Túladagolás okozta Prince halálát - Corn & Soda

Túladagolás okozta Prince halálát

prince-dd-1024

A funky- és soulzene koronázatlan királyát április 21-én találták holtan minneapolisi lakásában. A boncolást már másnap elvégezték, azonban a medikusok kilátásba helyezték, hogy több hétig is eltarthat, míg a vizsgálat eredménye megérkezik. Egy hónappal ezelőtt a rendőrség már megerősítette, hogy Princenél recepteket találtak, melyek erős fájdalomcsillapítókra szóltak.

Egy, a nyomozásban részt vevő hivatalos személy korábban elárulta, hogy a tesztek kimutatták, az énekes túladagolásban halhatott meg, de most már hivatalosan is megerősítették, Prince halálát opioid vegyület túladagolása okozta. Állítólag időpontja is volt egy opioid függőkkel foglalkozó specialistával halála másnapjára. Egy héttel korábban pedig kényszerleszállást kellett végrehajtania magánrepülőjével egy koncert után, ugyanis utazás közben eszméletét vesztette.

A sztár halála mindenkit megrázott, barátai körében is híres volt tiszta életéről, senkiben sem vetődött fel, hogy erős drogokkal élne. Egy közeli ismerőse, Sheila E. azonban elmondta, a színpadon eltöltött hosszú évek során Princenél csípő- és térdproblémák alakultak ki, így elképzelhető, hogy ezekre szedte a gyógyszereket.

prince

Prince 57 éves volt. Nyugodjék békében.

Ezek is tetszhetnek...

hu_HUHungarian
hu_HUHungarian
%d blogger ezt szereti: