Szilveszter Budapesten - Merre induljak? - Corn & Soda

Szilveszter Budapesten – Merre induljak?

budapest-fireworks-lights-new-year-night-Favim.com-360573Aki úgy érzi, hogy semmiképp se szeretné a televízió előtt köszönteni az új esztendő első hajnalát, és egy ismerőse se szervez házibulit, itt egy kis összefoglalás, hogy merre induljon a fővárosban, a teljesség igénye nélkül.
Íme egy kis kalauz, szilveszter Budapesten 2014 utolsó éjszakáján:

szilveszter2015

A38 – a Random Trippereknek

Bár a kiállítóteres Random Trip buli már teltházas lesz, a koncertteremben zajló Budapest Bár bemelegítő koncertre (délután 16 órai kezdettel) és a két felvonásos Random Trip bulira még kapható néhány jegy. Az este nyolckor kezdődő első felvonás random zenészei Jávor Delov és Q-CEE mellett Harcsa Veronika, Fehér Balázs és Kama lesz, míg a második részben Barabás Lőrinc, Ligeti Gyuri, Saverne, Dj Dugó és Mc Zeek mellett az osztrák Parov Stelar zenekarból Gabriella Hanninen is a vendégzenészek sorát erősíti.
Fb esemény 1. rész, 2. rész
jegylink

Petőfi Csarnok – a partiállatoknak

A F THE SYSTEM és a Party Code csapata idén igazi maja faluvá alakítja a Petőfi Csarnok-ot, aminek nem tudom, hogy mi köze van a Dj-khez vagy az elektronikához, de biztos látványos buli lesz. A ceremónia vezetője Zola lesz, a fellépők pedig:  Julia Carpenter, Sterbinszky, Bárány Attila, Chris Lawyer, Bricklake, Stereo Palma, Newl Dj, Pete Logan és UBC. Az esemény fényét emeli majd a lenyűgöző díszlet és fénytechnika, valamint az elmaradhatatlan tematikához illő hiányos öltözetű táncos- és hostess lányok, artisták és zsonglőrök műsora.

Fb esemény itt.
jegyekről még semmi hír.

Akvárium – a dudorgó undergroundereknek

A város szívének számító Erzsébet-tér se lesz néptelen, de aki mindenképpen tetőt akar tudni a feje fölött, nézzen be a 10. jubileumát ünneplő NVC csapat három teremben zajló szilveszteri bulijába. Akik hallhatóak lesznek:
Nagy Hall: dapayk solo LIVE!, Isu ( Technokunst), Dork (Technokunst), Subotage ( NVC / Casino Bangkok ), Sinko (NVC / Casino Bangkok), Karanyi (GIRLY), Alive (StayFly), Dr. Zoidberg (NVC / Casino Bangkok), Ioda aka Yesman (NVC / Casino Bangkok), Tolo / Mate Tollner (LavaLava), Falcao (LavaLava),BERGI (Monkey6), Max factor (Monkey6)
Kis Hall:
A.K.K.E.Z.D.E.T.P.H.I.A.I., modul aka mango, Headshotboyz (NIGHTDRIVE), iamyank (Selected, Sounds / Asan), Dublic (Futuremusic), Wondawulf (Futuremusic), UFFALO STEEZ, Fantom Az (S*10), Mr. Mstrs (S*10)
VOLT Bar:
Tom Select (Girls and Mathematics), Total Carlos (Girls and Mathematics), Lank, Route 8 (Farbwechsel), Zvezda Beta (Move), Roocha (Move), Snilloc , Poli (Made Inn), Vikipop, Nora Matisse

Fb esemény

jegylink

corvinteto_logoCorvintető – a britpoppereknek

Aki a brit popot és az indiet részesíti előnyben, az nem fog csalódni a Corvintető szilveszteri felhozatalában, ahol 21 órától fellép a SirVive, akiket a The Moog majd a Hangmás követ, aztán reggelig rophatják a Tesco Disco buliban, és akinek ez sem elég, az reggel 6-tól afterezhet a Bisztróban, ahol pedig az este folyamán Balkán szilveszteri buli lesz a Most Wanted szervezésében.

Fb esemény
Balkán buli
Jegyek:
20.00 – 22.00 1000 Ft teljes egészében lefogyasztható!
22.00 – 23:30 1000 Ft
23:30-tól 1500 Ft

Barba Negra Szilveszter – a lájtos rokkereknek

A Barba Negra Music Club sem bízta az estét a véletlenre, hiszen olyan hármas fogatot kínál, akikkel tuti a teltház. A Kowalsky meg a Vega és a Hooligans koncertjére a Phoenix RT melegíti be a vendégek izomzatát.

Fb esemény
Jegyek:
elővételben: 4990 Ft,-
helyszínen: 6990 Ft,-

Kuplung – az alter táncikolóknak

Kaukázus koncert is lesz idén szilveszterkor, méghozzá a Blahaluisiana és a Meztelen Diplomaták társaságában búcsúztatják az évet a Kuplungban, ahol később a zenét Zenit Incompatible szolgáltatja majd az arra járóknak.

Fb esemény
Jegyek a helyszínen: 2500 HUF
Elővételben (korlátozott példányszámban): 1990 HUF
Az elővételes jegyek a Patent 46 kávézóban már megvásárolhatók!!! (Király utca 46., a Kuplung mellett)

G3 – a nosztalgiázóknak

A G3 Rendezvényközpont három teremnyi 80-as 90-es évek slágereivel és nem éppen slágereivel várja a bulizni vágyókat.

1. TEREM: 20.00: Depeche Mode bemelegítés után Plazmabeat koncert, Depeche Mode 1981-1985, Pornography (Hungarian The Cure tribute) koncert, aztán reggelig 101klub djk.
2. TEREM:20.00 A 80-as és 90-es évek legnagyobb és legkisebb? zenéi és videói
3. TEREM: Dark / Industrial / EBM / Alter

Jegyek elővételben: 1500ft,
a helyszínen 2000Ft

Anker – a lazulósoknak

Az Anker már a szilveszterezéshez is túl menő, úgyhogy aki csak egy szimpla budapesti estét szeretne, annak irány az Anker Szilveszter, és nyugodjon le a …

Esemény a fészbukon azért még van hozzá.

Club 202 – a kemény rokkereknek

Szilveszterezz a Mobilmániával és a Rock Banddel, és ha ez nem elég még Vikidál Gyula is ott ropja majd a koncertek utáni Rock Discoban.

A belépő tartalmaz egy üdvözlő italt és virslit, az étterem egész éjjel működik, ital akciók és a koncertek után rock disco vár rátok!
Gyerekeknek 10 éves korig INGYENES!
Elővételben: 3000.-Ft, aznap: 3500.-Ft.
Érdemes baráti társaságoknak elővételben megvásárolni, hiszen a 6. jegy akkor már ingyen van!
Esemény!

szilveszter

Természetesen ez csak egy cseppnyi töredéke a buliknak, amik a fővárosban várnak, úgyhogy aki itt nem talált magának programot, ne csüggedjen!
Élményekben gazdag szilveszter éjjelt minden kedves olvasónak!

Ez is tetszeni fog...