Toronto: több néző elájult a Raw című kannibálos film vetítése alatt - Corn&Soda

Toronto: több néző elájult a Raw című kannibálos film vetítése alatt

“A film néhány forgalmazónak már túlságosan sok volt” – mondta Ryan Werner, aki a film marketingjét kezeli a TIFF-en (Toronto International Film Festival). A Midnight Madness-szekcióban induló Raw című kannibálos film vetítése gyakorlatilag baleseti helyszínné változott; kedd hajnalban életmentőknek kellett ellátniuk a közönség több tagját is, akik elájultak.

“Ki kellett hívni egy mentőautót a vetítővászonhoz, ugyanis a film néhány forgalmazónak már túlságosan sok volt” – nyilatkozta Ryan Werner, aki a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon a produkció marketingjéért felel, és aki jelen volt az előadáson.

Miután májusban a Cannes-i Filmfesztiválon a rendkívül látványos alkotás elnyerte a FIPRESCI- Díjat, kötelező darabbá vált a horror-rajongók számára. Az akkori világpremier zökkenőmentesen zajlott le.

A mostani, túlságosan ütős vetítésen ugyancsak akadtak csúcsügynökök és managerek, akik azon mesterkedtek, hogy felkeltsék Julia Ducournau rendezőnő figyelmét, aki azonban jelen pillanatban még nem írt alá szerződést.

Forrás: curious-red.com

Forrás: curious-red.com

A vegetariánusból lassanként kannibállá váló egyetemi diákról szóló francia film egyike a legfelkapottabb cannes-i alkotásoknak, amelyben ott rejlik a lehetőség, hogy meghódítsa az amerikai közönséget (a Focus World megvásárolta a film jogait Cannes-tól).

A Raw következő vetítése a Fantastic Festen lesz, amelyet a Mayhelm Film Festival, Celluloid Screams, Beyond Fest és a Sitges Film Festival követnek majd.

Werner azt nyilatkozta, hogy korábban a mostanihoz hasonló testi reakciót  a közönség részéről csak Lars von Trier Antikrisztusánál látott.

Ez is tetszeni fog...