Szeretném még elmondani: milyen volt - Eszterhai Katalin könyvkritika

Szeretném még elmondani: milyen volt – Eszterhai Katalin könyvkritika

Jóból is megárt… vagy mégsem?

Nehéz egy ilyen ellentétes, egyértelmű és mégis különleges dologról beszélni, mint a szeretet. Az ember akaratlanul is közhelyekbe fut. Nagy, méltó szavakat és metaforákat szeretnénk találni a boldogságunkat megalapozó szeretetnek, de valljuk be: mára már túl sok is van belőlük. Ha szeretnénk is valami szépet hallani róla, úgy érezzük, már minden frázison túl vagyunk. Inkább kerüljük az egész témát. Nos, kivéve Eszterhai Katalint, a megragadhatatlan érzések szószólóját.

Az írónő minden kötete magáért beszél, jóformán felesleges is a fülszöveg: azt a kapod, amit a címoldalon látsz. Légy az élet csodálója c. kötete után ezúttal a nagybetűs Szeretet témája felé fordult Szeretném elmondani: szerettem című művében.   Tudván, milyen hatalmas ereje van és milyen felbecsülhetetlen mind a jelenléte, mind a hiánya, Eszterhai Katalin nem félt őszintén és szépen beszélni abban a szeretetről a korban, amikor már a háromból egyik sem divat.

“Elképzeltem milyen lehet az, ha valakit szeretnek…

Különleges élményt kap az, aki egy Eszterhai-kötetet olvas. Nehéz, vagy inkább lehetetlen őket bekategorizálni. Ahogy az alcíme is mondja, a könyv „gondolatok” bizonyos pontokon kapcsolódó halmaza. Egyszerre elmélkedések, szemelvények, apró dokumentumrészletek, novellák és emlékezések. Megannyi összefüggő, de külön-külön is tökéletesen helytálló szakasz, amik együtt leginkább egy hatalmas csokorra emlékeztetnek. Bokréta száz meg száz élénk, színes, illatos virágból. Ha akarom, gyönyörködhetem csak az egyik illatában és szépségében, vagy akár az összesében is.

Eszterhai Katalin

úgy gondoltam, az olyan lehet, mintha egyszerre kétfelől sütne rám a nap…”

Vallomásos-szerű technikája miatt igen személyes élményt ad a könyv: mintha kettesben beszélgetnénk magával Eszterhai Katalinnal, aki belefeledkezett a mesélésbe, mi pedig vele együtt kiszakadtunk az időből. Számomra pont ez az időtlenség, a kötetlen olvasás élménye az, ami mindig felüdülést hoz az írásaiban. Nem muszáj a fejezet végéig kihúznom, visszaolvasnom, hol tartottam. Könnyedén ki- és beléphetek a könyv világába, ahol minden könnyed, de fényes és meleg, mint egy napos délután. Örkény könnyedsége Szabó Magda érzésvilágával.

Ahogyan a Légy az élet csodálójának, úgy a Szeretném még elmondani: szerettemnek sincs konkrét történetfonala, amit követni lehetne. Aki regény vagy novelláskötet szintű olvasásélményre vágyik, annak ez a mű nem a megfelelő választás. Mivel lehet egy ültő helyben sokat vagy csak nagyon keveset is egyszerre befogadni belőle, inkább azt javaslom: fogják fel úgy, mint egy elvontabb egyperces kötetet, talán még azzal járunk a legközelebb az igazsághoz.

Ez is tetszeni fog...