Trónok harca – Eljött a Vas Évforduló – 10 éve mutatták be az HBO nagyszabású fantasy sorozatát – Corn&Soda

Trónok harca – Eljött a Vas Évforduló – 10 éve mutatták be az HBO nagyszabású fantasy sorozatát

A „Trónok harca” a televízió történetének egyik legnagyobb eseménye volt, amely az USA-ban 45 millió nézőt és világszerte 207 területen történő forgalmazást eredményezett, valamint egy hatalmas nemzetközi rajongótábort, akik azóta sem ismernek akadályokat, ha a sorozat ünnepléséről van szó.

Idén áprilisban, a sorozatpremier 10. évfordulójának tiszteletére az HBO meghirdette a Vas Évforduló elnevezésű, egy hónapon át tartó ünnepségsorozatot, hogy megemlékezzenek az eredeti sorozatról, bevonják az ünneplésbe a szenvedélyes rajongókat, és fellelkesítsék a közönséget a franchise következő állomása, a 2022-ben érkező „House of Dragon” iránt.

Magyarországon az évforduló alkalmából április 19-től az HBO3-on naponta végig nézhető egy-egy Trónok harca évad. Április 6-tól, tehát ma reggel óta pedig pedig egy exkluzív, eddig sosem látott talk show is elérhetővé vált az HBO GO-n Trónok Harca – Találkozó Conan O’Brian-nél címen. Kétrészes showműsor Conan O’Brian műsorvezetővel, amelyben újra láthatjuk a Trónok harcából Kit Haringtont, Emilia Clarke-ot, Sophie Turnert, Sean Beant, Jason Momoát, Mark Addyt és másokat, továbbá eredeti és „így készült” felvételeket.
https://hbogo.hu/sorozatok/tronok-harca-talalkozo-conan-obrian-nel/1-evad

Amerikában az HBO április 10-én indítja el a „Trónok harca” MaraTrónt. Keleti parti standard idő szerint délelőtt 10 órakor kezdődik el az első évad a lineáris HBO2 csatornán, és a rajongókat kihívják, hogy egyhuzamban nézzék végig a sorozat 73 epizódját akár az HBO Maxen is, miközben meghatározott nemzetközi jótékonysági szervezetek számára gyűjtenek pénzt. A „Trónok harca” szereplői két héten át buzdítják a rajongótábort, hogy adományozzanak tíz nemes cél közül egy javára: ezek a Women for Women International, a World Central Kitchen, a Conservation International, a Emberi Jogi Figyelő, az International Rescue Committee (IRC), az UNICEF, a FilmAid International, a SameYou, a Royal Mencap Society és a Trevor Project. Egyes kiemelt szuperrajongók és influenszerek személyre szóló MaraTrón készletet kapnak, amelyben szórakoztató segédanyagokat találnak majd a maratoni sorozatnézés élményéhez. Emellett hat egyedi „maratonútvonal” segíti majd iránymutatással azokat a rajongókat, akik egy egészen újfajta módon szeretnék megismerni a sorozatot. A nézők választhatnak az egész sorozatra fókuszáló epizódgyűjtemények közül, követhetik a Sárkányanyát a legtüzesebb pillanatai során, Aryával utazhatnak Braavosba és további helyszínekre, egyhuzamban nézhetik meg a legjobb csatajeleneteket, láthatják, hogyan kel életre a Holtak Serege, illetve újra megélhetik a sorozat legerősebb, legnagyobb fordulatokat tartogató pillanatait.

Az HBO a hónap során három olyan házaspárt lep majd meg saját, különleges évfordulós ajándékaival, akiknek Westeros-témájú esküvőjük volt. „Trónok” márkájú hordós borral, egyedi kelyhekkel és részletgazdag tortákkal kedveskednek nekik, amelyeket helyi cukrászatok együttműködésével készítenek el, és amelyek a „Trónok harca” házait: a Targayent, a Starkot és a Lannistert képviselik.

A Warner Bros. Consumer Products és a szerződéses partnerei összefogtak, hogy a Vasévforduló alkalmából változatos különkiadású termékeket hozzanak létre, többek között a következőket:
⦁ Egyedülálló cári dísztojás a világ legikonikusabb ékszerművészétől, a Fabergétől, amelyet Daenerys Targaryen ihletett, és amelynek a tervezésében a sorozat jelmeztervezője, Michele Clapton is részt vett. Ő alkotta meg a dísztojáson található miniatűr koronát is – ez azt a koronát jelképezi, amelyet Daenerys viselt volna, ha megszerzi a Vastrónt.
⦁ A Mikkeller, a dán kézművessör-főzde piacra dobott egy sörválogatást, amelyet a sorozat ihletett. A rajongók így a világ minden szegletében korsót korsó után töltve ünnepelhetnek, és a válogatásból elsőként a „Vasévforduló IPA” névre hallgató sörrel koccinthatnak.
⦁ A popkulturális merchandisingtermékek vezető gyártója, a Funko bemutatta a rajongók kedvencének, a „Trónok harca” POP! műanyag figuráknak az új, limitált kiadású, vasra emlékeztető felületű kollekcióját, valamint az új Arya Stark-, Khal Drogo- és egyéb figuráit is. A termékek már világszerte előrendelhetők.

Ez is tetszeni fog...