Szuperereje a gyerekbarát humor – Pókember: Idegenben (Spider-Man: Far from Home, 2019) – kritika
Erunder 
Z generációs akció és humorbomba. Ezzel a négy (kötőszót nem számolunk) szóval tökéletesen le is írtam a Pókember: Idegeben (Spider-Man: Far from Home) filmet. Kattintás után egy picit, de nem nagyon spoileres kritikát olvashattok a filmről.
Hazatérése után Pókember egyből kirándult is egyet. Ahogy azt korábban Duba Dániel kollégám is írta, a hazatérés az első résznél úgy is érthető, hogy a karakter végre hazatalált a sok jogi balhé után. Szerencsére ezúttal azt, hogy idegenben játszik, nem kell úgy érteni, hogy eltávolodott volna a Marveltől. Sőt, ezzel a filmmel még erősebb lett a kapcsolatuk.
A történet a Végjáték eseményei után 8 hónappal folytatódik. Emiatt most az is a szitu, hogy a Pókember: Idegenbenről lehetetlen úgy írni, hogy ne spoilerezzek a Végjátékról. Szóval ha azt még nem láttátok, most kattintsatok el!
Tehát a fonalat onnan vesszük fel, hogy mindenki gyászol, főhősünk Peter, új apafigurát keres magának, amikor interdimenzionális lények megtámadják Európa nagy városait. Mit ad Isten, Pókember épp oda utazik nyaralni az osztálytársaival. Szerencsére az ilyen húzásokat később feloldják, sőt még az alapvetően gagyi felvetésre is önreflektál a film egy kiszólással, így megmenekül attól, hogy totál lehúzzuk.
Nemes Jeles László, a Saul fia és a Napszállta rendezője szokta mondani az interjúkon, hogy a nézőknek nem csak Pókembereket kéne néznie. Ezzel ő leginkább arra utal, hogy a szuperhősös mozik totál silányak, felszínesek, és mindenféle művészi megoldást nélkülöznek.
Nos, az Oscar-díjas rendezőnek a legújabb Pókember film kapcsán nem lenne igaza. Rengeteg a háttérben megbújó de előremutató művészi utalást rejtettek el a filmbe. Ezekből csak egyet hozok fel példának, mert azzal csak olyasmit árulok el, amit már az előzetesek után is tudtunk.
Aki már látott filmet, annak nem újdonság a húzás, hogy az elsőre barátnak tűnő karakter később ellenféllé válik. Csúnyán sablonos is lenne az egész film, ha pusztán ez lenne a csavarja, ezért azt is elárulom, hogy ezenkívül is jön még meglepetés a filmben. Visszatérve arra a bizonyos utalásra. Még a film elején, mikor Peter és egy barátja a kirándulási terveiket beszélik meg, a háttérben látszik pár Tony Starkot ábrázoló szürreális plakát és azzal szemben, de fordított állásban a táblán egy Vasember rajz látható. Ez egy utalás René Magritte The False Mirror című festményére. mivel a festmény egy olyan szemet ábrázol, mint Mysterio sisakja, sejthetjük, hogy ez a hamis apakép sejtetése.
A fentebb írt apró utaláson kívül még kismillió másik bújik meg a filmben, csak szemfülesnek, és kellően műveltnek kell lenni ahhoz, hogy meg is értsük őket.
Nem azt mondom, hogy olyan művészi értéke van a filmnek, mint egy Oscar szoborral díjazott alkotásnak, de jó tudni, hogy ezek is a részét képezik.
A történetről ennyi legyen is elég, mert tényleg nem szeretnék spoilerbe futni.
A címben, és a bevezetőben is említettem, hogy a film milyen vicces. A poénok tényleg ülnek. Egyetlen hibájuk talán, hogy a fiatalabb korosztály a felét nem fogja érteni. Erre is csak egy példát hozok. Peternek Happy, Tony régi testőre és haverja, lejátssza elhunyt barátja kedvenc dalát, amire a kamasz hős úgy reagál, hogy imádja a Led Zeppelint. Ezzel csak az a baj, hogy a dalt az AC/DC játssza. Sajnos az a gyanúm, hogy a mostani kamaszok többségének ez nem fog leesni, de ez csak egy a sok poén közül.
Még a humornál maradva, az egész film alatt volt egy érzésem, hogy Pókember a végletek között lengedezik. Hol olyan poént lő el, ami 40 felett réthető, hol pedig olyasmiket csinál, amitől a ’90 előtt születtetek biztosan a falra másznak. Bocs a képzavarért!
A képeknél tartva. Mysterio karaktere adta a lehetőséget, hogy vizuálisan egy eszméletlenül szürreális világot teremtsenek a vászonra, ami egy egész hosszú jelenetsorozat erejéig teljesült is. Így a néző nem csupán azt nézheti, hogy a gyönyörű európai városokat hogyan rombolják porrá, hanem egyfajta éber rémálmot is végignézhet. Persze a Marvel filmeknek mindig is erőssége volt a látvány, de itt nem csupán egy szép tájat készítettek, vagy a városi tájat csavarták meg, hanem behozták a modern szürrealizmust a látványfilmek világába. Tény, hogy leírás alapján azt lehet mondani, hogy ez igaz a Dr. Strange-re is, de ha majd megnézitek a filmet, megértitek mire gondoltam, hiszen itt a látványt komponálni is kellett, hogy megadja a végső hatást és nem volt elég csak az, hogy a háttérben létezik.
Összefoglalva a Pókember: Idegenben, még a hibái ellenére is egy minőségi szuperhősös mozi, úgy, hogy a legtöbb klisét még ki is figurázza. A humora meg lehet pont így jó, hisz mindenki találhat benne magának valót, csak pozitívan kell hozzáállni.
Értékelés: 70 pont a 100-ból. A képregény rajongóknak sajnos semmi újat nem fog mondani film, hisz ők egy a fentebb említetten kívül is előre tudhatnak egy nagy csavart, ami sokat el fog venni a filmélményükből. Plusz, a néhol már túltolt gagyi viccekért is járt pontlevonás. Mázlijuk, hogy kevés található belőlük a filmben.
IMDb: 7.9/10
MAFAB: 88
