A szuperhősök már kezdenek kifulladni - Fekete Párduc (Black Panther, 2018) - Kritika - Corn & Soda

A szuperhősök már kezdenek kifulladni – Fekete Párduc (Black Panther, 2018) – Kritika

A Marvel legújabb hőse, a Fekete Párduc, igazából csak arra jó, hogy belássuk, egy idő után már a szuperhősök is unalmasak lesznek, még akkor is, ha ők a kitalált világ leggazdagabb jellemű karakterei.

Ez a bizonyos unalom több évnyi küzdelem árán került a vászonra, amiről hirtelen nem is tudom eldönteni, hogy pozitívum, vagy negatívum. Hiszen egy részről leforgattak egy rakat iszonyatosan magas költségvetésű filmet, amiknek tagadhatatlanul voltak olyan részei is, amiket élveztünk. Plusz ennyi munkával elvileg jár egyfajta tapasztalat, és kétségtelen, hogy a szuperhős témát kimaxolták és profik lettek benne, de sajnos törvényszerű, hogy egy idő után csak ismételni tudják magukat.

Forrás: Pursue News

Az általánosságok után itt az idő, hogy a konkrét filmről szóljak. Ahogy azt említettem, az önismétlés nagyon szembeötlő, ugyanis a Fekete Párduc olyan, mintha újraforgatták volna a Thort fekete színészekkel. Adott egy a legtöbb ember számára ismeretlen világ, ahol minden csupa csillogás, és aminek a vezetői természetfeletti erővel rendelkeznek. Majd jön a nagy konfliktus, ami nem más, minthogy valaki a trónra pályázik, és a népük erejével világuralomra akar törni. A  meglepő fordulat is kísértetiesen hasonlít a Thor történetére, de ennél jobban nem igazán akarok spoilerezni. Már ha egyáltalán lehet egy olyan film esetén spoilerről beszélni, ahol a főhős testi épségéért egyáltalán nem tudunk izgulni, mert a film előtt vetített előzetesek közé benyomnak egy olyat, ami kvázi  a folytatása és amiben a főhős is feltűnik.

A legcsúnyább az egészben mégsem az, hogy egy ilyen fő vonalat egy előzetessel lelőnek nekünk, hisz a szuperhős filmek műfajának jellemzője, hogy a főszereplőt bajba keverik, majd egy csoda folytán mégis megmenekül, hanem az, hogy azt a bizonyos csodát minden néző úgy látja előre, mintha már egyfajta jövőbelátó képességgel áldottak volna meg minket a film készítői.

Forrás: ABC News

Amennyiben eltekintünk attól, hogy a Marvel blockbusterei kiszámíthatóak, még mindig akadnak bajok a filmmel. Ott van például a kihasználatlan potencia. Már a film elején látható animációban, amiben felvezetik nekünk az újonnan megismertetni kívánt világ történetét, kihagyják a feketék történelmének azt a részét, hogy hány évszázadon keresztül rabszolga sorsban éltek, pedig egyértelműen utalnak rá, hogy a film egy olyan világban játszódik, ahol a mi világunk eseményei szintén megtörténtek. Igaz apró utalások vannak, de ezt lehetett volna még egy picit tolni, hogy az üzentet erősebb legyen. Ez a fajta kihasználatlanság egy idő után pedig egyre zavaróbb lesz. Bizonyos jelenetekben konkrétan érezni, hogy mi az, amit kivágtak a forgatókönyvből, mondván, hogy “Na ne már srácok, ez már brutál módon rasszista!”, miközben pont, hogy a brutális rasszizmus lett volna a fő adujuk.

A Fekete Párducot még az sem menti meg, hogy látványos és akciódús, mert ez alap elvárás a műfajuknál. Sajnos még a poénjai sem ültek annyira, sőt inkább csak olyan, néhol megmosolyogtatós, a következő másodpercben felejtős humorral operál. Körülbelül a zenéjéről is ez mondható el. A megúszós, biztos, inkább hangeffektekre hajazó zenék hallhatóak alatta, amik egyáltalán nem ragadnak meg a tudatunkban, de egy olyan film esetében, ahol a történetet már ezerszer láttuk, lehetett volna  bátrabb is a zenei választás, mert az előbbit csak azért szokták használni, hogy jobban az eseményekre tudjunk fókuszálni.

Értékelés: 40/100 Azért 40 pont mert csak a kötelezőket hozza, de még ezek mellett is rengeteg hibája van, ahogy azt a fentebbiekben is olvashattátok.

MAFAB: 84

IMDb: 7.7/10

You may also like...

hu_HUHungarian
hu_HUHungarian
%d blogger ezt szereti: