem tartozik a kedvenc színésznőim közé, kénytelen voltam másodvéleményeket kérni az általa alakított Disney-hercegnőről. Megkönnyebbülve nyugtáztam, hogy nem csak szerintem nem sikerült azonosulnia a karakterrel. Nem volt borzasztó a színészi játéka, de amikor mesterkélt volt, nagyon mesterkélt volt, amikor pedig aggódó hősszerelmest kellett volna alakítania, inkább hasonlított valakire, aki sorban áll a Tescoban.

JOHN: Emma Watsont mindig is kivételes embernek és szép nőnek tartottam, és mivel a személyisége és a külseje is hasonlít Belle karaktére, feldobott a hír, hogy ő lesz a valaha volt legkedvesebb Disney-hercegnőm új megtestesítője. Ennek ellenére én is úgy éreztem, hogy nem sikerült megfelelően magáévá tennie a szerepet. Gyönyörűen tud merev testtel, karjait a keze mellett lógatva állni és mosolyogni, de nem alakított maradandót.

BOGI: Lehet, hogy ha nem lett volna körbevéve olyan színészekkel, mint Ewan McGregor, Ian McKellen, Kevin Kline vagy éppen Emma Thompson, ez nem is szúr szemet, így viszont egyértelműen a mellékszereplők vitték a filmet, de ők első osztályú színészi játékkal, még úgy is, hogy a film 99%-ában antik bútorok és szobakiegészítők alakjában tetszelegtek. Még Luke Evans Gastonját se lehet utálni, meleg jobb kezéről, LeFou-ról (Josh Gad) nem is beszélve.

JOHN: Való igaz, hogy a többi szereplő mellett még jobban szemet szúrt Emma Watson játékának hiányossága. Minden elismerésem ugyanakkor a férfi karaktereknek, különösen Luke Evansnek és Josh Gadnek, akik művészi szinten értelmezték újra az eredeti történet főgonoszát és segédjét, ahogyan azt senki sem várta el tőlük. Öröm volt nézni – és nem mellékesen hallgatni is – őket.

Forrás: www.digitalspy.com

BOGI: Dan Stevenst is csak pár percre láthattuk eredeti formájában, viszont félelmetes volt, hogy még szörnyeteg alakban is felismerhető jellegzetes grimaszairól – ez volt az egyetlen hátborzongató benne. Stevens szörnyetege nagyon hamar szerethetővé válik, ellenben a nyitójelenetben megismert arrogáns herceggel.

JOHN: Bevallom, engem a Szörny lepett meg a leginkább. Természetesen mindenki tudja már, hogy a szépség belül lakozik, nem szabad törődnünk a szőrös, rút küllemmel – na de ez a szörnyeteg minden volt, csak ijesztő nem! Arrogáns volt, beképzelt és hangos persze, de mintha a sebeire kapott fertőtlenítő a lelkét is azonnal kitisztította volna. Túl gyors változás volt ez egy immár nagyjából 21 éve magába roskadt lélekhez képest, de tagadhatatlan, hogy nem sült el rosszul ez a változtatás. A Disney-mese Szörnye megtanulta, hogyan kell jónak lenni, Dan Stevens viszont egy olyan embert mutatott meg nekünk, akit a környezete tette olyanná, amilyen. Míg a mesében csiszolatlan gyémánt volt, itt csupán egy bepiszkolódott ékszer.

BOGI: Itt meg is kell említenem, hogy a díszlet és a jelmezek terén már nincs hova fejlődni. Az az eltúlzott pompa és giccs, ami az egész filmet jellemzi, óriási munka lehetett a stáb számára, és az utolsó részletig tökélyre van dolgozva.

JOHN: Eleinte nem értettem, miért csináltak belőle 3D-s verziót is, de aztán megláttam a kastély pompás aranyozott faragásait, a ruhákon megcsillant az aranypor, a tárgyak a szemem előtt keltek életre a maguk poros, kopott, antik valójukban, és eltátottam a számat. Gyönyörűen kidolgoztak minden egyes részletet! Díszlet szempontjából talán ez a valaha volt és még leendő legszebb élőszereplős Disney-feldolgozás.

Forrás: www.digitalspy.com

BOGI: Ugyanez vonatkozik a special effects-csapatra, hisz a film túlnyomó részét nekik kellett összeállítaniuk, és rengeteg grand jelenet van beletűzdelve az amúgy is majdnem egy órával kibővített filmben. A koreográfiák is lélegzetelállítóak, emellett pedig néhány új dalt is belefűztek a jól ismert Disney-zenék közé, hogy még véletlenül se csak egy másfélórás filmet dobjanak piacra.

JOHN: A koreográfiák csodálatosak: taps a koreográfusoknak és a színészeknek egyaránt. Ami a plusz dalokat illeti, jó volt a vérfrissítés… egyet kivéve. Amint mondtam, a Szörny itt teljesen más személyiség, mint az eredeti történetben, ennek ellenére a szerelmes balladáját már soknak éreztem. Egy olyan személy, aki nem beszél sokat, magában tartja az érzéseit és nem jó azok kifejezésében, nem hiszem, hogy szirupos szerenádra fakadna valaha is az életben. Ráadásul magát a dalt is sablonosnak éreztem, ami nem illett egy ilyen művelt személyiséghez.

BOGI: Bill Condonnak nem volt könnyű dolga az összes előző feldolgozás súlyával a vállán, de megbirkózott az elvárásokkal. A két forgatókönyvíró, Stephen Chbosky és Evan Spiliotopoulos sikeresen keringőztek a romantikus jelenetek és a poénok között, amit a már említett legendás nevekkel teletűzdelt stáb profin keltett életre.

JOHN: Tény, hogy ez a film egy remekül kivitelezett csapatmunka eredménye. Minden percén érezhető, hogy a stáb élvezte a munkát, ez azonban nem lett volna lehetséges, hogyha nem igazgatják őket a háttérből biztos kezek. Az írók és a rendező összedolgozása olyan erős alapot adott a filmnek, amelyre aztán felépülhetett az a bizonyos gyönyörű Disney-kastély.

Forrás: www.digitalspy.com

BOGI: Be kell valljam, még mindig nem vagyok biztos abban, hogy szükség volt erre a filmre, de mint a Disney-filmek általában, ez is visszarepít a gyermekkorba. Ha csak két órára is, de a szürke hétköznapokból kiragad minket egy csodálatos világba.

JOHN: Egyre jobban divatba jönnek a feldolgozások, hiszen egyre kevesebb új van a nap alatt. Épp ezért úgy gondolom, hogy nagyon is szükség volt erre a filmre. Nem feltétlen a nézőknek – habár mi sem vetjük meg ezt a kis csodát –, hanem az utókornak. Jó minőségű, jól átgondolt és kivitelezett történetek, melyek hűek az alaphoz, és mégis sikerül újat belecsempészniük, ami nem megbontja, hanem építi az alapkoncepciót: ilyen a feldolgozásokat kérünk még!

BOGI –  Értékelés: 87/100

JOHN –  Értékelés: 95/100

IMDB: 7,8

MAFAB: 85

 

Ez is tetszeni fog...